Fejezet 17
1. A gileádi Tisbébõl való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: "Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se esõ, csak az én szavamra."
2. Azt mondta neki az Úr:
3. "Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtõzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik.
4. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad."
5. Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik.
6. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.
7. Egy bizonyos idõ elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett esõ az országban.
8. Akkor az Úr így szólt hozzá:
9. "Kelj útra, és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad."
10. Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony - rõzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: "Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!"
11. Amikor elment hozni, utána szólt: "Hozz egy harapás kenyeret is!"
12. Azt felelte: "Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rõzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk."
13. Illés azonban így válaszolt neki. "Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak elõbb csinálj belõle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts.
14. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esõt nem hullat a földre."
15. Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is.
16. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.
17. Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet.
18. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): "Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?"
19. Õ azt felelte neki: "Add ide a fiadat!" Elvette ölébõl és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára.
20. Aztán az Úrhoz fordult: "Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?"
21. Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: "Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!"
22. S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt.
23. Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: "Nézd, él a fiad!"
24. Az asszony erre így szólt Illéshez: "Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon."
Fejezet 18
1. Hosszú idõ elteltével, a harmadik esztendõben történt, hogy az Úr szólt Illéshez: "Menj, s jelenj meg Acháb színe elõtt, mert esõt hullatok a földre."
2. Illés tehát elment és megjelent Acháb színe elõtt. Az éhínség egyre nyomasztóbbá vált Szamariában.
3. Acháb ezért hívatta udvarmesterét, Obadjahut. Obadjahu buzgó követõje volt az Úrnak.
4. Amikor Izebel azon fáradozott, hogy kiirtsa az Úr prófétáit, Obadjahu oltalmába vett száz prófétát, elrejtette õket, ötvenével egy-egy barlangban, és étellel, itallal is ellátta õket.
5. Acháb így szólt Obadjahuhoz: "Gyere, keressünk fel minden forrást és patakot az országban, hátha találunk füvet és megmenthetjük a lovakat és öszvéreket; nem hagyhatunk az állatok közül egyet sem elpusztulni."
6. Felosztották hát egymás közt az országot s bejárták, Acháb ment az egyik úton, Obadjahu a másikon.
7. Amint Obadjahu rótta az utat, egyszer csak szembetalálkozott Illéssel. Mihelyt fölismerte, arcra borult elõtte és megszólította: "Te vagy az, uram, Illés?"
8. Azt felelte neki: "Én vagyok. Menj, s jelentsd Achábnak: itt van Illés."
9. De õ így válaszolt: "Mit vétettem, hogy Acháb kezére akarod adni szolgádat, hogy megöljön?
10. Amint igaz, hogy az Úr, a te Istened él: nincs nép és nincs ország, ahova uram el ne küldött volna a keresésedre. S amikor azt felelték neki: nincs itt, megeskette a népet meg az országot, hogy csakugyan nem találtak.
11. S most azt mondod: Menj, jelentsd uradnak, hogy itt van Illés.
12. Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én oda megyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követõje ifjúkora óta.
13. Vagy nem mondták el uramnak, mit tettem, amikor Izebel meg akarta ölni az Úr prófétáit? Mint rejtettem el százat az Úr prófétái közül, ötvenével egy-egy barlangban, meg hogy étellel és itallal is elláttam õket?
14. Mégis azt mondod: Menj, és jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Hát akkor megöl!"
15. Illés azt felelte: "Amint igaz, hogy él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok: még ma megjelenek a színe elõtt."
16. Obadjahu tehát elment Achábhoz és jelentette a dolgot. Acháb erre elindult Illés felé.
17. Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: "Te vagy az, Izrael megrontója?"
18. De õ így felelt: "Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baalhoz szegõdtél.
19. Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baal négyszázötven prófétáját is, akik Izebel asztaláról esznek!"
20. Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén.
21. Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: "Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor õt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!" A nép nem válaszolt egyetlen szót sem.
22. Akkor Illés így szólt a néphez: "Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baalnak azonban négyszázötven prófétája van.
23. Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd elõkészítem a másik bikát, de tüzet én sem gyújtok.
24. Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tûzzel válaszol, az legyen az Isten!" Az egész nép azt felelte rá: "Rendben van!"
25. Illés tehát így szólt Baal prófétáihoz: "Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!"
26. Fogták hát az egyik bikát, elõkészítették, és reggeltõl délig szólítgatták Baal nevét, ezekkel a szavakkal: "Baal, hallgass meg!" De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak.
27. Délben Illés így csúfolta õket: "Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni."
28. Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük.
29. Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy õrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak.
30. Akkor Illés így szólt a néphez: "Lépjetek elém!" Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak.
31. Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelõen, akinek az Úr azt mondta: "Izrael legyen a neved!";
32. és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérõ gabonának elegendõ.
33. Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára és azt mondta:
34. "Töltsetek meg négy korsót vízzel és öntsétek rá az égõáldozatra meg a máglyára." Megtették. Erre így szólt: "Ismételjétek meg!" Megismételték. Akkor azt mondta: "Harmadszor is tegyétek meg!" Harmadszor is megtették,
35. úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel.
36. Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta elõlépett és felkiáltott: "Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem!
37. Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét."
38. Erre tûz hullott az Úrtól, megemésztette az égõáldozatot és a máglyát, még az árokban levõ vizet is elnyelte.
39. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: "Az Úr az Isten, az Úr az Isten!"
40. Illés erre meghagyta nekik: "Ragadjátok meg Baal prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!" Megragadták, s Illés levitte õket a Kison-patakhoz, s ott megölette õket.
41. Akkor így szólt Illés Achábhoz: "Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az esõ nesze!"
42. Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát.
43. Aztán így szólt szolgájához: "Menj fel, és nézz a tenger felé!" Fölment, körülnézett, aztán jelentette: "Nincs ott semmi." Erre azt mondta: "Menj vissza, hétszer egymás után!"
44. A hetedik alkalommal jelentette: "Nézd, felhõ ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere." Így felelt neki: "Menj és jelentsd Achábnak: Fogass be és eredj le, különben utolér az esõ!"
45. Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektõl, és hatalmas záporesõ esett. Acháb szekérre ült és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt.
46. Felövezte derekát és Acháb elõtt haladt egészen a Jiszreelbe vivõ útig.
