1. Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással.

2. Mint újszülött csecsemõk kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnõjetek az üdvösségre,

3. hisz tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.

4. Akihez járultatok, az élõ kõhöz, amelyet - bár az emberek elvetettek - Isten kiválasztott és megbecsült,

5. és magatok is, mint élõ kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetszõ lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

6. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent.

7. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsõségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: "Az a kõ, amelyet az építõk elvetettek, szegletkõ lett", a botlás köve és a botrány sziklája:

8. megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

9. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsõségét hirdessétek, aki a sötétségbõl meghívott benneteket csodálatos világosságára.

10. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

11. Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek.

12. Éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp amiért most gonosztevõnek rágalmaznak benneteket.

13. Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfõbbnek, mind a helytartóknak, akiket õ küldött,

14. hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék.

15. Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát.

16. Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele).

17. Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.

18. Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is.

19. Mert érdemet szerez, aki Istenre való tekintettel türelmesen elviseli a fájdalmat, még ha igazságtalanul szenvedi is el.

20. Mert milyen dicsõség az, ha mint bûnösök, eltûritek az arculütést? Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten elõtt.

21. Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.

22. "Bûnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán."

23. Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetõzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra.

24. Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bûnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.

25. Olyanok voltatok, mint a tévelygõ juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához.





“Há duas razões principais para se orar com muita satisfação: primeiro para render a Deus a honra e a glória que Lhe são devidas. Segundo, para falar com São Padre Pio de Pietrelcina