Biblia egy év alatt.

A terv 311. napján a Makkabeusok második könyve 14. fejezetében követjük nyomon a Makkabeusok felkelésének eredményeit és kihívásait, míg a Bölcsesség könyve 17-18. fejezetei az igazságosságról és a hűségről elmélkednek. A Példabeszédek 25:18-20 gyakorlati tanácsokat ad az okosságról és a viselkedésről, összekapcsolva a történelmet a gyakorlati, mindennapi bölcsességgel.

1. Három esztendõ elteltével Júdás hívei hírét vették, hogy Szeleukosz fia, Demetriusz hatalmas sereggel és nagy hajóhaddal partra szállt Tripolisz kikötõjében,

2. és elfoglalta az országot, Antiochuszt és gyámját, Liziászt pedig megölte.

3. Egy bizonyos Alkimusz, aki azelõtt fõpap volt, de a lázadás idején önként elpártolt, úgy látta, hogy számára semmi módon nincs menekvés és az oltárhoz sem kerülhet vissza.

4. Ezért a 151. esztendõben elment Demetriusz királyhoz, és átnyújtott neki egy aranykoszorút és egy pálmaágat, továbbá a szentélyben szokásos olajágak közül is néhányat. Azon a napon egyébként nyugton maradt.

5. De amikor Demetriusz meghívta egy tanácskozásra és a zsidók hangulata és tervei felõl tudakozódott nála, kedvezõ alkalmat talált elvetemültsége kimutatására. Így válaszolt nekik:

6. "Az aszideusnak nevezett zsidók, akiknek Júdás, a Makkabeus a vezérük, folyvást háborút és lázadást szítanak, s nem hagyják, hogy nyugalom uralkodjék az országban.

7. Engem is megfosztottak öröklött tisztségemtõl, mármint a fõpapi tisztségtõl. Most épp emiatt jöttem ide.

8. Egyfelõl mert valóban szem elõtt tartom a király érdekeit, másfelõl azonban a honfitársakra is tekintettel vagyok, hisz az említett emberek meggondolatlan vállalkozásai folytán egész népünk nem csekély kárt szenved.

9. Ó, király, szerezz ezekrõl bizonyosságot, és tedd magadévá szerte jól ismert emberi együttérzésedben országunk és szorongatott népünk ügyét.

10. Mert amíg Júdás él, lehetetlen, hogy az ország békében éljen!"

11. A király bizalmasai, akik amúgy is ellenséges érzülettel viseltettek Júdással szemben, szavaira még inkább rajta voltak, hogy Demetriuszt haragra ingereljék.

12. Nyomban hívatta hát Nikanort, az elefántos csapat parancsnokát, és megtette Júdea helytartójává.

13. Parancsot adott neki, hogy Júdást tegye el láb alól, követõit szórja szét, Alkimuszt meg tegye meg a legfõbb templom fõpapjává.

14. A Júdás elõl Júdeából elmenekült pogányok tömegestül csatlakoztak Nikanorhoz, mert azt hitték, hogy a zsidókra szakadó bajból és szorongattatásból hasznuk származik.

15. Nikanor közeledtének hírére és a pogányok támadására a zsidók hamut szórtak magukra és ahhoz folyamodtak, aki örök idõkre kiválasztotta népét, és mindig nyilvánvaló módon megvédte örökségét.

16. Aztán a vezér parancsára nyomban elindultak, és Desszau falvánál rajtuk ütöttek.

17. Júdás testvére, Simon megtámadta Nikanort, de az ellenség hirtelen megjelenésére egy kissé megingott.

18. Ám amikor Nikanor meghallotta, mekkora bátorságról tettek tanúságot Júdás csapatai és milyen elszántan harcoltak a hazáért, nem merte vérontással dûlõre vinni az ügyet.

19. Inkább elküldte Pozidoniuszt, Teodotuszt és Mattatiást, hogy nyújtsanak kezet a zsidóknak és azokét is fogadják el.

20. A vezér jól meghányta-vetette a dolgot, aztán közölte a sereggel, majd miután egyetértésre jutottak, ráálltak az egyezségre.

21. Kitûztek egy napot, amelyen a vezetõk ugyanazon a helyen majd megtárgyalják a részleteket. Mindkét részrõl megérkezett egy-egy harci szekér, és a megtiszteltetés jeléül székeket készítettek oda.

22. Júdás elõzõleg fölfegyverzett embereket állított megfelelõ helyekre, nehogy valami alattomos támadás érje az ellenség részérõl. De a tanácskozás békés mederben folyt le.

23. Utána Nikanor Jeruzsálemben telepedett le, és nem követett el semmi igazságtalanságot. Sõt, a tömegével hozzá csatlakozott csapatokat is elbocsátotta.

24. Júdást állandóan a maga közelében tartotta, jóindulattal volt e férfi iránt,

25. biztatta, nõsüljön meg és legyenek gyermekei. Valóban meg is nõsült, s boldog volt, örült az életnek.

26. Amikor Alkimusz látta a kölcsönös egyetértést és a megkötött szerzõdést, elment ezzel Demetriuszhoz és azt állította, hogy Nikanor áruláson töri a fejét: a birodalom ellenségét, Júdást jelölte ki utódjául.

27. A király haragra gerjedt, a címeres gazember ármánykodásai felingerelték. Írt Nikanornak, hogy õ nem ért egyet az egyezséggel, és megparancsolta neki, hogy a Makkabeust azonnal küldje - bilincsbe verve - Antiochiába.

28. E hír hallatára Nikanor elkedvetlenedett. Nehezére esett az egyezség felbontása, hiszen a másik fél nem követett el semmi igazságtalanságot.

29. De nem tehetett a király akarata ellen. Ezért megvárta a kedvezõ alkalmat és csellel keresztülvitte a dolgot.

30. A Makkabeus észrevette, hogy ridegebben bánik vele, és a szokásos összejöveteleiken kevésbé udvarias. Látta, hogy ez a barátságtalan magatartás nem jelent jót. Ezért maga köré gyûjtötte jó sok emberét és elrejtõzött Nikanor elõl.

31. Az észrevette, hogy ügyesen kijátszotta. Ezért elment a fönséges és szent templomba, épp amikor a papok a szokásos áldozat bemutatásával voltak elfoglalva, és a férfi kiszolgáltatását követelve.

32. Amikor azok esküvel bizonyították, nem tudják, hol van a keresett férfi,

33. kinyújtotta jobbját a templom felé és megesküdött: "Ha nem szolgáltatjátok ki Júdást, bilincsbe verve, Istennek ezt a házát egyenlõvé teszem a földdel, az áldozati oltárt lerombolom, és pompás szentélyt emelek itt Dionüzosznak."

34. Szavai befejeztével visszavonult. A papok az ég felé tárták kezüket, és ahhoz könyörögtek, aki mindig védelmezõjük volt.

35. "Ó, mindenek Ura, neked nincs szükséged semmire, mégis azt akartad, hogy legyen köztünk egy templomod hajlékul.

36. Szentséges Úr, akitõl minden szentség származik, õrizd meg örökre tisztán ezt a házat, amelyet nemrég tisztítottunk meg."

37. Egy bizonyos Raziszt, aki Jeruzsálem vénei közé tartozott, följelentettek Nikanornak. Szerette honfitársait, és nagy tekintélynek örvendett. Jóságáért a zsidók atyjának nevezték.

38. Mert már azelõtt is, a lázadás idején is azon volt, hogy tisztán megõrizze a zsidóságot, testét és életét elszántan kockára tette a zsidóságért.

39. Nikanor most nyíltan ki akarta mutatni a zsidókkal szemben ellenséges érzületét, ezért elküldött több mint ötszáz katonát, hogy fogják el.

40. Mert azt hitte, hogy az elfogatással súlyos csapást mér rájuk.

41. A csapatok már épp meg akarták szállni az erõs házat. Erõszakkal betörték a kaput és tüzet hozattak, hogy felgyújtsák az ajtókat. Mivel minden oldalról körülzárták, a kardjába dõlt.

42. Inkább meghalt becsületben, minthogy a gonoszok kezére kerüljön, és nemes érzelmeihez méltatlan bánásmódban részesüljön.

43. Ám a nagy izgalomban nem sikerült neki egészen jól a döfés. Közben a csapat behatolt az ajtókon. Erre gyorsan fölment a falakra és hõsiesen a sokaságba vetette magát.

44. Csakhogy ez gyorsan visszahúzódott, keletkezett egy tér, s ide esett.

45. Mivel még mindig élt, haragra gerjedve felállt, jóllehet égõ sebeibõl patakzott a vér. Aztán a tömegen áthatolva feljutott egy meredek sziklára.

46. Már teljesen elöntötte a vér. De azért kitépte beleit, megragadta mindkét kezével és rádobta a tömegre. Közben kérte az élet és lélek Urát, hogy egy napon adja neki vissza. Így halt meg.

Fejezet 17

1. Ítéleteid súlyosak és kifürkészhetetlenek, azért estek tévedésbe a javíthatatlan lelkek.

2. Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, de aztán a sötétség fogságában és az éjszaka bilincseiben kellett ténferegniük, bezárva házaikba, számkivetve az örök gondviselés színe elõl.

3. Azt hitték, hogy titkos bûneikkel megbújhatnak a feledés sötét leple alatt, de szétszóródtak, iszonyú döbbenet kerítette õket hatalmába, és rémképek ijesztgették õket.

4. Még az õket befogadó zugban sem szabadulhattak a félelemtõl, hanem ijesztõ zajok zúgtak körülöttük, és félelmetes alakok jelentek meg nekik sötét ábrázattal.

5. Semmiféle tûznek nem volt ereje, hogy világosságot támasszon, és a csillagok lobogó fénye sem tudta ezt az iszonyatos éjjelt megvilágítani.

6. Csak egy magától kigyulladt, ijesztõ tûz világított nekik. Amikor ez a jelenség eltûnt, félelmükben rosszabbnak tartották, amit láttak, mint amilyen volt.

7. A bûvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott, és csúfosan vizsgáztak a tudományból, amivel kérkedtek.

8. Akik ugyanis fogadkoztak, hogy a beteg lelkekbõl kiûzik a félelmet és az aggodalmat, maguk is nevetséges félelem betegei lettek.

9. Mert akkor is, amikor semmi rémség nem volt, ami ijeszthette volna õket, ha állat szaladt el mellettük, vagy kígyók sziszegtek, megrémültek és ijedelmükben majd hogy meg nem haltak, és még a levegõbe sem igen akartak nézni, holott azt sehogy sem lehet elkerülni.

10. A gonoszság gyávának bizonyul, és ítéletet mond saját maga fölött. Zaklatja a rossz lelkiismeret, és mindig a legrosszabbat tételezi föl.

11. A félelem ugyanis nem egyéb, mint lemondás a segítségrõl, amit a megfontolás nyújt.

12. Minél erõtlenebb a szívben (a segítség) várása, annál kínosabbnak érzi az ember, hogy nem ismeri gyötrelme okát.

13. Azokat pedig, akik az alélt, a tehetetlen alvilág mélyébõl felszállt éjszakát éppúgy, (mint a többi éjjelt) alvással akarták eltölteni,

14. hol félelmetes kísértetek vették üldözõbe, hol lelkük csüggedése bénította meg hirtelen, és váratlan félelem fogta el õket.

15. Így aztán mindegyik fogollyá lett ott, ahol leroskadt, retesz nélküli börtönbe zárva.

16. Akit meglepett, akár magányos helyen dolgozó földmûves volt, akár pásztor vagy napszámos, azt elkerülhetetlen kényszer kerítette hatalmába.

17. Mindannyiukat a sötétségnek egyazon lánca bilincselte meg. Akár szél suhogott, akár kedves madárdal hangzott a sûrû lombú csalitból, akár sebesen iramló víz morajlása hallatszott,

18. akár alágördülõ sziklatömbök vad robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futásának zaja, akár ordító vadállatok bömbölõ üvöltése, vagy visszhang verõdött vissza a hegyek szakadékaiból, minden megfélemlítette és megdermesztette õket.

19. Mert a világ többi része tündöklõ fényben ragyogott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának.

20. Csak rájuk borult mélységes éjszaka - képe annak a sötétségnek, amely rájuk várt. De a sötétségnél is jobban terhére voltak önmaguknak.

Fejezet 18

1. Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták õket, hogy nem gyötrõdnek.

2. Hálálkodtak, hogy a bántalmazások ellenére sem ártottak nekik, és bocsánatot kértek az ellenségeskedés miatt.

3. Nekik meg tûzoszlopot adtál vezetõül az ismeretlen úton, ártalom nélküli napot a dicsõ vándorláshoz.

4. Azok persze megérdemelték, hogy a világosságtól megfosztva a sötétség rabjai legyenek, mivel fogva tartották fiaidat, akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.

5. Mivel elhatározták, hogy a szentek gyermekeit megölik, úgyhogy közülük csak egy kitett gyermek menekült meg, büntetésül rengeteg gyermeküket elvetted tõlük, és mind elveszítetted õket a tengernyi vízben.

6. Atyáink elõre hírét vették ennek az éjnek, hogy jól ismerve esküidet, amelyeknek hittek, bátorságban legyenek.

7. Így hát néped várta az igazak megszabadulását és az ellenség vesztét.

8. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket.

9. Mert titokban áldoztak a dicsõ atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel elkötelezték magukat az isteni törvényre, hogy a szentek egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már elõre rázendítettek az atyák énekeire.

10. Az ellenség éktelen kiabálása válaszolt nekik, és közbe-közbevegyült azok jajveszékelése, akik gyermekeiket siratták.

11. Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, és a közönséges ember ugyanazt szenvedte, mint a király.

12. Egyazon halálnem által valamennyinek számtalan halottja volt, úgyhogy az élõk nem gyõzték temetni õket, mert legkiválóbb gyermekeik egy csapásra halálukat lelték.

13. Akik a varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak, most, az elsõszülöttek pusztulásakor mégis elismerték, hogy ez a nép az Isten gyermeke.

14. Mert amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietõs útja közepén tartott,

15. mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égbõl, királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén. Visszavonhatatlan parancsát hordozta éles pallos gyanánt,

16. és ott állva mindent betöltött halállal; a földön járva elérte az eget.

17. Akkor hirtelen szörnyû álomképek rémítették õket, és váratlan félelem tört rájuk.

18. Az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott, és tudtul adta, mi halálának az oka.

19. Mert az álmok, amelyek rémítgették õket, ezt elõre jelezték, nehogy úgy haljanak meg, hogy ne tudnák, miért szenvednek ily kegyetlenül.

20. Az igazakat is elérte ugyan a halál megpróbáltatása, és rengeteg elveszett a pusztában, de a harag nem tartott sokáig.

21. Mert hamarosan közbelépett elõharcos módjára egy feddhetetlen férfiú hivatása fegyverzetével: imával és engesztelõ tömjénnel. Szembeszállt a haraggal és véget vetett a csapásnak. Így megmutatta, hogy az õ szolgája volt.

22. Nem testi erõvel, nem is a fegyverek hatalmával gyõzte le a haragot, hanem egy szóval gyõzte meg a fenyítõt, amelyben az atyáknak tett esküre és szövetségre emlékeztetett.

23. Mert amikor már rakásszámra feküdtek egymáson a halottak, közbelépett, véget vetett a dúlásnak és elzárta útját az élõk felé.

24. Mert leomló ruháján ott volt az egész világ ábrázolása, az atyák magasztos neve a négy sor metszett kövön, és fejének díszén a te fönséged.

25. Ezek elõtt meghátrált az öldöklõ, visszahökkent tõlük mert a haragnak puszta próbája is elég volt.

18. Mint a harci pöröly, a kard és a hegyes nyíl, olyan, aki más ellen hamis vallomást tesz.

19. Mint az odvas fog, és mint a roskatag láb, annyit ér a hûtlen, amikor bajban vagy.

20. Mint aki hideg napon leveti ruháját, mint amikor a sebre ecetet öntenek, olyan, aki összetört szív elõtt nótázik.