Talált 2903 Eredmények: Isten és Ember
Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)
Volt Husz földjén egy Jób nevû férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. (Jób könyve 1, 1)
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük. (Jób könyve 1, 6)
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat." (Jób könyve 1, 8)
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égbõl, tûzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította õket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked." (Jób könyve 1, 16)
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dõreséget Isten ellen. (Jób könyve 1, 22)
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is. (Jób könyve 2, 1)
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!" (Jób könyve 2, 3)
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bõrért bõrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van. (Jób könyve 2, 4)
Õ azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszû asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezébõl, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával. (Jób könyve 2, 10)
Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törõdjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! (Jób könyve 3, 4)
Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt? (Jób könyve 3, 23)