Found 5395 Results for: Aki
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, (Efezusiaknak írt levél 4, 1)
Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. (Efezusiaknak írt levél 4, 6)
Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. (Efezusiaknak írt levél 4, 10)
Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztõ emberi tanítás és a tévedésbe ejtõ álnokság minden szele magával sodor. (Efezusiaknak írt levél 4, 14)
Õ az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben. (Efezusiaknak írt levél 4, 16)
Azt mondom tehát, sõt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. (Efezusiaknak írt levél 4, 17)
Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztõ kívánság romlásba dönt. (Efezusiaknak írt levél 4, 22)
öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény. (Efezusiaknak írt levél 4, 24)
Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen mibõl adnia a szûkölködõknek is. (Efezusiaknak írt levél 4, 28)
Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. (Efezusiaknak írt levél 4, 30)
s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog. (Efezusiaknak írt levél 5, 14)
Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. (Efezusiaknak írt levél 5, 28)