Talált 123 Eredmények: emberi szavak

  • E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: "Atyám, elérkezett az óra. Dicsõítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsõítsen téged. (János evangéliuma 17, 1)

  • E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. (János evangéliuma 19, 13)

  • E szavak szíven találták õket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: "Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?" (Apostolok Cselekedetei 2, 37)

  • E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta. (Apostolok Cselekedetei 5, 5)

  • Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: (Apostolok Cselekedetei 7, 48)

  • Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: "Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!" (Apostolok Cselekedetei 14, 11)

  • A világot s a benne találhatókat teremtõ Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen õ az ég és föld Ura. (Apostolok Cselekedetei 17, 24)

  • Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz õ ad mindennek életet, levegõt és mindent. (Apostolok Cselekedetei 17, 25)

  • Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kõhöz vagy a mûvészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló. (Apostolok Cselekedetei 17, 29)

  • Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bûnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelõdésre. (Rómaiaknak írt levél 6, 19)

  • hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 5)

  • Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik õt szeretik. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 9)


“Nossa Senhora está sempre pronta a nos socorrer, mas por acaso o mundo a escuta e se emenda?” São Padre Pio de Pietrelcina