Talált 5395 Eredmények: Aki
Jézus ismerõsei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt. (Lukács evangéliuma 23, 49)
Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, (Lukács evangéliuma 24, 10)
Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban." (Lukács evangéliuma 24, 18)
"Micsoda?" - kérdezte. "A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép elõtt. (Lukács evangéliuma 24, 19)
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, (János evangéliuma 1, 12)
akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentõl születtek. (János evangéliuma 1, 13)
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsõségét, az Atya Egyszülöttének dicsõségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (János evangéliuma 1, 14)
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: "Ez az, akirõl hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert elõbb volt, mint én." (János evangéliuma 1, 15)
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. (János evangéliuma 1, 18)
Így tovább faggatták: "Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?" (János evangéliuma 1, 22)
János így válaszolt: "Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, (János evangéliuma 1, 26)
aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani." (János evangéliuma 1, 27)