Encontrados 10 resultados para: szavuk

  • Végül a Lévi törzsébõl való papok felálltak és áldást mondtak a népre. Szavuk meghallgatásra is talált, és az imádság felhatolt az õ szentséges lakóhelyére az égbe. (Krónikák II. könyve 30, 27)

  • és költözz velük Médiába, mert hiszek az Isten szavának, annak, amit Náhum Ninivérõl mondott. Minden beteljesedik és megvalósul, amit Izrael prófétái Asszíriáról és Ninivérõl jövendöltek, akiket Isten küldött, nem hiúsul meg egyetlen szavuk sem. Minden megtörténik majd a maga idejében. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. Mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mond, az mind bekövetkezik és megtörténik, és abból, amit jövendöl, nem hiúsul meg egyetlen szó sem. Testvéreinket, akik Izrael földjén élnek, számba veszik és elhurcolják messze szép hazájuktól. Izrael egész földje elpusztul, Szamaria és Jeruzsálem pusztasággá lesz, az Isten háza is elhagyatott lesz és üszkös (egy ideig). (Tóbiás könyve 14, 4)

  • A fõemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket. (Jób könyve 29, 9)

  • Kiáltottak, de nem jött szabadító, hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk. (Zsoltárok könyve 18, 42)

  • Gúnyolódnak, s gonosz minden szavuk, hetykén fenyegetõznek hatalmukkal. (Zsoltárok könyve 73, 8)

  • Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön. (Zsoltárok könyve 73, 9)

  • Maga az Úr pusztítja el Babilont, õ vet benne véget a nagy lármának; még ha úgy zúgnak is hullámai, mint a nagy vizek, és messze hangzik is harsogó szavuk. (Jeremiás könyve 51, 55)

  • Látomásuk csalás, jövendölésük hazugság, amikor ezt mondják: "Az Úr mondja", hiszen az Úr nem küldte õket, mégis azt remélik, hogy a szavuk beteljesedik. (Ezekiel könyve 13, 6)

  • Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit. (Apostolok Cselekedetei 9, 7)

  • De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. (Rómaiaknak írt levél 10, 18)


“Deus é servido apenas quando é servido de acordo com a Sua vontade.” São Padre Pio de Pietrelcina