Found 30 Results for: Tudás

  • A bálványoknak feláldozott húsra vonatkozólag tudjuk, hogy mindnyájan megfelelõ ismerettel rendelkezünk. A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. (Korintusiaknak írt I. levél 8, 1)

  • De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyezõdik. (Korintusiaknak írt I. levél 8, 7)

  • Ha tehát valaki a bálványtemplom asztalánál látja azt, akiben megvan a tudás, mivel lelkiismerete téves, nemde felbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék? (Korintusiaknak írt I. levél 8, 10)

  • Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektõl, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektõl, (Korintusiaknak írt I. levél 12, 8)

  • Ha tehát elmennék hozzátok, testvérek, és az elragadtatás nyelvén beszélnék, mi hasznotokra volnék, ha nem a kinyilatkoztatás, a tudás szavait intézném hozzátok, nem prófétálnék vagy tanítanék, (Korintusiaknak írt I. levél 14, 6)

  • a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, (Szent Péter II. levele 1, 6)


“A divina bondade não só não rejeita as almas arrependidas, como também vai em busca das almas teimosas”. São Padre Pio de Pietrelcina