Talált 51 Eredmények: készített

  • Hiszkija az egész néppel együtt örült annak, amit Isten a népnek készített. Ugyanis a dolog gyorsan ment végbe. (Krónikák II. könyve 29, 36)

  • Sámuel próféta napjai óta nem tartottak Izraelben ilyen pászkát. Izrael királyai közül egyik sem készített olyan pászkát, mint amilyen Jozija tartott a papokkal, levitákkal, egész Júdával, Izrael jelenlevõ fiaival és Jeruzsálem lakóival. (Krónikák II. könyve 35, 18)

  • Aztán Azbuk fia, Nehemiás, a Bet-Cur kerület felének elöljárója végezte a javítást egészen addig a részig, amely Dávid sírjával szemben van, valamint a mesterségesen készített víztárolóig és a Vitézek házáig. (Nehemiás könyve 3, 16)

  • Fogta, amit a szolgálója készített neki, aztán evett és ivott a jelenlétében. (Judit könyve 12, 19)

  • "De ez még nem minden - folytatta Ámán. Eszter királyné csak engem hívott meg a királlyal lakomára, amelyet készített, s holnapra is meghívott a királlyal. (Eszter könyve 5, 12)

  • Akik a törvényellenes áldozati lakomán felügyeltek, félrevonták a férfit, mivel régóta ismerték, és megpróbálták rábeszélni: hozasson magának olyan húst, amit megehet, amit maga készített el magának. Aztán tegyen úgy, mintha a király által elrendelt áldozati húsból enne. (Makkabeusok II. könyve 6, 21)

  • Uram, magasra emeled a kezed, de õk nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tûz megemészti õket. (Izajás könyve 26, 11)

  • Hallgassatok el az Úr, az Isten elõtt, mert közel van az Úr napja. Igen, az Úr készített áldozatot, õ szentelte meg a meghívottakat. (Szofoniás könyve 1, 7)

  • Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétõl nektek készített országot! (Máté evangéliuma 25, 34)

  • Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. (Apostolok Cselekedetei 9, 39)

  • S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsõségre készített, dicsõségének gazdagságát akarja megmutatni? (Rómaiaknak írt levél 9, 23)

  • Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik õt szeretik. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 9)


“Enquanto tiver medo de ser infiel a Deus, você não será’. Deve-se ter medo quando o medo acaba!” São Padre Pio de Pietrelcina