Fundar 5569 Resultados para: út
Akik az István miatt kitört üldözés elõl szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. (Apostolok Cselekedetei 11, 19)
De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. (Apostolok Cselekedetei 11, 20)
Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. (Apostolok Cselekedetei 11, 22)
Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló õrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. (Apostolok Cselekedetei 12, 4)
Átmentek az elsõ õrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt elõttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltûnt mellõle. (Apostolok Cselekedetei 12, 10)
Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. (Apostolok Cselekedetei 12, 12)
Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt és újságolta, hogy Péter áll a kapu elõtt. (Apostolok Cselekedetei 12, 14)
Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. (Apostolok Cselekedetei 12, 16)
Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönbõl az Úr, és meghagyta: "Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!" Ezzel útra kelt, és más helyre ment. (Apostolok Cselekedetei 12, 17)
Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották õket. (Apostolok Cselekedetei 13, 3)
rákiáltott: "Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? (Apostolok Cselekedetei 13, 10)
Õk Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek. (Apostolok Cselekedetei 13, 14)