Trouvé 847 Résultats pour: Kos
"A föld egyik szélétõl a másikig nincs még egy asszony, aki arcra ilyen szép volna és ilyen okosan tudna beszélni." (Judit könyve 11, 21)
Szép vagy, beszéded okos, s ha megteszed, amit mondtál, a te Istened az én Istenem lesz, te meg Nebukadnezár palotájában fogsz lakni, és neved bejárja az egész földet." (Judit könyve 11, 23)
Joakim fõpap és Izrael fiai véneinek Jeruzsálemben székelõ tanácsa eljöttek, hogy lássák az Úr nagy jóságát, amellyel elhalmozta Izraelt, továbbá, hogy találkozzanak Judittal és köszöntsék. (Judit könyve 15, 8)
Izrael asszonyai mind összejöttek, hogy láthassák Juditot, s körtáncot jártak, úgy ünnepelték. Judit lombos ágakat vett a kezébe és az asszonyoknak adta. Majd Judit is, kísérõi is koszorút tettek a fejükre olajfaágakból, (Judit könyve 15, 12)
aztán Judit a nép élére állt és vezette az asszonyok táncát. Izrael férfiai fölfegyverkezve és megkoszorúzva követték, dicsõítõ éneket zengve. (Judit könyve 15, 13)
Futárok hordták szét a király minden tartományába a leveleket, amely szerint el kellett pusztítani, le kellett mészárolni és ki kellett irtani minden zsidót, az ifjakat, az öregeket, a gyermekeket és az asszonyokat egyaránt, egyetlen napon, a tizenkettedik - azaz Adar - hónap tizenharmadik napján, javaikat pedig el kellett vinni zsákmányul.(a) Így szólt a levél: "Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedõ százhuszonhét tartomány kormányzójának és a nekik alárendelt vezetõknek. (b) Bár sok nép fölött uralkodom és az egész földkerekséget meghódítottam, nem akarok erõszakhoz folyamodni, hanem mindig szelíden és jóságosan uralkodva akarom biztosítani alattvalóim zavartalan életét, birodalmam nyugalmát, biztonságát és a minden ember által óhajtott békét a legszélsõ határokig. (c) Amikor megkérdeztem tanácsosaimat, hogyan lehetne ezt megvalósítani, akkor Ámán, aki bölcsességével kitûnik köztük, s aki rendíthetetlen odaadásról és megingathatatlan hûségrõl tett bizonyságot és (d) a második helyet foglalja el a birodalomban, tudtomra adta, hogy a föld minden törzse között szétszórtan él egy izgága nép, amely törvényeivel minden néppel ellentétben áll, állandóan megveti a király rendeleteit, s így akadályozza, hogy mindenki megelégedésére kormányozzuk a birodalmat. (e) Megtudtuk, hogy ez a nép - a népek közül egymaga - minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, törvényeinktõl idegen életmódot követ, és szándékainkkal szembeszegülve alávaló tetteket visz végbe, és veszélyezteti a birodalom nyugalmát. (f) Ezért elrendeltük, hogy azokat, akiket levelében Ámán - ügyeink intézõje, s számunkra atyánk után az elsõ - felsorol, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben mind hányjátok kardélre, irgalmat és kíméletet nem ismerve a jelen esztendõ tizenkettedik - azaz Adar - hónapjában, a tizenharmadik napon. (g) Ezek a régen is, most is gonosz emberek jussanak erõszakos úton az alvilágba, ugyanazon az egy napon, s szilárduljon meg az állam nyugalma és biztonsága." (Eszter könyve 3, 13)
És mindezt ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap - azaz Ádár hónap - tizenharmadik napján tegyék Achasvéros király minden tartományában. (a) A levél így hangzott: (b) "Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedõ százhuszonhét tartomány szatrapáinak, a tartományok kormányzóinak és minden becsületes alattvalójának üdvözletét! (c) Sokan, akik jótevõjük végtelen jóságából nagy kitüntetésekben részesülnek, kevéllyekké válnak. Nemcsak alattvalóinknak akarnak ártani, hanem mivel nem tudják, mitévõk legyenek szerencséjükben, saját jótevõjük ellen kezdenek áskálódni. (d) Nem elégszenek meg azzal, hogy kiöljék a hálát az emberek szívébõl, hanem a tapasztalatlan emberek hízelgéseitõl felfuvalkodva úgy gondolják, hogy elkerülhetik a mindent látó Isten ítéletét, aki gyûlöli a gonoszokat. - (e) Gyakran megtörténik sok hatalommal felruházott emberrel, hogy barátaik, akik az ügyek vezetésével vannak megbízva, arra izgatják õket, hogy ártatlan vért ontsanak, és így jóvátehetetlen bajt hozzanak - a gonoszság hazug cselvetéseivel - az õszintén jóindulatú uralkodókra. (g) Ezt nemcsak a régi eseményekbõl láthatjuk, amelyeket ránk hagyományoztak, hanem akkor is, ha megfigyeljük, ami a szemünk elõtt történik. Mennyi jogtalanság történt már azok gonoszsága folytán, akik méltatlanul kormányoztak! (h) Ezért a jövõben is gondunk lesz rá, hogy megszilárdítsuk mindenki számára a birodalom nyugalmát és békéjét. (i) Hasznos változtatásokat hajtunk végre, és az elénk hozott ügyeket mindig a lehetõ legnagyobb jóindulattal ítéljük meg. (k) Nagyon jól tudjátok, hogy Hamdata fiát, Ámánt - bár macedóniai volt, így teljesen idegen a perzsa vértõl, és igen távol állt szelídségünktõl - vendégként befogadtuk, s baráti érzelmekkel voltunk iránta, (l) ahogy minden nép iránt szoktunk viseltetni. Addig elmentünk, hogy atyánknak neveztük, s mindenki leborult elõtte, mert méltósága közvetlen a királyi trón után következett. (m) De méltatlan volt magas méltóságára, mert arra vetemedett, hogy hatalmunkat és életünket veszélyeztesse, (n) megmentõnket és mindenkori jótevõnket, Mardokeust és feddhetetlen uralkodótársunkat, Esztert pedig ügyes és alattomos rágalmaival egész népével együtt pusztulásra ítélje. (o) Így remélte, hogy elszigetel minket, és a perzsák birodalmát a macedónok kezére juttathatja. (p) Mi azonban úgy találtuk, hogy e háromszoros gonosztevõ által halálra szánt zsidók nem gonosztevõk, hanem igazságos törvények szerint élnek. (q) A Magasságbelinek, a nagy élõ Istennek a fiai, akinek mi és õseink ennek az országnak a fennmaradását és virágzását köszönhetjük. (r) Éppen ezért jól tennétek, ha nem a Hamdata fia, Ámán által küldött levél szerint járnátok el, mert ennek szerzõje háza népével együtt akasztófán függ Szuza kapui elõtt. A mindenek Ura, Isten, gyors és méltó büntetéssel fizetett meg neki. (s) Ennek a rendeletnek egy másolatát függesszétek ki mindenütt, és hagyjátok, hogy a zsidók nyíltan követhessék saját törvényeiket, és siessetek segítségükre azok ellen, akik a kijelölt napon, vagyis a tizenkettedik - azaz Ádár - hónap tizenharmadik napján megtámadják õket és a vesztükre törnek. (t) Ez a nap ugyanis a pusztulás napja lett volna, de a mindenek Ura, Isten, az öröm napjává változtatta a választott nép számára. (u) Ti is ünnepeljétek meg ezt a jeles napot ünnepnapjaitok között lakomával, s legyen - most és a jövõben - számotokra és a jóakaratú perzsák számára megmenekülésetek emléke, ellenségeitek számára meg pusztulásuk emléke. (v) Minden város és minden vidék, amely nem követi ezeket az elõírásokat, könyörtelenül a tûz és a vas martaléka lesz, s nemcsak az emberek számára válik mindörökre lakhatatlanná, hanem gyûlöletes lesz a vadak és a madarak elõtt is." (Eszter könyve 8, 12)
A vidéken és a meg nem erõsített városokban lakó zsidók ezért ünneplik Adar hónap tizennegyedik napját ünnepnapként vidámság és lakomák közepette, s küldözgetnek egymásnak kóstolót, míg a városokban lakók számára Adar tizenötödik napja az öröm napja, amelyen vigadnak és kóstolót küldenek egymásnak. (Eszter könyve 9, 19)
mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktõl, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk örömre, gyászuk pedig ünnepnapra változott. Üljék meg ezeket a napokat vidám lakomákkal, küldjenek egymásnak kóstolót, s adjanak ajándékot a szegényeknek. (Eszter könyve 9, 22)
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta." (Jób könyve 2, 2)
Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. (Jób könyve 6, 24)
Bölcsesség lakik a megõszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. (Jób könyve 12, 12)