Found 5569 Results for: út
Tehát azért hitbõl, hogy ugyanakkor kegyelembõl is legyen. Így lesz az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitébõl valók. Õ mindnyájunknak atyja (Rómaiaknak írt levél 4, 16)
Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsõség részesei lehetünk. (Rómaiaknak írt levél 5, 2)
Mert ha egynek bûnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bõséges ajándékát kapják. (Rómaiaknak írt levél 5, 17)
A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsõsége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. (Rómaiaknak írt levél 6, 4)
Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bûn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bûnnek. (Rómaiaknak írt levél 6, 6)
Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. (Rómaiaknak írt levél 6, 8)
Ha férje életében más férfié lett, házasságtörõnek mondják. A férj halála után azonban felszabadul a törvény alól, és nem válik házasságtörõvé, ha más férfié lesz. (Rómaiaknak írt levél 7, 3)
Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bûn föléledt, én pedig meghaltam. (Rómaiaknak írt levél 7, 9)
A bûn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt. (Rómaiaknak írt levél 7, 11)
Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bûn, amely - hogy bûnként nyilvánuljon ki - azzal okozta halálomat, ami jó, így a bûn a parancs által mutatta meg igazi bûn jellegét. (Rómaiaknak írt levél 7, 13)
Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Elõbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsõüljünk. (Rómaiaknak írt levél 8, 17)
Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. (Rómaiaknak írt levél 8, 22)