Mosaico decorativo

Talált 5961 Eredmények: Fel

  • Ahogy Azarja fõpap és a többi pap ráemelte tekintetét, íme, leprás volt a homlokán. Ekkor sietve kiûzték. De maga is igyekezett kifelé, mert az Úr csapással sújtotta. (Krónikák II. könyve 26, 20)

  • Õ építtette a templom felsõ kapuját, de az Ofel-falon is sokat építtetett. (Krónikák II. könyve 27, 3)

  • Volt ott akkor az Úrnak egy Obed nevû prófétája. Elébe sietett a Someron felé vonuló seregnek, és azt mondta nekik: "Nézzétek, az Úr, atyáitok Istene, megharagudott Júdára, azért kezetekbe adta õket. Ti azonban dühötökben olyan vérengzést vittetek végbe, hogy az az eget veri. (Krónikák II. könyve 28, 9)

  • Figyelmeztették õket: "Ne hozzátok ide a foglyokat, mert az Úr bûnül rója fel nekünk! Hát csakugyan szaporítani akarjátok bûneinket és vétkeinket? Nagy lenne ugyanis a bûnünk és izzó harag fenyegetné Izraelt." (Krónikák II. könyve 28, 13)

  • Ekkor a név szerint megjelölt férfiak felálltak, és gondjukba vették a foglyokat. Mindazokat, akik közülük mezítelenek voltak, felöltöztették a zsákmányból. Ruhát, sarut adtak nekik, étellel, itallal kínálták, sõt olajjal is megkenték õket. Azok számára, akik elerõtlenedtek, gondoskodtak szamárról, és visszavezették õket testvéreikhez Jerikóba, a pálmák városába. Azután visszatértek Someronba. (Krónikák II. könyve 28, 15)

  • Így szólt hozzájuk: "Hallgassatok meg, leviták! Tartsatok most megszentelõdést, és szenteljétek fel az Úrnak, atyáitok Istenének templomát! Távolítsatok el minden tisztátalanságot a szentélybõl! (Krónikák II. könyve 29, 5)

  • Felvittek hét fiatal bikát, hét kost, hét bárányt és hét kecskebakot bûnért való áldozatul a királyi házért, a szent helyért és Júdáért. Aztán megparancsolta Áron fiainak, a papoknak, hogy áldozzák fel õket az Úr oltárán. (Krónikák II. könyve 29, 21)

  • Majd Hiszkija így kezdett beszélni: "Immár felavattátok kezeteket az Úrnak. Most hát gyertek, és mutassátok be a véres és dicsõítõ áldozatokat az Úr házában!" Erre az egész sokaság véres, dicsõítõ és égõáldozatokat hozott ajándékul az elõírás szerint. (Krónikák II. könyve 29, 31)

  • Határozatot hoztak tehát, hogy közhírré teszik egész Izraelben Beersebától Dánig: Jöjjenek el, s tartsanak pászkát Jeruzsálemben az Úrnak, Izrael Istenének. Sokan ugyanis nem az elõírásnak megfelelõen tartották meg. (Krónikák II. könyve 30, 5)

  • Isten emberének, Mózesnek a törvénye szerint, szokásuknak megfelelõen felálltak a helyükre, majd a papok széthintették a leviták kezébõl átvett vért. (Krónikák II. könyve 30, 16)

  • Mivel a sokaságban sokan voltak, akik nem szentelõdtek meg, a leviták voltak kénytelenek levágni a pászkabárányt mindazok számára, akik nem voltak tiszták, hogy maguk ajánlják fel az Úrnak. (Krónikák II. könyve 30, 17)

  • A nép jó része ugyanis, fõleg az Efraimból, Manasszébõl, Isszachárból és Zebulunból valók, nem tisztultak meg, hogy ehessenek a pászka-bárányból. Ez nem felelt meg az elõírásnak. Azért Hiszkija értük külön imádkozott ilyenképpen: "Jóságos Urunk bocsásson meg (Krónikák II. könyve 30, 18)


"Seja paciente e espere com confiança o tempo do Senhor". São Padre Pio de Pietrelcina