Talált 5569 Eredmények: út
Õk tehát vették a hamut a kemencébõl, a fáraó elé léptek és Mózes az ég felé szórta. Erre kelevények keletkeztek, amelyek emberen és állaton, mint a fekély, felfakadtak. (Kivonulás könyve 9, 10)
Az Úr ezután így szólt Mózeshez: "Holnap reggel menj a fáraóhoz és közöld vele: Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: bocsásd el népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem, (Kivonulás könyve 9, 13)
De életben hagytalak, hogy megmutassam neked hatalmamat, és hogy nevemet hirdessék az egész földön. (Kivonulás könyve 9, 16)
A fáraó látta, hogy az esõ, a mennydörgés és a jégesõ megszûnt, erre továbbra is megmaradt bûnében, megkeményítette a szívét és vele együtt szolgái is. (Kivonulás könyve 9, 34)
Mózes és Áron tehát elmentek a fáraóhoz és közölték vele: "Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: meddig húzódozol még attól, hogy engedelmeskedj nekem? Bocsásd szabadon népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem. (Kivonulás könyve 10, 3)
Úgy ellepik majd a föld színét, hogy a földet nem láthatod, s felfalnak mindent, ami a jégesõ után még megmaradt, s lerágnak minden fát, amely a mezõn áll. (Kivonulás könyve 10, 5)
A fáraó szolgái így szóltak: "Meddig lesz még romlásunkra ez az ember? Bocsásd el azokat az embereket, hogy áldozatot mutassanak be Jahvénak, az Istenüknek. Nem látod, hogy Egyiptom elpusztul?" (Kivonulás könyve 10, 7)
Mózest és Áront visszavitték a fáraó elé, s az ezt mondta nekik: "Menjetek és mutassatok be áldozatot Jahvénak, az Isteneteknek. Kik azok, akik el akarnak menni?" (Kivonulás könyve 10, 8)
Mózes így válaszolt: "Gyermekeinkkel és öregjeinkkel, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és szarvasmarháinkkal együtt akarunk kivonulni, mivel ez az Úr ünnepe számunkra." (Kivonulás könyve 10, 9)
Erre ezt mondta: "Úgy legyen veletek az Úr, ahogy gyermekeitekkel együtt elbocsátlak benneteket! Ismerjétek be gonosz szándékotokat. (Kivonulás könyve 10, 10)
A sáskák rátámadtak egész Egyiptomra, és hatalmas tömegben ereszkedtek le az egyiptomi földekre. Soha azelõtt nem volt annyi sáska és ezután sem lesz. (Kivonulás könyve 10, 14)
Azután az Úr így szólt Mózeshez: "Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sötétség borítja el az egész országot, hogy meg lehet tapogatni." (Kivonulás könyve 10, 21)