Teljes olvasási terv
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
A nyolcvankilencedik napon elkezdődik a bírák korszaka, amelyet a hűtlenség és a helyreállítás ciklusai jellemeznek. A Bírák könyve 1–3. fejezetei azt mutatják be, hogy Izrael nem űzi el ellenségeit, és elnyomják őket, amíg Isten olyan szabadítókat nem támaszt, mint Otniel és Ehud. Ruth könyve 1. fejezetében a hűség és a lojális szeretet párhuzamos történetét látjuk, amikor Ruth úgy dönt, hogy Naomit és Izrael Istenét követi. A 133. zsoltár az egységet és a testvéri közösséget ünnepli, amit a népnek ebben az új szakaszban újra fel kell fedeznie.
1. Józsue halála után Izrael fiai megkérdezték az Urat: "Ki vonuljon fel közülünk elsõnek a kánaániak ellen, hogy támadást indítson ellenük?"
2. Az Úr azt felelte: "Júda vonuljon fel elsõnek, mert kezébe adom a földet."
3. Júda ekkor így szólt testvéréhez, Simeonhoz: "Vonulj fel velem arra a területre, amely a sorsvetéskor osztályrészem lett. Harcoljunk a kánaániak ellen, aztán majd én is veled megyek a te területedre." Simeon el is ment vele.
4. Júda tehát felvonult, s az Úr kezükbe adta a kánaániakat és a perizitákat: Bezeknél tízezer embert legyõztek.
5. Bezeknél megütköztek Adonicedekkel, és megverték a kánaániakat és a perizitákat.
6. Adonicedek futásnak eredt, de üldözõbe vették, elfogták és levágták keze és lába hüvelykujját.
7. "Hetven királynak vágattam le keze és lába hüvelykét - mondta ekkor Adonicedek. - Ezek asztalom alatt szedegették a morzsákat. Ahogy én tettem, úgy fizet nekem vissza Isten is." Jeruzsálembe vitték, és ott meghalt.
8. [Júda fiai Jeruzsálem ellen vonultak, elfoglalták, lakóit kardélre hányták, a várost pedig felgyújtották.]
9. Ezután Júda fiai lejöttek, hogy harcba bocsátkozzanak a hegyvidéken, a Negeben meg a síkságon lakó kánaániakkal.
10. Majd felvonult Júda a Hebronban lakó kánaániak ellen - Hebront azelõtt Kirját-Arbának hívták -, s legyõzte Sesájt, Achimánt és Talmájt.
11. Innen Debir lakói ellen vonult - Debirnek egykor Kirját-Széfer volt a neve.
12. Akkor Káleb így szólt: "Aki legyõzi és beveszi Kirját-Széfert, annak feleségül adom a lányomat, Achszát."
13. Kenáz fia, Káleb öccse, Otniel foglalta el, s õ hozzá is adta feleségül a lányát, Achszát.
14. Amint megérkezett férjéhez, az arra ösztönözte, hogy kérjen atyjától szántóföldet. Amikor leszállt szamaráról, Káleb megkérdezte: "Mit akarsz?"
15. "Tégy meg nekem valamit! - felelte. - Ha elküldtél Negeb pusztájába, adj vízforrást is." Erre Káleb neki adta a felsõ és az alsó forrást is.
16. Mózes apósának, a kenita Hobabnak fiai fölmentek a Pálmák városából Júda fiaival Júda pusztájáig, amely a Negeben, Árád lejtõjénél terül el, és letelepedtek az amalekiták körében.
17. Ezután Júda elment testvérével, Simeonnal. Legyõzték a Cefátban lakó kánaániakat, és betöltötték rajtuk az átkot. Ezért elnevezték Hormának.
18. Júda nem tudta elfoglalni Gázát és környékét, sem Aszkalont és környékét, sem Ekront és környékét.
19. De Júdával volt az Úr, amikor hatalmába kerítette a hegyvidéket. Nem sikerült elûznie a síkság lakóit, mert vasszekereik voltak.
20. Amint Mózes meghagyta, Hebront Kálebnek adták, és õ kiirtotta onnét Enák három fiát.
21. A Jeruzsálemben lakó jebuzitákat azonban nem ûzték el Benjamin fiai. Így a jebuziták mind a mai napig Jeruzsálemben laknak, Benjamin fiai körében.
22. József háza is felvonult Bétel ellen, és az Úr velük volt.
23. József háza kikémleltette Bételt. A várost egykor Luznak hívták.
24. A hírszerzõk megláttak egy embert, aki kifelé tartott a városból. Így szóltak hozzá: "Mutasd meg nekünk, hogyan juthatunk be a városba, s akkor megkönyörülünk rajtad."
25. Az megmutatta, hol lehet a városba behatolni. A város lakóit kardélre hányták, ezt az embert azonban rokonságával együtt elbocsátották.
26. Az ember elment a hetiták földjére, ott várost épített, s elnevezte Luznak. A mai napig is ez a neve.
27. Manassze nem hódította meg Bet-Seant és a hozzá tartozó falvakat, sem pedig Taanákot és a hozzá tartozó hegységeket. Nem ûzte el Dórnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem Jibleámnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem pedig Megiddónak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit; így a kánaániak megmaradtak ezen a vidéken.
28. Amikor azonban Izrael megerõsödött, leigázta, de azért nem ûzte el a kánaániakat.
29. Efraim sem ûzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, így a kánaániak továbbra is ott laktak vele Gézerben.
30. Zebulun nem ûzte ki sem Kitron lakóit, sem Náhalol lakóit, s így a kánaániak ott maradtak Zebulun körében, de adófizetõik lettek.
31. Áser szintén nem ûzte el sem Akkó lakóit, sem Szidon, Mahalib, Ákzib, Helba, Áfek és Rehob lakóit.
32. Áser fiai tehát a kánaániak között maradtak, akik az országban éltek, mert nem tudták õket elûzni.
33. Naftali nem ûzte el Bet-Semes és Bet-Ánát lakóit, és a vidéken lakó kánaániak között telepedett le, de Bet-Semes és Bet-Ánát lakóit adófizetésre kötelezte.
34. Dán fiait az amoriták a hegyvidékre szorították, nem engedték, hogy a síkságra lehúzódjanak.
35. Az amoriták ragaszkodtak Har-Hereszhez, Ájjalonhoz és Saalbimhoz, de amikor József házának keze erõsebb lett, adófizetésre kötelezte õket.
36. Az edomiták területe Akrabbim hegyétõl a Skorpiók sziklájáig és attól fölfelé terül el.
1. Az Úr angyala fölment Gilgalból Bételbe, és így szólt: "Kihoztalak titeket Egyiptomból, és elvezettelek erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak. Ezt mondtam: Nem szegem meg szövetségemet soha.
2. De ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a népével, hanem pusztítsátok el oltáraikat. Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Miért tettétek ezt?
3. Aztán azt is mondtam: Nem ûzöm el ezeket a népeket elõletek. Szorongassanak benneteket, isteneik meg legyenek csapda a számotokra."
4. Amikor az Úr angyala elmondta Izrael fiainak ezeket a szavakat, a nép hangos sírásra fakadt.
5. Ennek a helynek a Bokim nevet adták, és áldozatot mutattak be ott az Úrnak.
6. Józsue akkor elbocsátotta a népet, Izrael fiai pedig mind elindultak, ki-ki a maga örökrészébe, hogy birtokba vegyék a földet.
7. Amíg Józsue élt, s a vének életben voltak, akik túlélték Józsuét és még látták azokat a nagy tetteket, amelyeket az Úr Izrael javára végbevitt, a nép az Úrnak szolgált.
8. Józsue, Nun fia, az Úr szolgája száztíz éves korában halt meg.
9. Azon a földön temették el, amely osztályrészül jutott neki. Timnat-Hereszben Efraim hegyén a Gaas-hegytõl északra.
10. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nõtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett.
11. Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és a Baaloknak szolgáltak.
12. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kivezette õket Egyiptom földjérõl, és más isteneket követtek, a körülöttük lakó népek isteneit. Ezeket imádták, az Urat pedig haragra ingerelték.
13. Elhagyták az Urat, s Baalnak és Asztarténak szolgáltak.
14. Az Úr haragra lobbant Izrael ellen. Rablók kezére adta, akik aztán kifosztották õket. Kiszolgáltatta õket körülöttük élõ ellenségeiknek - nem voltak képesek ellenállni nekik.
15. Bárhova mentek is, az Úr keze ellenük fordult, amint megmondta nekik az Úr, s amint megesküdött nekik az Úr. Így aztán végsõ nyomorúságra jutottak.
16. Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította õket elnyomóik kezébõl.
17. De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel adták össze magukat, leborultak elõttük: Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira: nem úgy jártak el, mint azok.
18. Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította õket ellenségeik kezébõl, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt.
19. Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegõdtek, nekik szolgáltak, elõttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével.
20. Az Úr haragja fellángolt Izrael ellen. Így szólt: "Mivel ez a nép megszegte a szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem és nem hallgatott szavamra,
21. nem pusztítok el egyet sem ezek közül a népek közül, amelyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt,"
22. hogy próbára tegye általuk Izraelt: vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem.
23. Az Úr ezért hagyta meg ezeket a népeket, nem siettette pusztulásukat és nem adta õket Józsue kezébe.
1. Ezeket a népeket hagyta meg az Úr, hogy általuk próbára tegye Izraelt, azokat, akik már nem ismerték a kánaáni háborúkat,
2. [mégpedig Izrael fiainak, nemzedékeinek javára, azért, hogy megtanítsa õket a hadviselésre, legalábbis azokat, akik nem ismerték az egykori háborúkat]:
3. a filiszteusok öt fejedelmét, az összes kánaánit, szidonit, hetitát, akik a Libanon hegyláncán laktak, Baal-Hermon hegyétõl egészen Hamat bejáratáig.
4. Ezek arra szolgáltak, hogy próbára tegye általuk Izraelt, s lássa, megtartják-e azokat a parancsokat, amelyeket az Úr atyáiknak adott, Mózes keze által.
5. Izrael fiai a kánaániak, hetiták, amoriták, periziták, hivviták és jebuziták között laktak,
6. feleségül vették lányaikat, fiaikhoz hozzáadták lányaikat és szolgáltak az isteneiknek.
7. Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Megfeledkeztek az Úrról, Istenükrõl, s a Baaloknak és az Aseráknak szolgáltak.
8. Ezért fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, s Edom királyának, Kusán-Risataimnak kezébe adta õket. Izrael fiai nyolc esztendeig szolgáltak Kusán-Risataimnak.
9. Izrael fiai akkor az Úrhoz kiáltottak és az Úr szabadítót támasztott Izrael fiainak, aki megmentette õket: Otnielt, Kenáz fiát, Káleb öccsét.
10. Rászállott az Úr lelke, s õ bírája lett Izraelnek. Hadat viselt, s az Úr kezébe adta Edom királyát, Kusán-Risataimot, diadalmaskodott Kusán-Risataim fölött.
11. Így negyven évig nyugalom volt az országban. Kenáz fia, Otniel halála után
12. Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr Moáb királyának, Eglonnak hatalmába adta Izraelt, mivel azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében.
13. Eglon szövetkezett Ammon és Amalek fiaival, felvonult Izrael ellen, legyõzte és hatalmába kerítette a Pálmák városát.
14. Izrael fiai tizennyolc esztendeig szolgáltak Eglonnak, Moáb királyának.
15. Akkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, és az Úr szabadítót támasztott nekik: Ehudot, a Benjamin fiai közül való Gera fiát, aki balkezes volt. Izrael fiai adót küldtek vele Moáb királyának, Eglonnak.
16. Ehud csinált magának egy arasznyi hosszú kétélû kardot és jobb csípõjére csatolta, a ruhája alá.
17. Így vitte az adót Eglonnak, Moáb királyának. Eglon nagyon kövér ember volt.
18. Amikor az adót átadta, Ehud visszaindult azokkal az emberekkel, akik odavitték,
19. de a bálványok mellõl, amelyek Gilgalban voltak, visszatért és így szólt: "Titkos üzenetem van számodra, király." "Csend legyen!" - válaszolta a király. Erre mindenki kiment, aki ott volt.
20. Ehud odalépett hozzá. A király a fenti szobában ült, ahol felfrissülni szokott, s egyedül volt. Ehud így szólt hozzá: "Isten üzenetét hozom neked, király." Erre az fölkelt székérõl.
21. Ehud ekkor kinyújtotta bal kezét, megragadta a kardot, amelyet jobb csípõjén viselt, és beledöfte a király hasába.
22. A markolat is beleszaladt a penge után, és a háj körülfolyta a pengét. Ehud ugyanis otthagyta a hasában a kardot,
23. aztán kimászott az ablakon, s az oszlopcsarnokon át távozott. A fenti szoba ajtóit bezárta maga mögött, s ráhúzta a reteszt.
24. Amikor elment, a szolgák visszatértek és látták a fenti szoba ajtói be vannak reteszelve. Így vélekedtek: "Bizonyára betakarta lábát a hûsülõszoba sarkában."
25. Csak vártak és nem tudták, mit gondoljanak, mert nem nyitotta ki a fenti szoba ajtait. Erre fogták a kulcsot és kinyitották, s ott találták urukat a földön fekve, holtan.
26. Várakozásukat kihasználva Ehud elmenekült. Elhaladt a bálványok mellett és Szeirába jutott.
27. Mihelyt Izrael földjére ért, megfújta a harsonát Efraim hegyén, és Izrael fiai levonultak vele a hegyrõl. Õ pedig az élükön.
28. Ezt mondta nekik: "Kövessetek, mert az Úr kezetekbe adta ellenségeteket, Moábot!" Erre mellé szegõdtek, és megszállták Moáb elõtt a Jordán átkelõhelyeit, nem engedtek senkit átkelni.
29. Legyõzték Moáb népét, mintegy tízezer erõs és vitéz embert, nem menekült el egy sem.
30. Ezen a napon Moáb meghajolt Izrael keze alatt, és nyolcvan évig nyugalom volt az országban.
31. Utána Ánát fia, Samgar következett. Egy ösztökével hatszáz embert megölt a filiszteusok közül, és õ is megszabadította Izraelt.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. A bírák idejében éhínség tört ki az országban. Ezért egy ember a júdeai Betlehembõl elindult a feleségével és két fiával, hogy Moáb földjére menjen lakni.
2. Az embert Elimelechnek hívták, az asszonyt Noéminak, a két fiút meg Machlonnak és Kiljonnak. Efraiták voltak, a júdeai Betlehembõl. Odaértek Moáb földjére és letelepedtek.
3. Noéminak a férje, Elimelech meghalt, így magára maradt két fiával.
4. Azok moábita nõt vettek feleségül, az egyiket Orpának hívták, a másikat Rutnak. Mintegy tíz esztendeig maradtak ott.
5. Akkor mindketten meghaltak, Machlon is, Kiljon is,
6. Noémi egyedül maradt, fiai és férje nélkül. Erre elindult a két menyével, s visszatért Moáb földjérõl, mert meghallotta, hogy az Úr meglátogatta népét és adott neki kenyeret.
7. Elhagyta hát azt a helyet, ahol azelõtt éltek, és két menyével útra kelt, hogy visszatérjen Júda földjére.
8. Noémi azt mondta a két menyének: "Menjetek, és mindegyitek térjen vissza anyja házába! Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, amint ti is azt cselekedtétek a megholtakkal és velem.
9. Adja meg nektek az Úr, hogy egy férj házában békés otthont találjatok." Ezzel megcsókolta õket. De õk hangosan zokogtak,
10. és azt felelték: "Nem, hanem visszatérünk veled együtt népedhez!"
11. "Menjetek haza, lányaim - biztatta õket Noémi -, miért is jönnétek velem? Hát vannak még fiak méhemben, akikhez férjhez mehetnétek?
12. Menjetek haza, lányaim, induljatok! Öreg vagyok már ahhoz, hogy újra férjhez menjek. De ha azt mondanám, hogy még remélhetek, és ha még ma éjszaka férjhez mennék is és fiaim születnének,
13. akkor is várhatnátok-e addig, amíg fölnevelem õket? Nem, lányaim! Teljesen boldogtalan lennék miattatok, hisz rajtam van az Úr keze."
14. Erre újra elkezdtek sírni. Aztán Orpa megcsókolta anyósát, és visszatért népéhez. Rut azonban belecsimpaszkodott.
15. Erre Noémi azt mondta neki: "Nézd, sógornõd visszatért népéhez és istenéhez. Térj hát vissza te is, kövesd!"
16. De Rut kérlelte: "Ne kényszeríts rá, hogy elhagyjalak és elmenjek. Mert ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem.
17. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, ott temessenek el. Tegye velem az Úr meg ezt a rosszat, ha nem a halál választ el bennünket egymástól."
18. Amikor látta, hogy Rut mennyire kitart mellette, hogy vele menjen, (Noémi) nem folytatta tovább a rábeszélést.
19. Elmentek hát mind a ketten Betlehembe. Amikor megérkeztek, az egész város felbolydult. Az asszonyok kiabáltak: "Noémi az?"
20. De õ azt felelte nekik: "Ne hívjatok többé Noéminak, nevezzetek Marának, mert a Mindenható keserûséggel töltött el.
21. Csordultig telve mentem el, és üresen vezet vissza az Úr. Miért neveznétek továbbra is Noéminak, mikor ellenem szólt az Úr, és szerencsétlenné tett a Mindenható?"
22. Így tért vissza Noémi és vele a menye, Rut, a moábita nõ, aki vele jött Moáb földjérõl. Éppen aratni kezdték az árpát, mire megérkeztek.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. (Zarándokének - Dávidtól.) Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!
2. Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra, lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére.
3. Olyan ez, mint a harmat a Hermonon, mint a Sionra lehulló harmatcsepp, mert az Úr ott áldást ad: életet mindörökre.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
"Jesus está com você." São Padre Pio de Pietrelcina