Found 492 Results for: ugyanis
Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. (Korintusiaknak írt I. levél 3, 9)
Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. (Korintusiaknak írt I. levél 3, 13)
Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az. (Korintusiaknak írt I. levél 3, 17)
Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. (Korintusiaknak írt I. levél 4, 9)
Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. (Korintusiaknak írt I. levél 6, 14)
Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. (Korintusiaknak írt I. levél 6, 16)
Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentõl, az egyik ilyet, a másik olyat. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 7)
Aki ugyanis mint rabszolga nyert hivatást az Úrban, az Úrnak szabadosa. Viszont, aki szabad emberként kapta a hivatást, Krisztus rabszolgája. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 22)
De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyezõdik. (Korintusiaknak írt I. levél 8, 7)
Az étel ugyanis nem tesz kedvesebbé Isten elõtt. Ha nem eszünk, azzal nem veszítünk, de ha eszünk, azzal sem nyerünk. (Korintusiaknak írt I. levél 8, 8)
Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerû kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. (Korintusiaknak írt I. levél 9, 16)
Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte õket, s a szikla Krisztus volt. (Korintusiaknak írt I. levél 10, 4)