1. Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak:

2. "Lévi fiai közül vedd számba a kehátitákat nemzetségeik és családjaik rendjében,

3. harminc évtõl fölfelé az ötven évesekig, mind, akiknek szolgálatba kell állniuk, hogy a megnyilatkozás sátoránál teendõjüket ellássák.

4. A következõbõl áll Kehát fiainak teendõje a megnyilatkozás sátoránál: a szentély (lesz a gondjukra bízva).

5. Amikor tábort kell bontani, Áron és fiai menjenek be, vegyék le az elrejtõ függönyt, és burkolják be vele a tanúság ládáját.

6. Azután borítsanak rá egy finom bõrbõl való takarót, majd arra terítsenek egy egészen bíborlila terítõt, s igazítsák meg a tartórudakat.

7. A kenyér kitevésére szolgáló asztalra is terítsenek egy bíborlila terítõt, azután tegyék rá a tálakat, serpenyõket, füstölõket, valamint az italáldozathoz szükséges kannákat, s az állandóan (kitett) kenyér is legyen rajta.

8. Takarják be egy karmazsin kendõvel, s borítsák le egy finom bõrtakaróval, azután illesszék bele a rúdjait.

9. Akkor fogjanak egy bíborlila leplet, göngyöljék bele a mécstartót a mécsesekkel, a koppantókkal, a hamutartókkal, s az összes olajtartóval együtt, amivel föl van szerelve,

10. aztán minden hozzá tartozó fölszereléssel együtt burkolják egy finom bõrbõl való takaróba és tegyék saroglyára.

11. Majd terítsenek az aranyoltárra egy bíborlila terítõt, fedjék be egy finom bõrtakaróval, és illesszék bele rúdjait.

12. Akkor fogják az összes istentiszteleti edényt, amelyet a szentélyben a szertartásokhoz használnak, tegyék bíborlila kendõbe, majd burkolják bele egy finom bõrbõl való takaróba, és tegyék saroglyára.

13. Ezután tisztítsák meg az oltárt a hamutól, terítsenek rá egy bíborpiros terítõt,

14. tegyék rá az összes edényt, amit a szertartáshoz használnak, a villákat, füstölõket, tálkákat, lapátokat és tálakat, vagyis az oltár egész fölszerelését, borítsanak rá egy finom bõrbõl való takarót, és illesszék bele rúdjait.

15. Ha Áron és fiai elkészülnek a szentély és az összes szent eszköz betakarásával, de csakis akkor, abban a pillanatban, amikor a tábor útra kel, nehogy meg találják érinteni a szent dolgokat, s meg kelljen halniuk, menjenek Kehát fiai és vigyék. Ezt kell Kehát fiainak a megnyilatkozás sátorából vinniük.

16. Áron pap fiának, Eleazárnak meg az a tiszte, hogy (gondoskodjék) a mécsesbe olajról, az illatos füstölõszerrõl, a rendszeres ételáldozatról, s a kenetrõl (egyáltalán), ellássa az egész hajléknak és mindannak a felügyeletét, ami benne a szentéllyel és a hozzá tartozó edényekkel kapcsolatos."

17. Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak:

18. "Ne engedjétek a kehátiták nemzetségeit Lévi fiai közül kiveszni.

19. Tegyétek érdekükben a következõket, hogy életben maradjanak, s meg ne haljanak, amikor a szent tárgyakhoz közelítenek: Áron és fiai menjenek, és mindegyiküket állítsák oda a rá váró teendõ, s a neki szánt vinnivaló mellé,

20. nehogy maguk menjenek be, s akár csak egy pillanatra is lássák a szent dolgokat és meghaljanak."

21. Ezt mondta az Úr Mózesnek:

22. "Hasonlóképpen vedd számba Gerson fiait is családjaik és nemzetségeik rendjében.

23. Harminc évtõl ötven évig vedd számba mindazokat, akiknek menniük kell, hogy a megnyilatkozás sátoránál szolgálatot teljesítsenek és feladatot vállaljanak.

24. A következõbõl áll Gerson nemzetségeinek teendõje a munka terén és a továbbvonuláskor:

25. Õk viszik a hajlék függönyeit, a megnyilatkozás sátorát, annak takaróját és a fölül lévõ finom bõrtakarót, a megnyilatkozás sátora bejáratának kárpitját,

26. a hajlékot és az oltárt körülvevõ elõudvar függönyeit, az elõudvar bejáratának kárpitját, a köteleket, s a hajlék használatához szükséges minden eszközt.

27. Minden teendõt, ami ezzel kapcsolatban adódik, nekik kell ellátniuk. Áronnak és fiainak utasítására teljesítsék Gerson fiai minden feladatukat az egész szállítás, s minden egyéb munka terén; sorra mindent meg kell mutatnotok nekik, amit vinniük kell.

28. Ez a teendõje Gerson fiainak a megnyilatkozás sátora körül. Szolgálatukat Áron pap fiának, Itamárnak a felügyeletével teljesítsék."

29. "Merári fiait is vedd számba nemzetségeik és családjaik rendjében.

30. Harminc évtõl ötven évig vedd számba mind, akinek szolgálatba kell lépnie, hogy a megnyilatkozás sátora körül teendõt vállaljon.

31. Ebben áll feladatuk a továbbvonulás során, beleértve minden egyéb munkájukat is a megnyilatkozás sátoránál: (nekik kell gondot viselniük) a hajlék deszkáira, rúdjaira, oszlopaira, talapzatára,

32. körös-körül az elõudvar oszlopaira, ezek talapzatára, cövekeire és köteleire, beleértve az összes szerszámot is, valamint minden velük kapcsolatos teendõt. Sorra mutassátok meg nekik azokat a fölszereléseket, amit vinniük kell.

33. Ebben áll Merári nemzetségeinek a szolgálata a megnyilatkozás sátora körüli teendõik ellátása során; Áron pap fiának, Itamárnak a felügyeletével kell teljesíteniük."

34. Mózes és Áron, valamint a közösség vezérei akkor számba vették Kehát fiait, nemzetségeik és családjaik rendjében,

35. harminc évtõl fölfelé ötven évig, mind, akiknek a megnyilatkozás sátora körül szolgálatot kellett vállalniuk.

36. S a közülük nemzetségeik szerint számba vettek 2750-et tettek ki.

37. Ezek voltak a Kehát nemzetségeibõl számba vettek, mind, akiknek a megnyilatkozás sátora körül szolgálatot kellett teljesíteniük, akiket Mózes és Áron az Úrnak Mózes közvetítésével adott parancsára számba vettek.

38. A Gerson fiai közül nemzetségeik és családjaik rendjében számba vettek,

39. harminc évtõl fölfelé ötven évig, mind, akiknek a megnyilatkozás sátora körül szolgálatot kellett vállalniuk,

40. a közülük nemzetségeik és családjaik szerint számba vettek 2630-at (tettek ki).

41. Ezek voltak a Gerson nemzetségeibõl kiválasztottak, azok, akiknek a megnyilatkozás sátora körül szolgálatot kellett teljesíteniük, akiket Mózes és Áron az Úr parancsára számba vett.

42. A Merári nemzetségeibõl nemzetségeik és családjaik rendjében számba vettek,

43. harminc évtõl fölfelé ötven évig, mind, akiknek a megnyilatkozás sátora körül szolgálatot kellett vállalniuk,

44. a közülük nemzetségeik szerint számba vettek 3200-at tettek ki.

45. Ezek voltak a Merári nemzetségeibõl kiválasztottak, akiket Mózes és Áron az Úrnak Mózes közvetítésével adott parancsára kiválasztottak.

46. A számba vettek valamennyien, akiket Mózes és Áron, valamint Izrael vezérei Lévi fiai közül nemzetségeik és családjaik rendjében számba vettek,

47. harminc évtõl fölfelé ötven évig, mind, akiknek a megnyilatkozás sátora körül a teendõk ellátását, s a továbbvitel lebonyolítását kellett vállalniuk,

48. a közülük kiválasztottak 8580-at tettek ki.

49. Az Úrnak Mózes közvetítésével adott parancsára mindegyiküket a megszabott teendõ és vinnivaló mellé állították; beosztották õket, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.





“A maior alegria de um pai é que os filhos se amem, formem um só coração e uma só alma. Não fostes vós que me escolhestes, mas o pai celeste que, na minha primeira missa, me fez ver todos os filhos que me confiava”.(P.e Pio) São Padre Pio de Pietrelcina