Found 5395 Results for: Aki
De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? (Apostolok Cselekedetei 7, 27)
Az Isten azt a Mózest küldte vezetõnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? (Apostolok Cselekedetei 7, 35)
Õ volt, aki a pusztai közösségbõl érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Õ kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk. (Apostolok Cselekedetei 7, 38)
Megkérték Áront: Csinálj nekünk isteneket, azok vezessenek, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzal a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjérõl. (Apostolok Cselekedetei 7, 40)
A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. (Apostolok Cselekedetei 7, 44)
Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiûzött innen atyáink elõl. Így volt ez egészen Dávid koráig. (Apostolok Cselekedetei 7, 45)
Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: (Apostolok Cselekedetei 7, 48)
Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljövetelérõl jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, (Apostolok Cselekedetei 7, 52)
ti, akik az angyalok közremûködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg." (Apostolok Cselekedetei 7, 53)
Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetõdtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. (Apostolok Cselekedetei 8, 4)
Élt a városban egy Simon nevû férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát. (Apostolok Cselekedetei 8, 9)
De amikor hittek Fülöpnek, aki Isten országáról és Jézus Krisztus nevérõl beszélt nekik, megkeresztelkedtek, férfiak és nõk egyaránt. (Apostolok Cselekedetei 8, 12)