Talált 59 Eredmények: végső idők

  • Márpedig a törvény végsõ célja Krisztus, minden hívõ megigazulására. (Rómaiaknak írt levél 10, 4)

  • Mindez elõkép a számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végsõ idõkben élünk. (Korintusiaknak írt I. levél 10, 11)

  • egy szempillantás alatt, a végsõ harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 52)

  • De amikor elérkezett az idõk teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és õ alávetette magát a törvénynek, (Galatáknak írt levél 4, 4)

  • hogy elérkezik az idõk teljessége, és Krisztusban, mint Fõben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. (Efezusiaknak írt levél 1, 10)

  • A Lélek világosan állítja, hogy a végsõ idõkben némelyek elpártolnak a hittõl, megtévesztõ szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. (Timóteusnak írt I. levél 4, 1)

  • aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelmébõl, amelyet Krisztus Jézusban örök idõk óta nekünk ajándékozott, (Timóteusnak írt II. levél 1, 9)

  • Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk következnek. (Timóteusnak írt II. levél 3, 1)

  • ezekben a végsõ napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az idõket is teremtette. (Zsidóknak írt levél 1, 2)

  • hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idõk végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bûnt. (Zsidóknak írt levél 9, 26)

  • Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végsõ csapás volt rájuk bízva - ezzel lesz teljessé az Isten haragja. (Jelenések könyve 15, 1)


“O grau sublime da humildade é não só reconhecer a abnegação, mas amá-la.” São Padre Pio de Pietrelcina