Mosaico decorativo

Trouvé 2142 Résultats pour: Isten Hatalmának

  • hogy szívükben megerõsödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. (Kolosszeieknek írt levél 2, 2)

  • s elutasítja a Fõt, jóllehet õ tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedésérõl is õ gondoskodik. (Kolosszeieknek írt levél 2, 19)

  • Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. (Kolosszeieknek írt levél 3, 1)

  • Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. (Kolosszeieknek írt levél 3, 6)

  • Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel elõttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, (Kolosszeieknek írt levél 4, 3)

  • Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak õk dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. (Kolosszeieknek írt levél 4, 11)

  • Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája. Õ állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. (Kolosszeieknek írt levél 4, 12)

  • Jóllehet elõzõleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis - bízva Istenünkben - vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 2)

  • hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 4)

  • Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá! (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 5)

  • Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket! (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 8)

  • Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 9)


"Invoquemos sempre o auxílio de Nossa Senhora." São Padre Pio de Pietrelcina