1. Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul.

2. Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: "Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!"

3. Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották õket.

4. A Szentlélektõl küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak.

5. Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik.

6. Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevû zsidó varázslóval és hamis prófétával.

7. Ez Szergius Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát.

8. De Elimász, a varázsló - ezt jelenti a neve - akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittõl.

9. Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és

10. rákiáltott: "Sátán fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen?

11. Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig." Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki.

12. Amikor a helytartó látta az esetet, hívõ lett, mert egészen lenyûgözte az Úr tanítása.

13. Pál és kísérõi tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tõlük és visszatért Jeruzsálembe.

14. Õk Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek.

15. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: "Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!"

16. Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: "Izraelita férfiak és ti istenfélõk, figyeljetek!

17. Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a számûzetés idején nagy néppé tette õket. Aztán hatalmas karjával kivezette õket onnét,

18. és mintegy negyven éven át táplálta õket a pusztában.

19. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul.

20. Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.

21. Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendõre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzsébõl származó férfiút.

22. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akirõl így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat.

23. Ígéretéhez híven az õ utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust.

24. Föllépése elõtt János a bûnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.

25. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.

26. Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélõk! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt.

27. De Jeruzsálem lakói és vezetõi nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak.

28. Bár semmi halált érdemlõ bûnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól.

29. Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették.

30. De Isten feltámasztotta a halálból,

31. s õ több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép elõtt.

32. Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett,

33. amint azt õ utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

34. Azt pedig, hogy feltámasztja a halálból, úgyhogy nem tér többé vissza az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet.

35. Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

36. Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott.

37. Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást.

38. Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bûnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektõl Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg,

39. õbenne viszont minden hívõ megigazul.

40. Vigyázzatok hát, nehogy beteljesedjen rajtatok a próféták szava:

41. Ide nézzetek, ti gõgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok."

42. Kifelé menet arra kérték õket, hogy a következõ szombaton is beszéljenek nekik ezekrõl a dolgokról.

43. Sõt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélõ jövevények közül sokan a nyomukba szegõdtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.

44. A következõ szombaton csaknem az egész város összegyûlt, hogy hallja az Isten szavát.

45. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el õket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni.

46. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: "Elõször nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.

47. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végsõ határáig."

48. Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve.

49. Elterjedt az Úr szava az egész környéken.

50. A zsidók azonban felbújtották az elõkelõ vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elûzték õket a vidékrõl.

51. Õk lerázták - ellenük bizonyságul - lábukról a port, és Ikóniumba mentek.

52. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.





“Reze, reze! Quem muito reza se salva e salva os outros. E qual oração pode ser mais bela e mais aceita a Nossa Senhora do que o Rosario?” São Padre Pio de Pietrelcina