1. Ezután a következõk történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett.

2. S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék.

3. De Amnonnak volt egy barája. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt.

4. Azt mondta neki: "Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?" Amnon így válaszolt: "Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába."

5. Erre Jonadab azt mondta: Feküdj le az ágyba, és tettesd magad betegnek. Ha aztán eljön apád meglátogatni, hát mondd neki: Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s õ adjon nekem enni. Ha itt készíti el az ételt a szemem láttára, akkor elfogadom a kezébõl".

6. Amnon tehát lefeküdt az ágyba és betegnek tetette magát. Amikor a király elment meglátogatni, Amnon így szólt a királyhoz: "Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s hadd csináljon a szemem láttára néhány lepényt. Az õ kezébõl megenném."

7. Erre Dávid üzent Támárnak a palotába: "Menj el bátyád, Amnon házába, és készíts neki valami ételt."

8. Támár tehát elment bátyja, Amnon házába. Az ágyban feküdt. Fogta a tésztát, kidagasztotta, s a szeme láttára lepényt csinált belõle, aztán megsütötte a lepényt.

9. Akkor fogta a serpenyõt és kiborította elõtte. De õ nem akart enni, hanem azt mondta: "Menjetek ki innét, mindnyájan!" Erre mindannyian elmentek.

10. Most azt mondta Amnon Támárnak: "Hozd be nekem az ételt a belsõ szobába, hogy a kezedbõl ehessek." Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belsõ szobába.

11. De amikor odanyújtotta neki, az elkapta és azt mondta neki: "Gyere, húgom, feküdj mellém!"

12. Azt felelte neki: "Hagyd ezt, bátyám, ne becsteleníts meg! Ilyesmit nem szokás Izraelben tenni. Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot!

13. Hova mehetnék szégyenemmel? S te magad is egyike vagy Izrael fõembereinek. Beszélj inkább a királlyal, biztosan nem tagad meg tõled."

14. De nem hallgatott szavára, erõszakot követett el rajta, meggyalázta, együtt hált vele.

15. Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tõle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tõle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet elõzõleg érzett iránta. Ezért azt mondta neki Amnon: "Fogd magad és menj innét!"

16. De õ így felelt neki: "Nem, bátyám! Ha most elkergetsz, még nagyobb igazságtalanságot követsz el ellenem, mint amilyet már elkövettél." Csakhogy nem hallgatott rá,

17. beszólította a legényt, aki a szolgálatára volt, és megparancsolta neki: "Lökd ki nekem ezt az utcára, és reteszeld be mögötte az ajtót!"

18. [Hosszú ujjú tunikát viselt, ilyet hordtak ugyanis a királylányok, amíg szüzek voltak.] Erre a legény kituszkolta az utcára és bereteszelte az ajtót.

19. Támár hamut szórt a fejére és megszaggatta hosszú ujjú tunikáját, amelyet viselt, és ahogy ment, jajgatott.

20. Bátyja, Absalom így szólt hozzá: "Bátyád, Amnon volt együtt veled? Akkor hallgass, húgom, hiszen a bátyád. Ne vedd szívedre a dolgot!" Így Támár magányosan élt bátyja, Absalom házában.

21. Amikor Dávid király meghallotta a dolgot, haragra lobbant. De nem vette el fiának, Amnonnak a kedvét, mert szerette, hiszen elsõszülött volt.

22. Absalom azonban egyetlen szót sem váltott Amnonnal, sem rosszban, sem jóban. Absalom ugyanis gyûlölte Amnont, amiért meggyalázta húgát, Támárt.

23. Két esztendõvel késõbb történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát.

24. Elment a királyhoz, és így szólt hozzá: "Szolgád birkanyírást tart. Kísérje el a király udvari embereivel szolgáját!"

25. De a király azt mondta Absalomnak: "Nem, fiam! Nem megyünk el mindnyájan, mert hisz terhedre lennénk." Absalom tovább unszolta, de (Dávid) mégsem akart menni, hanem áldásával útra bocsátotta.

26. Erre Absalom azt mondta: "Ha nem, hát akkor hadd jöjjön velünk legalább testvérem, Amnon." A király megkérdezte: "Miért menjen veled?"

27. Mégis, mivel Absalom erõltette, hát elengedte vele Amnont és a király fiait, mind. Absalom királyi lakomát csapott,

28. s megparancsolta szolgáinak: "Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!"

29. Absalom szolgái úgy tettek Amnonnal, amint Absalom parancsolta. Erre a király fiai felugrottak, ki-ki öszvérére kapott és menekült.

30. Még úton voltak, amikor a hír már Dávid fülébe jutott: "Absalom mind megölte a király fiait, nem hagyott közülük élve egyetlen egyet sem!"

31. Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában.

32. De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: "Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral.

33. Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott."

34. Maga Absalom elmenekült. Amikor az õrségen levõ szolga kinézett, a Bachurim felõli úton egy csapat embert látott, amint lefelé ereszkedett a lejtõn. Az õr jelentette a dolgot a királynak, ezekkel a szavakkal: "Embereket láttam, amint lefelé ereszkedtek a lejtõn, a Bachurim felõli úton."

35. Erre Jonadab így szólt a királyhoz: "Lám, megjöttek a királyfiak. Úgy történt minden, amint mondtam."

36. Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak.

37. Maga Absalom azonban elmenekült és Ammihud fiához, Gesur királyához, Talmaihoz ment. A király egész idõ alatt gyászolta fiát.

38. Miután Absalom elmenekült és Gesurba jutott, három esztendeig maradt ott.

39. A király belenyugodott Amnon halálába, s így nem neheztelt tovább Absalomra.



Livros sugeridos


“Resigna-te a ser neste momento uma pequena abelha. E enquanto esperas ser uma grande abelha, ágil, hábil, capaz de fabricar bom mel, humilha-te com muito amor perante Deus e os homens, pois Deus fala aos que se mantêm diante dele humildemente”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.