Talált 14647 Eredmények: Kő
Kiszolgáltatnak benneteket a szülõk, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. (Lukács evangéliuma 21, 16)
Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. (Lukács evangéliuma 21, 20)
Akkor aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. (Lukács evangéliuma 21, 21)
Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják õket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik. (Lukács evangéliuma 21, 24)
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. (Lukács evangéliuma 21, 25)
Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhõben, nagy hatalommal és dicsõséggel. (Lukács evangéliuma 21, 27)
Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje." (Lukács evangéliuma 21, 28)
Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. (Lukács evangéliuma 21, 30)
Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. (Lukács evangéliuma 21, 31)
Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. (Lukács evangéliuma 21, 32)
mert mint a tõr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. (Lukács evangéliuma 21, 35)
Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe elõtt." (Lukács evangéliuma 21, 36)