Mosaico decorativo

Talált 4684 Eredmények: Mel

  • A halottidézõket és a jósokat, a házi isteneket és a bálványokat, általában minden szörnyûséget, ami csak volt Júda földjén és Jeruzsálemben, sorra eltávolította Jozija, s így teljesítette annak a törvénynek a szavait, amelyeket Hilkija pap az Úr templomában talált. (Királyok II. könyve 23, 24)

  • Nem volt elõtte király hozzá hasonló, aki szíve, lelke mélyébõl, minden erejével megtért volna az Úrhoz, Mózes törvénye szerint. S azóta sem született hozzá hasonló. (Királyok II. könyve 23, 25)

  • De az Úr izzó haragja nem csillapult, amely egykor fellobbant Júda ellen azok miatt a botrányok miatt, amelyekkel Manassze bosszantotta. (Királyok II. könyve 23, 26)

  • Az Úr ugyanis elhatározta: "Júdát is eltaszítom színem elõl, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyrõl azt mondtam: ott lesz a nevem." (Királyok II. könyve 23, 27)

  • Erre az ellene küldte a kaldeusok portyásait, aztán az arámok portyásait, a moabiták portyásait és az ammoniták portyásait. Júda ellen küldte õket, hogy pusztítsák el, az Úr szava szerint, amelyet szolgái, a próféták által hallatott. (Királyok II. könyve 24, 2)

  • Aztán Nebukadnezár, Babilon királya, maga is hadba vonult a város ellen, amelyet közben szolgái ostrom alatt tartottak. (Királyok II. könyve 24, 11)

  • A kaldeusok csapatai, amelyek a testõrség parancsnokának a hatalma alatt álltak, lerombolták Jeruzsálem körül a falakat. (Királyok II. könyve 25, 10)

  • A két oszlop, a medence és az üstlábak, amelyeket Salamon az Úr temploma számára csináltatott - ezeknek a súlyát nem lehet megbecsülni; (Királyok II. könyve 25, 16)

  • Keturának, Ábrahám mellékfeleségének fiai: õ szülte Szimránt, Joksánt, Medánt, Midiánt, Jisbakot és Suachot. Joksán fiai: Seba és Dedán. (Krónikák I. könyve 1, 32)

  • Efa, Káleb mellékfelesége szülte Háránt, Mocát és Gázeszt. Hárán Gázeszt nemzette. (Krónikák I. könyve 2, 46)

  • Káleb mellékfelesége, Maacha szülte Sebert és Tirchánát. (Krónikák I. könyve 2, 48)

  • Dávid fiai, akik Hebronban születtek: Amnon, az elsõszülött, aki a jiszreeli Achinoamtól született. A második Dániel, a kármeli Abigailtól, (Krónikák I. könyve 3, 1)


"A sua casa deve ser uma escada para o Céu". São Padre Pio de Pietrelcina