Found 4038 Results for: Így
Õ is Acháb családjának útjain járt, mert az anyja volt a tanácsadója, hogy gonoszságot vigyen végbe. (Krónikák II. könyve 22, 3)
Jehosaba, a király leánya fogta Joást, Achaszja fiát, és ellopta a halálra szánt királyfiak közül. Aztán dajkájával együtt elhelyezte az ágyasházban. Így Jehosaba, Jorám király leánya, Jehojada fõpap felesége - minthogy Achaszja nõvére volt - elrejtette Atalja elõl, úgyhogy nem tudta megöletni. (Krónikák II. könyve 22, 11)
A templomban az egész gyülekezet szövetséget kötött a királlyal. Azután Jehojada fõpap így szólt hozzájuk: "Nézzétek, a király fiának kell uralkodnia, amint az Úr Dávid fiaira vonatkozólag kijelentette. (Krónikák II. könyve 23, 3)
Aztán kihozták a király fiát, fejére tették a koronát, kezébe adták a törvényt, és így királlyá tették. Majd Jehojada és fiai fölkenték és azt kiáltották: "Éljen a király!" (Krónikák II. könyve 23, 11)
Ekkor Jehojada fõpap kiküldte a századok vezéreit, a sereg parancsnokait, és így szólt hozzájuk: "Vigyétek ki a templom bekerített részébõl, s aki kíséri, az ölje meg a kardjával!" Ugyanis azt is megmondta a fõpap: "Ne öljétek meg az Úr templomában!" (Krónikák II. könyve 23, 14)
Egybegyûjtötte a papokat és a levitákat, és így szólt hozzájuk: "Menjetek el Júda városaiba és egész Izraeltõl gyûjtsetek pénzt, hogy évrõl évre kijavíthassuk Istenetek templomát. Siessetek a dologgal!" Ám a leviták nem siettek vele. (Krónikák II. könyve 24, 5)
Valahányszor elérkezett az ideje, hogy a leviták a ládát a királyi felügyelõségre vigyék, amikor észrevették, hogy sok pénz van benne, eljött a királyi jegyzõ és a fõpap megbízottja. Aztán kiürítették a ládát, majd fogták és visszavitték a helyére. Így jártak el idõrõl idõre, úgyhogy tömérdek pénzt felhalmoztak. (Krónikák II. könyve 24, 11)
A munkások hozzá is láttak a dologhoz, és kezük nyomán elõrehaladt a javítás munkája. Így tervszerûen helyreállították és megerõsítették az Isten házát. (Krónikák II. könyve 24, 13)
Prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszatérítsék õket az Úrhoz. De õk nem hallgattak rájuk, hiába figyelmeztették õket. (Krónikák II. könyve 24, 19)
Ekkor az Isten lelke leszállt Zekarjára, Jehojada fõpap fiára. Erre õ odaállt a nép elé, és így szólt hozzájuk: "Miért szegtétek meg az Úr parancsát? Nem szolgál ez javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, õ is elhagyott benneteket." (Krónikák II. könyve 24, 20)
Ekkor Isten egyik embere elment hozzá, és figyelmeztette: "Király, ne vonuljon ki veled Izrael serege, mert az Úr nincs Izraellel vagy Efraim fiával. (Krónikák II. könyve 25, 7)
Még beszélt, amikor ez közbevágott: "Talán a királyi tanács tagjává tettünk téged? Hagyd abba! Miért akarod, hogy megöljenek?" A próféta elhallgatott, de megjegyezte: "Most már tudom, hogy az Isten elhatározta, hogy elpusztít, mivel így viselkedtél, és nem hallgattál a tanácsomra." (Krónikák II. könyve 25, 16)