Trouvé 2152 Résultats pour: Nevezik Isten őrülete
Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk." (János evangéliuma 9, 29)
Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bûnösöket, azt azonban, aki istenfélõ és teljesíti akaratát, meghallgatja. (János evangéliuma 9, 31)
Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, (János evangéliuma 10, 35)
akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? (János evangéliuma 10, 36)
Ennek hallatára Jézus azt mondta: "Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsõségére lesz, hogy megdicsõüljön általa az Isten Fia." (János evangéliuma 11, 4)
"Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön." (János evangéliuma 11, 27)
Jézus így felelt: "Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsõségét?" (János evangéliuma 11, 40)
s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyûjtse. (János evangéliuma 11, 52)
Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsõségét. (János evangéliuma 12, 43)
Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: "Most dicsõül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsõül benne. (János evangéliuma 13, 31)
Ha megdicsõül benne az Isten, az Isten is megdicsõíti saját magában, hamarosan megdicsõíti. (János evangéliuma 13, 32)
De a zsidók nem tágítottak: "Nekünk törvényünk van, s e törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!" (János evangéliuma 19, 7)