Biblia egy év alatt.

A 341. napon Pál apostol az Apostolok Cselekedetei 20-ban fejezi be szolgálatát, megerősítve az egyház hitét. A 2Korinthus 3-5-ben az új szövetség erejéről és a Lélek általi átalakulásról elmélkedünk, míg a Példabeszédek 28:25-28 az alázatról, a nagylelkűségről és az igazságosságról tanít minket keresztényi utunkon.

1. A zavargás megszûntével Pál hívatta a tanítványokat, bátorította õket, aztán búcsút vett tõlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen.

2. A vidéken áthaladtában sok beszédet mondott buzdításul a tanítványoknak, aztán odaért Görögországba.

3. Három hónapot ott töltött, ám a zsidók cselt szõttek ellene, amikor Szíriába akart hajózni, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.

4. Ázsiáig vele tartott Szopater, a bereai Pirrusz fia, meg a tesszaloniki Arisztarchusz és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, az ázsiai Tichikusz és Trofimusz.

5. Ezek elõre mentek, és Troászban vártak ránk.

6. Mi a kovásztalan kenyér napjai után hajóztunk el Filippibõl, és öt nap múlva utolértük õket Troászban, ahol aztán egy hetet töltöttünk.

7. A hét elsõ napján összegyûltünk kenyértörésre. Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk, egész éjfélig kinyújtotta a beszédét.

8. Az emeleti teremben, ahol összegyûltünk, volt lámpa bõven.

9. Egy Eutichusz nevû ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletrõl. Holtan szedték össze.

10. Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: "Ne aggódjatok, még benne van a lélek."

11. Utána fölment, megtörte a kenyeret, evett, és hosszan beszélt, egészen virradatig, aztán útra kelt.

12. A fiút élve vezették oda, s ez nem kis vigasztalásukra szolgált.

13. Mi hajóra szállva elõrementünk Asszoszba, ott akartuk fölvenni Pált. Õ rendelkezett így, mert maga szárazon akarta az utat megtenni.

14. Amikor Asszoszban találkoztunk, fölvettük és Mitilénébe hajóztunk.

15. Innen továbbhajóztunk, s másnap Kiosz elé értünk. A következõ nap Számoszon kötöttünk ki, majd ismét a következõ nap megérkeztünk Milétuszba.

16. Pál ugyanis azt határozta, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy Ázsiában ne veszítsen idõt. Sietett, hogy ha csak lehet, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.

17. Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit.

18. Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem elsõ napjától kezdve minden idõmet köztetek töltöttem,

19. és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelõl szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amik a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül.

20. Nem tagadtam meg tõletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál.

21. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban.

22. Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem,

23. csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám.

24. De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdetõ evangéliumról.

25. És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki.

26. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére.

27. Mert nem riadtam vissza semmitõl, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam elõttetek.

28. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.

29. Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat.

30. Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat.

31. Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.

32. Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse mûvét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget.

33. Senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam.

34. Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg.

35. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni."

36. Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük.

37. Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak és összecsókolták.

38. Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont. Aztán kikísérték a hajóhoz.

Fejezet 3

1. Megint ajánlani kezdjük magunkat? Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tõletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek?

2. Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa és megérti minden ember,

3. mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élõ Isten Lelkével, nem is kõtáblára, hanem az élõ szív lapjaira.

4. Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered.

5. Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erõnkbõl, hiszen az alkalmasságunk Istentõl való.

6. Õ tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betûé, hanem a léleké. Hiszen a betû öl, a lélek pedig éltet.

7. Ha már a halálnak betûkkel kõbe vésett szolgálata oly dicsõséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt,

8. hogyne volna sokkal dicsõségesebb a Lélek szolgálata?

9. Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsõséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsõségesebb.

10. Sõt, ami ott dicsõséges volt, ennek túláradó dicsõségéhez képest valójában nem is dicsõséges.

11. Ha ugyanis már a mulandó oly dicsõséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsõségesebb lesz.

12. Mivel ezt reméljük, teljes nyíltsággal szólunk,

13. nem úgy, mint Mózes, aki befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsõségének a végét.

14. Az õ értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tûnik el.

15. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák,

16. de ha majd az Úrhoz térnek, eltûnik a fátyol.

17. Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

18. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsõségét, a dicsõségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.

Fejezet 4

1. Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat.

2. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére.

3. Ha evangéliumunk mégsem érthetõ világosan, csak azoknak nem érthetõ, akik elvesztek.

4. Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsõségérõl szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik.

5. Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért.

6. Isten ugyanis, aki azt mondta: "A sötétségbõl támadjon világosság", a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsõségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

7. Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerû erõt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.

8. Mindenfelõl szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk.

9. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.

10. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön.

11. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön.

12. Bennünk tehát a halál mûködik, de tibennetek az élet.

13. Mivel a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme él, mint amirõl írva van: "Hittem, azért beszéltem", mi is hiszünk, s azért beszélünk.

14. Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít.

15. Mert minden értetek történik, hogy minél bõvebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsõségére.

16. Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külsõ ember romlásnak indult bennünk, a belsõ napról napra megújul.

17. A mostani pillanatnyi könnyû szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsõség túláradó mértékét szerzi meg nekünk.

18. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.

Fejezet 5

1. Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentõl kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített.

2. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.

3. Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak.

4. Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkõztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet.

5. Maga Isten készített erre elõ, a Lelket adva nekünk foglalóul.

6. Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól.

7. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk.

8. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtõl és hazaérkezni az Úrhoz.

9. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tõle.

10. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

11. Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyõzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek elõtt is tisztán állunk.

12. Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsõleg azonban nem, legyen mit felelnetek.

13. Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk.

14. Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket, hiszen arra a meggyõzõdésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt.

15. És õ azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

16. Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelõtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük.

17. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszûnt, valami új valósult meg.

18. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelõdés szolgálatával megbízott.

19. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelõdött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sõt ránk bízta a kiengesztelõdés igéjét.

20. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelõdjetek ki az Istennel!

21. Õ azt, aki bûnt nem ismert, "bûnné" tette értünk, hogy benne "Isten igazságossága" legyünk.

25. Veszekedést szít a telhetetlen ember, erõre kap, aki az Úrban bízik.

26. Aki a maga eszére hagyatkozik, az bolond; aki bölcsességben él, az biztos úton jár.

27. Aki ad a szegénynek, az nem szenved hiányt; aki befogja a szemét, azt sokan átkozzák.

28. Ha a gonoszok gyõznek, mindenki elbújik, de hogyha megbuknak, nõ az igazak száma.