Trouvé 564 Résultats pour: Pál
Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. (Szent Péter II. levele 1, 19)
az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dõzsölést, szenny- és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. (Szent Péter II. levele 2, 13)
Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében (Szent Péter II. levele 3, 15)
Vaspálcával fogja kormányozni, és mint cserépedényeket, összetöri õket. (Jelenések könyve 2, 27)
Mind a négy élõlénynek hat-hat szárnya volt körös-körül és belül is, tele szemekkel. Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljõ!" (Jelenések könyve 4, 8)
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetbõl, törzsbõl, népbõl és nyelvbõl álltak a trón és a Bárány elõtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. (Jelenések könyve 7, 9)
Ezért állnak Isten trónja elõtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomában. A trónon ülõ közöttük lakozik. (Jelenések könyve 7, 15)
A negyedik angyal is megfújta a harsonát. Erre a Nap harmadát, a Hold harmadát és a csillagok harmadát érte a csapás: harmadrészük elsötétedett, a nappal és az éjszaka világossága a harmadával csökkent. (Jelenések könyve 8, 12)
Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az õ trónjához. (Jelenések könyve 12, 5)
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az õ Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta õket Istenünk színe elõtt. (Jelenések könyve 12, 10)
Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása elõtt, s viselték nevének bélyegét." (Jelenések könyve 14, 11)
A sátánt, aki félrevezette õket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrõdni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké. (Jelenések könyve 20, 10)