Talált 4684 Eredmények: Mel
Ezután még egy harmadik ötven (férfi) fölé rendelt embert is küldött. Hanem amikor a harmadik ötven (férfi) fölé rendelt ember fölment, leborult Illés elõtt és így szólt: "Isten embere, kíméld meg életemet és ennek az ötvennek az életét, ha számít valamit a szemedben. (Királyok II. könyve 1, 13)
s azt mondta neki: "Ezt üzeni az Úr: Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baal-Zebubot, Ekron istenét, azért nem kelsz föl többé fekvõhelyedrõl, amelyre lefeküdtél; biztos, hogy meghalsz." (Királyok II. könyve 1, 16)
Meg is halt az Úr szava szerint, amelyet az Úr Illés által hallatott és testvére, Jorám lett helyette a király, Júda királyának, Jehosafát fiának, Jorámnak a 2. esztendejében, mert neki nem volt fia. (Királyok II. könyve 1, 17)
Illés pedig így szólt hozzá: "Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld." De õ azt mondta: "Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz: nem hagylak el." Így mind a ketten elmentek. (Királyok II. könyve 2, 6)
A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tõlük, míg õk ketten a Jordán mellett álltak meg. (Királyok II. könyve 2, 7)
Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. (Királyok II. könyve 2, 13)
és így szóltak hozzá: "Nézd, van itt szolgáid között ötven férfi, csupa erõs ember. Õk majd elmennek és megkeresik uradat. Hátha az Úr lelke ragadta el, és valamelyik hegyre vagy valamelyik völgybe vitte." "Ne küldjétek el (õket)!" - felelte. (Királyok II. könyve 2, 16)
Õ maga pedig elment onnét Kármel hegyére, majd visszatért Szamariába. (Királyok II. könyve 2, 25)
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, de azért nem úgy, mint apja vagy mint anyja. Õ ugyanis lerombolta Baal oszlopait, amelyeket apja emelt. (Királyok II. könyve 3, 2)
De Jerobeámnak, Nebat fiának bûneiben, amelyekbe az Izraelt is belevitte, kitartott, és nem szakított velük. (Királyok II. könyve 3, 3)
S még azt is megkérdezte: "Melyik úton vonuljunk fel ellene?" "Az Edom pusztáján vivõ úton" - felelte. (Királyok II. könyve 3, 8)
Jehosafát azonban így szólt: "Nincs itt az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk általa az Urat?" Izrael királyának egyik embere azt válaszolta: "Itt van Elizeus, Safát fia, aki vizet öntött Illés kezére." (Királyok II. könyve 3, 11)