1. Három esztendõ elteltével Júdás hívei hírét vették, hogy Szeleukosz fia, Demetriusz hatalmas sereggel és nagy hajóhaddal partra szállt Tripolisz kikötõjében,

2. és elfoglalta az országot, Antiochuszt és gyámját, Liziászt pedig megölte.

3. Egy bizonyos Alkimusz, aki azelõtt fõpap volt, de a lázadás idején önként elpártolt, úgy látta, hogy számára semmi módon nincs menekvés és az oltárhoz sem kerülhet vissza.

4. Ezért a 151. esztendõben elment Demetriusz királyhoz, és átnyújtott neki egy aranykoszorút és egy pálmaágat, továbbá a szentélyben szokásos olajágak közül is néhányat. Azon a napon egyébként nyugton maradt.

5. De amikor Demetriusz meghívta egy tanácskozásra és a zsidók hangulata és tervei felõl tudakozódott nála, kedvezõ alkalmat talált elvetemültsége kimutatására. Így válaszolt nekik:

6. "Az aszideusnak nevezett zsidók, akiknek Júdás, a Makkabeus a vezérük, folyvást háborút és lázadást szítanak, s nem hagyják, hogy nyugalom uralkodjék az országban.

7. Engem is megfosztottak öröklött tisztségemtõl, mármint a fõpapi tisztségtõl. Most épp emiatt jöttem ide.

8. Egyfelõl mert valóban szem elõtt tartom a király érdekeit, másfelõl azonban a honfitársakra is tekintettel vagyok, hisz az említett emberek meggondolatlan vállalkozásai folytán egész népünk nem csekély kárt szenved.

9. Ó, király, szerezz ezekrõl bizonyosságot, és tedd magadévá szerte jól ismert emberi együttérzésedben országunk és szorongatott népünk ügyét.

10. Mert amíg Júdás él, lehetetlen, hogy az ország békében éljen!"

11. A király bizalmasai, akik amúgy is ellenséges érzülettel viseltettek Júdással szemben, szavaira még inkább rajta voltak, hogy Demetriuszt haragra ingereljék.

12. Nyomban hívatta hát Nikanort, az elefántos csapat parancsnokát, és megtette Júdea helytartójává.

13. Parancsot adott neki, hogy Júdást tegye el láb alól, követõit szórja szét, Alkimuszt meg tegye meg a legfõbb templom fõpapjává.

14. A Júdás elõl Júdeából elmenekült pogányok tömegestül csatlakoztak Nikanorhoz, mert azt hitték, hogy a zsidókra szakadó bajból és szorongattatásból hasznuk származik.

15. Nikanor közeledtének hírére és a pogányok támadására a zsidók hamut szórtak magukra és ahhoz folyamodtak, aki örök idõkre kiválasztotta népét, és mindig nyilvánvaló módon megvédte örökségét.

16. Aztán a vezér parancsára nyomban elindultak, és Desszau falvánál rajtuk ütöttek.

17. Júdás testvére, Simon megtámadta Nikanort, de az ellenség hirtelen megjelenésére egy kissé megingott.

18. Ám amikor Nikanor meghallotta, mekkora bátorságról tettek tanúságot Júdás csapatai és milyen elszántan harcoltak a hazáért, nem merte vérontással dûlõre vinni az ügyet.

19. Inkább elküldte Pozidoniuszt, Teodotuszt és Mattatiást, hogy nyújtsanak kezet a zsidóknak és azokét is fogadják el.

20. A vezér jól meghányta-vetette a dolgot, aztán közölte a sereggel, majd miután egyetértésre jutottak, ráálltak az egyezségre.

21. Kitûztek egy napot, amelyen a vezetõk ugyanazon a helyen majd megtárgyalják a részleteket. Mindkét részrõl megérkezett egy-egy harci szekér, és a megtiszteltetés jeléül székeket készítettek oda.

22. Júdás elõzõleg fölfegyverzett embereket állított megfelelõ helyekre, nehogy valami alattomos támadás érje az ellenség részérõl. De a tanácskozás békés mederben folyt le.

23. Utána Nikanor Jeruzsálemben telepedett le, és nem követett el semmi igazságtalanságot. Sõt, a tömegével hozzá csatlakozott csapatokat is elbocsátotta.

24. Júdást állandóan a maga közelében tartotta, jóindulattal volt e férfi iránt,

25. biztatta, nõsüljön meg és legyenek gyermekei. Valóban meg is nõsült, s boldog volt, örült az életnek.

26. Amikor Alkimusz látta a kölcsönös egyetértést és a megkötött szerzõdést, elment ezzel Demetriuszhoz és azt állította, hogy Nikanor áruláson töri a fejét: a birodalom ellenségét, Júdást jelölte ki utódjául.

27. A király haragra gerjedt, a címeres gazember ármánykodásai felingerelték. Írt Nikanornak, hogy õ nem ért egyet az egyezséggel, és megparancsolta neki, hogy a Makkabeust azonnal küldje - bilincsbe verve - Antiochiába.

28. E hír hallatára Nikanor elkedvetlenedett. Nehezére esett az egyezség felbontása, hiszen a másik fél nem követett el semmi igazságtalanságot.

29. De nem tehetett a király akarata ellen. Ezért megvárta a kedvezõ alkalmat és csellel keresztülvitte a dolgot.

30. A Makkabeus észrevette, hogy ridegebben bánik vele, és a szokásos összejöveteleiken kevésbé udvarias. Látta, hogy ez a barátságtalan magatartás nem jelent jót. Ezért maga köré gyûjtötte jó sok emberét és elrejtõzött Nikanor elõl.

31. Az észrevette, hogy ügyesen kijátszotta. Ezért elment a fönséges és szent templomba, épp amikor a papok a szokásos áldozat bemutatásával voltak elfoglalva, és a férfi kiszolgáltatását követelve.

32. Amikor azok esküvel bizonyították, nem tudják, hol van a keresett férfi,

33. kinyújtotta jobbját a templom felé és megesküdött: "Ha nem szolgáltatjátok ki Júdást, bilincsbe verve, Istennek ezt a házát egyenlõvé teszem a földdel, az áldozati oltárt lerombolom, és pompás szentélyt emelek itt Dionüzosznak."

34. Szavai befejeztével visszavonult. A papok az ég felé tárták kezüket, és ahhoz könyörögtek, aki mindig védelmezõjük volt.

35. "Ó, mindenek Ura, neked nincs szükséged semmire, mégis azt akartad, hogy legyen köztünk egy templomod hajlékul.

36. Szentséges Úr, akitõl minden szentség származik, õrizd meg örökre tisztán ezt a házat, amelyet nemrég tisztítottunk meg."

37. Egy bizonyos Raziszt, aki Jeruzsálem vénei közé tartozott, följelentettek Nikanornak. Szerette honfitársait, és nagy tekintélynek örvendett. Jóságáért a zsidók atyjának nevezték.

38. Mert már azelõtt is, a lázadás idején is azon volt, hogy tisztán megõrizze a zsidóságot, testét és életét elszántan kockára tette a zsidóságért.

39. Nikanor most nyíltan ki akarta mutatni a zsidókkal szemben ellenséges érzületét, ezért elküldött több mint ötszáz katonát, hogy fogják el.

40. Mert azt hitte, hogy az elfogatással súlyos csapást mér rájuk.

41. A csapatok már épp meg akarták szállni az erõs házat. Erõszakkal betörték a kaput és tüzet hozattak, hogy felgyújtsák az ajtókat. Mivel minden oldalról körülzárták, a kardjába dõlt.

42. Inkább meghalt becsületben, minthogy a gonoszok kezére kerüljön, és nemes érzelmeihez méltatlan bánásmódban részesüljön.

43. Ám a nagy izgalomban nem sikerült neki egészen jól a döfés. Közben a csapat behatolt az ajtókon. Erre gyorsan fölment a falakra és hõsiesen a sokaságba vetette magát.

44. Csakhogy ez gyorsan visszahúzódott, keletkezett egy tér, s ide esett.

45. Mivel még mindig élt, haragra gerjedve felállt, jóllehet égõ sebeibõl patakzott a vér. Aztán a tömegen áthatolva feljutott egy meredek sziklára.

46. Már teljesen elöntötte a vér. De azért kitépte beleit, megragadta mindkét kezével és rádobta a tömegre. Közben kérte az élet és lélek Urát, hogy egy napon adja neki vissza. Így halt meg.





“Quando fizer o bem, esqueça. Se fizer o mal, pense no que fez e se arrependa.” São Padre Pio de Pietrelcina