Talált 5569 Eredmények: út
Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek." (János evangéliuma 14, 4)
Erre Tamás azt mondta: "Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?" (János evangéliuma 14, 5)
"Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. (János evangéliuma 14, 6)
Erre Fülöp kérte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk." (János evangéliuma 14, 8)
"Már oly régóta veletek vagyok - felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? (János evangéliuma 14, 9)
S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (János evangéliuma 14, 26)
Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. (János evangéliuma 16, 32)
E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: "Atyám, elérkezett az óra. Dicsõítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsõítsen téged. (János evangéliuma 17, 1)
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek." (János evangéliuma 17, 26)
Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. (János evangéliuma 18, 1)
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerõse volt a fõpapnak, bejutott Jézussal a fõpap udvarára, (János evangéliuma 18, 15)
E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: "Így felelsz-e a fõpapnak?" (János evangéliuma 18, 22)