Found 22 Results for: földi

  • Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 49)

  • Talán könnyelmû voltam, hogy ezt terveztem? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az igen és a nem mindegy? (Korintusiaknak írt II. levél 1, 17)

  • Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentõl kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 1)

  • Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy elõbb le is szállt a lenti földi tájakra? (Efezusiaknak írt levél 4, 9)

  • Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félõ tisztelettel és egyszerû szívvel, akárcsak Krisztusnak. (Efezusiaknak írt levél 6, 5)

  • Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. (Filippieknek írt levél 3, 19)

  • Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. (Zsidóknak írt levél 5, 7)

  • Mindenesetre az elõzõ szövetségnek is megvolt a maga istentiszteleti rendje és földi szentélye: (Zsidóknak írt levél 9, 1)

  • Ez a bölcsesség ugyanis nem felülrõl származik, hanem földi, érzéki, sátáni. (Szent Jakab levele 3, 15)

  • hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevõ idejében. (Szent Péter I. levele 4, 2)


“O amor sem temor torna-se presunção.” São Padre Pio de Pietrelcina