Talált 175 Eredmények: a jeruzsálemi templom

  • Amikor Kiszleu hónap huszonötödik napján meg akartuk ünnepelni a templom megtisztítását, illõnek tartottuk, hogy ti is üljétek meg a sátoros ünnepet és a tûz ünnepét annak emlékére, hogy Nehemiás fölépítette a templomot és az égõáldozatok oltárát, és áldozatot mutatott be. (Makkabeusok II. könyve 1, 18)

  • Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsõsége és a felhõ, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen." (Makkabeusok II. könyve 2, 8)

  • De azt is megírták, hogy a templom befejezésekor és fölszentelésekor milyen áldozatot mutatott be a bölcs; (Makkabeusok II. könyve 2, 9)

  • Júdásnak, a Makkabeusnak, és testvéreinek a történetét, a fönséges templom megtisztítását és az oltár fölszentelését, (Makkabeusok II. könyve 2, 19)

  • Történt, hogy még a királyok is tiszteletben részesítették e helyet, és drága ajándékokkal emelték a templom dicsõségét. (Makkabeusok II. könyve 3, 2)

  • S egyébként is nem szabad azokat az embereket megkárosítani, akik a hely szentségébe és az egész világon híres templom fönséges és sérthetetlen voltába helyezték bizalmukat. (Makkabeusok II. könyve 3, 12)

  • Így zajlottak le a Heliodorral és a templom kincsének megoltalmazásával összefüggõ események. (Makkabeusok II. könyve 3, 40)

  • Menelausz azt gondolta, ez jó alkalom. Ezért eltulajdonított néhányat a templom aranytárgyai közül és Andronikosznak ajándékozta, több mást pedig sikerült Tiruszban és a környezõ városokban eladnia. (Makkabeusok II. könyve 4, 32)

  • A városban Lizimachusz - Menelausz tudtával - a templom sok kincsét elrabolta. Ennek a híre messze terjedt, s amikor már sok aranytárgy eltûnt, a nép föllázadt Lizimachusz ellen. (Makkabeusok II. könyve 4, 39)

  • Aztán gyalázza meg a jeruzsálemi templomot, és szentelje az olimpiai Zeusznak, a Garizim (hegyén) levõt meg a vendégszeretõ Zeusznak, ahogyan azt a hely lakói követelték. (Makkabeusok II. könyve 6, 2)

  • Most azonban borostyánnal díszített botokat, zöld ágakat és pálmát vittek, és dicsõítõ éneket zengtek annak, aki megadta nekik a templom megtisztításának örömét. (Makkabeusok II. könyve 10, 7)

  • Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be - kifejezte tiszteletét a templom iránt és bõkezû volt a szent helyhez. (Makkabeusok II. könyve 13, 23)


“Combata vigorosamente, se está interessado em obter o prêmio destinado às almas fortes.” São Padre Pio de Pietrelcina