Znaleziono 2903 Wyniki dla: Isten és Ember
Éppen úgy, mint az idegenbe készülõ ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. (Márk evangéliuma 13, 34)
Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szõlõ termésébõl addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában." (Márk evangéliuma 14, 25)
De õ hallgatott és nem felelt semmit. A fõpap újra kérdezte, és ezt mondta: "Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?" (Márk evangéliuma 14, 61)
Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt." (Márk evangéliuma 15, 39)
jött egy elõkelõ tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. (Márk evangéliuma 15, 43)
Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, (Márk evangéliuma 16, 19)
Mindketten igazak voltak az Isten elõtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. (Lukács evangéliuma 1, 6)
Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe elõtt, (Lukács evangéliuma 1, 8)
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevû városába (Lukács evangéliuma 1, 26)
Nagy lesz õ és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, (Lukács evangéliuma 1, 32)
Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendõ Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. (Lukács evangéliuma 1, 35)
Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevû igaz és istenfélõ ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. (Lukács evangéliuma 2, 25)