Talált 118 Eredmények: pogányok

  • Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. (Apostolok Cselekedetei 15, 12)

  • Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten elõször, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. (Apostolok Cselekedetei 15, 14)

  • Üdvözölte õket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által. (Apostolok Cselekedetei 21, 19)

  • Felõled viszont azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élõ zsidókat, pártoljanak el Mózestõl, azt mondván nekik, hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint. (Apostolok Cselekedetei 21, 21)

  • De õ azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek." (Apostolok Cselekedetei 22, 21)

  • Valóban: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok, ahogy írva van. (Rómaiaknak írt levél 2, 24)

  • Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bûnnek, (Rómaiaknak írt levél 3, 9)

  • Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, (Rómaiaknak írt levél 9, 24)

  • Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitbõl igazultak meg. (Rómaiaknak írt levél 9, 30)

  • Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. (Rómaiaknak írt levél 11, 12)

  • Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, (Rómaiaknak írt levél 11, 13)

  • Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok. A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, (Rómaiaknak írt levél 11, 25)


“Se precisamos ter paciência para suportar os defeitos dos outros, quanto mais ainda precisamos para tolerar nossos próprios defeitos!” São Padre Pio de Pietrelcina