Biblia egy év alatt.

A 342. napon Pált követjük, amint megérkezik Jeruzsálembe, kihívásokkal néz szembe, és megerősíti elkötelezettségét az egyház iránt. A 2Korinthus 6-8-ban a nagylelkűségre és a hűségre buzdít a közösségekben, míg a Példabeszédek 29:1-4 emlékeztet minket arra, hogy fontos meghallgatni és követni a bölcs tanácsokat a mindennapi életben.

1. Miután elváltunk tõlük, kifutottunk a tengerre, és egyenes irányban haladva Kószba értünk, másnap meg Roduszba és onnét Patarába.

2. Találtunk egy Föníciába menõ hajót, átszálltunk rá, és továbbhajóztunk.

3. Láttuk Ciprust, de bal felõl elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. Tíruszban értünk kikötõbe, itt kellett a hajónak a rakományát kitennie.

4. Megkerestük a tanítványokat, és egy hétig náluk maradtunk. Ezek a Szentlélek sugallatára azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.

5. Amikor ezeknek a napoknak az elmúltával útnak indultunk, mind elkísértek minket feleségestül és gyerekestül egészen a város határáig. A tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk.

6. Majd búcsút vettünk egymástól, mi hajóra szálltunk, õk meg hazatértek.

7. Hajóutunk végén Tíruszból Ptolemaiszba mentünk, üdvözöltük a testvéreket, és egy napig ott maradtunk náluk.

8. Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg.

9. Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak.

10. Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevû próféta érkezett.

11. Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: "Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak."

12. Ezt hallva arra kértük mi is, az odavalók is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.

13. De Pál így válaszolt: "Miért sírtok és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk Jézus ügyéért."

14. Minthogy nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk. "Teljesedjen az Úr akarata!" - mondtuk.

15. Néhány nap múlva nekikészülõdtünk, és fölmentünk Jeruzsálembe.

16. Velünk tartott egypár cezáreai tanítvány is, ezek elvezettek minket egy régi ciprusi tanítványhoz, Mnázonhoz, hogy nála szálljunk meg.

17. Amikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek örömmel fogadtak minket.

18. Másnap Pál velünk együtt ellátogatott Jakabhoz. A presbiterek is mind egybegyûltek.

19. Üdvözölte õket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által.

20. Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, õhozzá meg így szóltak: "Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt.

21. Felõled viszont azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élõ zsidókat, pártoljanak el Mózestõl, azt mondván nekik, hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint.

22. Mi hát a teendõ? [Összecsõdülnek, mihelyt] tudomást szereznek megérkezésedrõl.

23. Fogadd hát meg tanácsunkat. Van itt nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek.

24. Vedd ezeket magad mellé, végezd el velük a tisztulási szertartást, és fizess értük, hogy megnyíratkozzanak. Így mindenki megtudja, hogy nem igaz, amit felõled híreszteltek, hisz te magad is eleget teszel a törvénynek, és szerinte élsz.

25. Ami pedig a pogányságból megtért hívõket illeti, mi levélben közöltük velük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértõl, a fojtott állattól és a paráznaságtól."

26. Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot.

27. Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni:

28. "Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertõzte ezt a szent helyet."

29. Mert elõzõleg látták vele a városban az efezusi Trofimuszt, s azt gondolták, hogy a templomba is õt vitte magával.

30. Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták.

31. Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyõrség ezredesének hírül vitték, hogy egész Jeruzsálem fellázadt.

32. Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

33. Ekkor odalépett az ezredes, elfogatta és két lánccal megbilincseltette, aztán megkérdezte, hogy kicsoda és mit csinált.

34. A tömegbõl mindenki kiabált. Mivel a lárma miatt nem tudott megállapítani semmi biztosat, parancsot adott, hogy vigyék a várba.

35. A lépcsõkhöz érve vinniük kellett a katonáknak, mert a nép erõszakoskodott.

36. Az egész tömeg utána tódult ugyanis, és ordítozott: "Halál rá!"

37. Már épp be akarták vinni a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: "Szabad valamit mondanom neked?" "Te tudsz görögül? - kérdezte. -

38. Hát nem az az egyiptomi vagy, aki nemrégiben fölkelést szított, és négyezer szikárius férfit kivezetett a pusztába?"

39. "Én zsidó vagyok - felelte Pál -, Tarzuszból származom, a híres kilikiai városnak vagyok a polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez."

40. Amikor megadta neki az engedélyt, Pál odaállt a lépcsõre, és kezével intett a népnek. Erre mély csend lett, õ pedig héber nyelven elkezdett beszélni.

Fejezet 6

1. Az õ munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét.

2. Azt mondja ugyanis: A kellõ idõben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellõ idõ, most van az üdvösség napja!

3. Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat.

4. Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: Nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban;

5. ha vernek, fogságba vetnek, fellázadnak, ha elfáradunk, virrasztunk, böjtölünk;

6. tisztaságban, megértõn, béketûrõn és jóságosan, a Szentlélekben és az õszinte szeretetben megmaradva;

7. az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, az igazság támadó és védõ fegyverzetében,

8. akár dicsõség, akár megszégyenülés, akár gyalázat, akár jóhírnév jut osztályrészül; mint csalók, mégis igazat mondók,

9. mint ismeretlenek, mégis jól ismertek, mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak;

10. mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szûkölködõk, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.

11. Megnyílt nektek az ajkunk, és kitárult felétek a szívünk, korintusiak.

12. Nem mi zárkóztunk el elõletek, hanem ti nem nyitottátok ki a szíveteket.

13. Mint gyermekeimhez szólok: ti is tegyetek úgy, mint én, tárjátok ki ti is a szíveteket!

14. Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez?

15. Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívõnek a hitetlenhez?

16. Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élõ Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, õk meg a népem.

17. Ezért távozzatok körükbõl, és különüljetek el tõlük - mondja az Úr -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket

18. és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek - mondja az Úr, a Mindenható.

Fejezet 7

1. Minthogy ilyen ígéreteink vannak, kedveseim, õrizkedjünk a test és lélek minden szennyétõl, így teljessé tesszük megszentelõdésünket Isten félelmében.

2. Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk.

3. Nem szemrehányásképpen említem, hiszen elõrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk.

4. Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.

5. Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelõl zaklatásban volt részünk, kívül harcok, belül félelem.

6. De Isten a csüggedõk bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével.

7. Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet.

8. Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid idõre is, szomorúvá tett titeket,

9. most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetszõ módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt.

10. Az Istennek tetszõ szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.

11. Lám, ebbõl a ti Istennek tetszõ szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sõt mentegetõzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkezõ megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok.

12. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértõ és nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten elõtt.

13. Ezért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek.

14. Ha tehát régebben dicsekedtem veletek elõtte, most nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz elõtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult.

15. Õ pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok.

16. Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatok bennetek.

Fejezet 8

1. Ismertetjük veletek, testvérek, Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait.

2. A nehézségek és a súlyos megpróbáltatások ellenére túláradó örömükbõl és nyomasztó szegénységükbõl bõséges adakozás fakadt.

3. Tanúskodom mellettük, hogy erejükhöz mérten, sõt erejükön felül is önként adakoztak.

4. Kérve-kérték tõlünk a kegyet, hogy részt vehessenek a szentek megsegítésében.

5. Minden reményünket felülmúlva, szinte magukat adták oda, elsõsorban az Úrnak, azután Isten akaratából nekünk.

6. Ezért arra kértük Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok a jótékonyság mûvét.

7. Ti mindenben kitûntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és az irántunk táplált szeretetben; tûnjetek ki tehát a jótékonykodásban is.

8. Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek õszinteségét akarom kipróbálni.

9. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.

10. Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyûjtést, hanem õszinte szándékotokat is megmutattátok.

11. Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon.

12. Ha az akarat készséges, aszerint tetszik (az Istennek), amije van, nem aszerint, amije nincs.

13. Nem azért kell gyûjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtõl, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlõségért.

14. Most az õ szükségüket a ti bõségetek enyhíti, hogy majd az õ bõségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítõdjenek.

15. Az Írásban is az áll: "Aki sokat gyûjtött, nem bõvelkedett, aki meg keveset, nem szûkölködött."

16. Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét hasonló buzgóságra hangolta irántatok!

17. Engedett felszólításomnak, sõt mivel buzgósága még nagyobb volt, önszántából utazott hozzátok.

18. Vele küldjük azt a testvért is, akit az evangélium hirdetéséért minden egyházban dicsérnek.

19. De nemcsak dicsérik, hanem az egyházak kísérõnkül is rendelték a jótékonyság megszervezésében, amelyet az Úr dicsõségére saját akaratunkból vállaltunk.

20. El akartuk kerülni, hogy valaki megrágalmazzon a gondunkra bízott bõséges adomány miatt.

21. A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek elõtt is.

22. Velük küldtük még azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sokféle dologban gyakran kipróbáltuk, s aki most irántatok való bizalma folytán még buzgóbb.

23. Ami Tituszt illeti, õ kísérõm, nálatok pedig munkatársam; ami a testvéreket illeti, õk az egyházak küldöttei, Krisztus dicsõsége.

24. Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe elõtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan.

1. Akit sokszor intenek, mégis önfejû marad, rögtön összetörik és nincsen menekvése.

2. Örül a nép, amikor igazak vezetik, ha gonosz kormányoz, sóhajtozik a nép.

3. Aki szereti a bölcsességet, öröme apjának, aki feslett nõket tart, elveri vagyonát.

4. A király a törvénnyel építi országát, de ha túl sok adót kíván, tönkreteszi.