Found 14985 Results for: őr
Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. (Apostolok Cselekedetei 28, 8)
Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel. (Apostolok Cselekedetei 28, 10)
A testvérek, mihelyt hírt hallottak rólunk, elénk siettek egészen a Forum Appii és a Tres Tabernae tájáig. Amikor Pál meglátta õket, hálát adott az Istennek, és bizalommal telt el. (Apostolok Cselekedetei 28, 15)
Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona õrizete alatt. (Apostolok Cselekedetei 28, 16)
Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: "Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak. (Apostolok Cselekedetei 28, 17)
Megállapodtak vele egy napban, s igen sokan elmentek hozzá a szállására. Reggeltõl estig meggyõzõ erõvel bizonyította nekik az Isten országát, és igyekezett õket Mózes törvénye és a próféták alapján megnyerni Jézusnak. (Apostolok Cselekedetei 28, 23)
amikor ezt mondta: Menj el ahhoz a néphez és mondd: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok, (Apostolok Cselekedetei 28, 26)
Hirdette az Isten országát, és bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról. (Apostolok Cselekedetei 28, 31)
amelyet prófétái által a szent iratokban elõre megígért, (Rómaiaknak írt levél 1, 2)
Elõször is hálát adok Istenemnek mindnyájatokért Jézus Krisztus által, hitetekrõl ugyanis az egész világon dicsérettel szólnak. (Rómaiaknak írt levél 1, 8)
és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok, (Rómaiaknak írt levél 1, 10)
Tudtotokra adom, testvérek, hogy már többször szándékoztam hozzátok menni, de mindig akadályba ütközött. Szerettem volna közöttetek is elérni némi eredményt, mint a többi pogány nép között. (Rómaiaknak írt levél 1, 13)