Encontrados 11 resultados para: fakadó

  • hirdettem elõször Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bûnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bûnbánatból fakadó tettek útján. (Apostolok Cselekedetei 26, 20)

  • Mi a hit által a Lélek közremûködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt. (Galatáknak írt levél 5, 5)

  • Ebben a meggyõzõdésben biztosra veszem, hogy megmaradok, sõt elõhaladásotokra és hitbõl fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára. (Filippieknek írt levél 1, 25)

  • Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetbõl fakadó intelem, a lelki közösség, a bensõség és együttérzés, (Filippieknek írt levél 2, 1)

  • õ beszélt nekünk lélekbõl fakadó szeretetetekrõl is. (Kolosszeieknek írt levél 1, 8)

  • Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitbõl fakadó tettekben. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 11)

  • A tanításnak a célja a tiszta szívbõl, jó lelkiismeretbõl és õszinte hitbõl fakadó szeretet. (Timóteusnak írt I. levél 1, 5)

  • Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitbõl fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettõl, és testünket is tiszta víz mosta le. (Zsidóknak írt levél 10, 22)

  • A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekrõl, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitbõl fakadó megigazulásból lett örökös. (Zsidóknak írt levél 11, 7)

  • Van köztetek bölcs és értelmes ember? Azt a helyes életmódból fakadó, szelíd bölcsességben végbevitt cselekedetei bizonyítsák. (Szent Jakab levele 3, 13)

  • A hitbõl fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bûnöket követett el, bocsánatot nyer. (Szent Jakab levele 5, 15)


“Deus quer que as suas misérias sejam o trono da Sua misericórdia.” São Padre Pio de Pietrelcina