Biblia egy év alatt.

A 136. napon a konfliktusokat és a lelki struktúrákat követjük nyomon. A 2Sámuel 18. fejezete az Absolon elleni utolsó csatát és a lázadás következményeit meséli el. A Krónikák 1. könyve 23. fejezete a léviták szervezetét és a templomi szolgálatot írja le, megerősítve a lelki rendet. A 37. zsoltár arra buzdít minket, hogy bízzunk Istenben, és maradjunk igazak és türelmesek az igazságtalanság és a nehézségek ellenére.

1. Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított.

2. Aztán három részre osztotta a csapatot: egy harmadukat Joábnak, egy harmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egy harmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: "Magam is kivonulok veletek."

3. De az emberek azt mondták: "Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törõdni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból."

4. "Úgy teszek, amint jónak látjátok" - felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál.

5. A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: "Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!" Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetõen.

6. Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg.

7. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember.

8. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdõ még több áldozatot szedett a seregbõl, mint a kard azon a napon.

9. Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment.

10. Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: "Láttam Absalomot - mondta -, egy tölgyfán lógott."

11. Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: "Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet."

12. De az ember ezt válaszolta Joábnak: "Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: "Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!"

13. Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király elõtt nem marad semmi titokban."

14. Joáb azt mondta rá: "Eh mit! Miért is töltöm tovább az idõt veled?" Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte õket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán,

15. odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték.

16. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek.

17. Aztán fogták Absalomot, s az erdõben egy gödörbe dobták, és egy óriási kõhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.

18. Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: "Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet." Így az emlékkövet nevezte el a nevérõl. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.

19. Cádok fia, Achimaac azt mondta: "Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitõl."

20. De Joáb azt felelte neki: "Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott."

21. Aztán Joáb megbízta a kusitát: "Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!" A kusita leborult Joáb elõtt és elfutott.

22. Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: "Történjék bármi, a kusita után futok!" Joáb megkérdezte: "De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom." De õ csak hajtotta: "Történjék bármi, utána futok."

23. Erre Joáb ráhagyta: "Fuss hát!" Achimaac a síkságon át vivõ úton futott, és megelõzte a kusitát.

24. Dávid a két kapu között ült. Az õrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé.

25. Az õrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: "Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája." Amikor azonban az - tovább futva - közelebb ért,

26. az õrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az õrszem tehát leszólt a kapuba: "Még egy embert látok, egyedül fut." A király azt mondta: "Az is jó hírt hoz."

27. Az õrszem újra jelentette: "Úgy látom, az elsõ úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut." A király visszaszólt: "Az derék ember, biztosan jó hírrel jön."

28. Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: "Üdv!" Aztán arcra borult a földön a király elõtt, és így szólt: "Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!"

29. A király megkérdezte: "Jól van a fiú, Absalom?" "Csak egy nagy zûrzavart láttam - válaszolta Achimaac -, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt."

30. A király megparancsolta: "Állj félre és maradj ott!" S õ félreállt, és ott maradt.

31. Most megérkezett a kusita is, és jelentette: "Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened."

32. A király azonban megkérdezte a kusitától: "Jól van a fiú, Absalom?" "Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!" - válaszolta a kusita.

1. Amikor Dávid megöregedett és elege volt az életbõl, a fiát, Salamont, Izrael királyává tette.

2. Egybegyûjtötte Izrael tisztségviselõit, a papokat és a levitákat.

3. A levitákat harminc évtõl fölfelé számba vették. Személyenként megszámolva 38000-et tettek ki.

4. Ezek közül az Úr házánál végzendõ munkálatok vezetésére 24000-et szemeltek ki, 6000-en hivatalnokok és bírák lettek,

5. 4000-en kapuõrök és 4000-en az Urat dicsõítették olyan hangszerekkel, amelyeket Dávid készíttetett.

6. Dávid Lévi fiai: Gerson, Kehát és Merári után osztályokba sorolta õket.

7. A gersonitákhoz tartoztak: Ladan és Simi.

8. Ladan fiai: Jechiel, a fõ, Szetam és Joel, hárman.

9. Simi fiai: Selomit, Haziel, Haan, hárman. Ezek Ladan családjának fejei.

10. Simi fiai: Jachat, Ziza, Jeus és Beria. Ezek Simi fiai, négyen.

11. Jachat lett a fõ, Ziza a második, Jeusnak és Beriának nem volt sok gyermekük, így õk egy családot, egy hivatali osztályt alkottak.

12. Kehát fiai: Amram, Jicchar, Hebron és Uziel, négyen.

13. Amram fiai: Áron és Mózes. Áront kiválasztották, hogy a szent dolgokat megszentelje. Neki és fiainak kellett mindenkor bemutatniuk az illatáldozatot az Úrnak, õt szolgálni és nevét áldani.

14. Mózes az Isten embere volt, és fiait Lévi törzséhez számították.

15. Mózes fiai: Gerson, és Eliezer.

16. Gerson fia: Sebuel, a fõ.

17. Eliezer fia: Rechabja, a fõ. Eliezernek nem volt több fia, Rechabjának ellenben sok fia volt.

18. Jicchar fia: Selomit, a fõ.

19. Hebron fiai: Jerijahu volt az elsõ, Amarja a második, Jachaziel a harmadik, Jekameam a negyedik.

20. Uziel fiai: Micha, az elsõ és Jiszchija, a második.

21. Merári fiai: Machli és Musi. Machli fiai: Eleazár és Kis.

22. Eleazár fiú nélkül halt meg, csak lányai voltak. Ezek testvéreikhez, Kisnek a fiaihoz mentek férjhez.

23. Musi fiai: Machli, Eder és Jeremot, hárman.

24. Ezek Lévi fiai családjaik szerint, a családfõk és azok, akiket név szerint számba vettek, akik húsz évtõl fölfelé az Úr templomában szolgálatot teljesítettek.

25. Dávid így szólt: "Az Úr, Izrael Istene nyugalmat adott népének, és minden idõkre lakást vett Jeruzsálemben.

26. A levitáknak nem kell többé hordozniuk a hajlékot és a hozzá tartozó fölszerelést."

27. Dávid utolsó rendelkezése szerint Lévi fiait húsz évtõl fölfelé kellett számba venni.

28. Áron fiainak segítségére rendelte õket, hogy gondoskodjanak az Úr házáról, az udvarokról és helyiségekrõl, az egész szentély tisztán tartásáról nekik kellett szolgálatot teljesíteniük Isten templomában.

29. Az õ feladatuk volt, hogy gondoskodjanak a kitett kenyerekrõl, továbbá az ételáldozathoz, a kovásztalan kenyerekhez, a serpenyõben készített és kevert lepényekhez szükséges lisztrõl, végül az összes ûr- és hosszmértékrõl.

30. Minden reggel oda kellett állniuk, hogy áldják és dicsõítsék az Urat, s ugyanezt tették este is,

31. továbbá szombaton, újholdkor és ünnepnapon az égõáldozat bemutatásakor, a törvényben elõírt számuk szerint. Ez az állandó hivataluk az Úr elõtt.

32. Õk látták el a szolgálatot a megnyilatkozás sátora és a szentély körül, s õk segítették testvéreiket, Áron fiait az Úr házában való szolgálatukban.

1. (Dávidtól.) Ne haragudj azokra, akik rosszat tesznek, ne irigyeld a gonosztevõket,

2. mert mint a fû, hamar elhervadnak, és elszáradnak, mint a zöldellõ növény.

3. Remélj az Úrban és tedd a jót, akkor megmaradsz földeden és biztonságban élsz.

4. Az Úrban leld örömed, s õ betölti szíved vágyait.

5. Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s õ irányít majd.

6. Becsületed felragyogtatja, mint a napot, igazságodat, mint a fényes nappalt.

7. Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot mûvel,

8. Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél!

9. Nézd, a gonoszok eltûnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet.

10. Egy kis idõ még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod.

11. A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét.

12. Az istentelen ártó tervet szõ az igaz ellen, csikorgatja ellene a fogát.

13. Az Úr azonban kineveti õt, mert látja már, amint napja kél.

14. A bûnösök kardot rántanak s íjat feszítenek, hogy elpusztítsák azt, aki egyenes úton jár. hogy elpusztítsa a szegényt és a gyengét.

15. De kardjuk saját szívükbe hatol, s nyilaikat széttördelik.

16. Jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a bûnös nagy gazdagsága.

17. Mert a bûnös karja eltörik, ám az igazat az Úr támogatja.

18. Az igazak életére gondja van az Úrnak, örökségük megmarad örökre.

19. A csapás napjaiban nem vallanak szégyent, éhínségben táplálékhoz jutnak.

20. Ám a gonoszoknak el kell pusztulniuk, az Úr ellenségei, mint a mezõk virága, elhervadnak, s eltûnnek, akár a füst.

21. Az istentelen kölcsönkér s nem adja meg, a jó megértéssel telve ajándékoz.

22. Akiket megáld az Úr, birtokolják a földet, s akiket megátkoz, azok megsemmisülnek.

23. Az Úr biztosítja az ember lépteit, akinek útjában tetszését leli.

24. Ha megbotlik is, de nem esik el, mert az Úr megfogja kezét.

25. Fiatal voltam, most öreg vagyok, de sohase láttam, hogy elhagyott lett az igaz, vagy, hogy gyermekei kenyeret koldultak.

26. Õ mindig megértõ és kész kölcsönadni, ezért gyermekei áldásban részesülnek.

27. Hagyd el a rosszat és tedd a jót, akkor megmaradsz mindörökre.

28. Mert az Úr az igazságosságot szereti és nem hagyja el soha szentjeit. Az álnokok örökre megsemmisülnek, a gonoszok nemzetsége elpusztul.

29. Ám az igazak birtokolják a földet, és ott laknak mindörökre.

30. Az igaznak szája bölcsességet szól, nyelve azt hirdeti, ami helyes.

31. Istennek törvényét a szívében hordozza, ezért lépései nem ingadozók.

32. A gonosz leselkedik az igazra, s annak elvesztésén fáradozik.

33. De az Úr nem adja kezére, s nem találja bûnösnek, ha majd ítélõszéke elé áll.

34. Bízzál az Úrban és kövesd az útját,

35. Láttam a bûnöst: büszkén fennhéjázott, mint a Libanon cédrusa, fenn hordta a fejét.

36. Ám, amikor újra arra jártam, nem volt többé, kerestem, de sehol sem találtam.

37. Nézd az ártatlant, tekints az igazra, a békesség emberének új nemzedéke támad!

38. A bûnösök ellenben elpusztulnak, a gonoszok hada elenyészik.

39. Az igazaknak az Úr ad szabadulást, õ a védelmük a szükség idején.

40. Segítõjük az Úr és szabadítójuk, és fenntartja éltüket, mivel nála keresnek menedéket. õ megõriz a gonosztól s õ felemel, hogy tiéd legyen a föld, és elégtétellel lásd a gonosz pusztulását.