Fundar 313 Resultados para: Örök Élet

  • hogy amint a halálban uralkodott a bûn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által. (Rómaiaknak írt levél 5, 21)

  • A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsõsége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. (Rómaiaknak írt levél 6, 4)

  • Most azonban felszabadultatok a bûn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelõdés, célotok az örök élet. (Rómaiaknak írt levél 6, 22)

  • Mert a bûn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Rómaiaknak írt levél 6, 23)

  • Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bûn és a halál törvényétõl. (Rómaiaknak írt levél 8, 2)

  • De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. (Rómaiaknak írt levél 8, 6)

  • Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmasságok, (Rómaiaknak írt levél 8, 38)

  • Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? (Rómaiaknak írt levél 11, 15)

  • de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet elõtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak: (Rómaiaknak írt levél 16, 26)

  • Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendõk: minden a tietek. (Korintusiaknak írt I. levél 3, 22)

  • Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? (Korintusiaknak írt II. levél 2, 16)

  • Bennünk tehát a halál mûködik, de tibennetek az élet. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 12)


“A divina bondade não só não rejeita as almas arrependidas, como também vai em busca das almas teimosas”. São Padre Pio de Pietrelcina