Mosaico decorativo

Biblia egy év alatt.

A harminchetedik napon a gondoskodást, a győzelmet és az adminisztratív bölcsességet látjuk. A 2Mózes 17-18 beszámol arról, hogyan gondoskodott Isten a Hórebnél lévő sziklából vízről, Mózes felemelt kezeivel aratott győzelemről Amálek felett, és Jethró bölcs tanácsáról Mózesnek, hogy ruházzon át bírói feladatokat. A 3Mózes 12. fejezete a szülés utáni megtisztulás törvényeivel foglalkozik, hangsúlyozva az Istenhez való közeledéshez szükséges szentséget. A 73. zsoltár a gonoszok jólétének rejtélyét feszegeti, és arra a következtetésre jut, hogy csak Isten jelenlétében találunk igazi perspektívát és örök megelégedést.

Fejezet 17

1. Ezután Izrael fiainak egész közössége az Úr útmutatása szerint Szin pusztájában táborról táborra haladt tovább, majd Refidimnél álltak meg. Itt nem volt ivóvíz a nép számára.

2. A nép nekitámadt Mózesnek és így szólt: "Adj nekünk ivóvizet." Mózes ezt válaszolta: "Miért támadtok engem? Miért kísértitek az Urat?"

3. A nép azonban szomjas volt, azért tovább zúgolódott Mózes ellen: "Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból - kérdezték -, talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomjan haljunk?"

4. Mózes ilyen szavakkal fohászkodott az Úrhoz: "Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja és megkövez."

5. Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: "Haladj a nép elõtt, vedd magadhoz Izrael véneit, fogd kezedbe a botodat, amellyel a Nílusra rácsaptál és menj.

6. Én odaállok eléd a sziklára a Hórebnél. Üss rá a sziklára, víz folyik majd belõle, hogy igyék a nép." Mózes úgy is tett, Izrael véneinek a jelenlétében.

7. A helyet Masszának és Meribának nevezte el, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: "Köztünk van-e az Úr vagy nincs?"

8. Közben az amalekiták elõrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival.

9. Mózes így szólt Józsuéhoz: "Válassz ki magadnak férfiakat, és holnap szállj harcba az amalekitákkal. Én pedig Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére."

10. Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére.

11. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez.

12. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így a karja napszálltáig kitárva maradt.

13. Józsue kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket.

14. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: "Írd le ezt emlékül egy könyvbe, és közöld Józsuéval, hogy az amalekiták emlékét kitörlöm az ég alól."

15. Mózes oltárt épített és Jahve-Nisszinek nevezte,

16. mivel - úgymond - az Úr hadijelvénye a kézben!, az Úr háborút visel Amalek ellen nemzedékrõl nemzedékre.

Fejezet 18

1. Jetró, a midiániták papja, Mózes apósa értesült mindarról, amit az Úr Mózessel és Izrael népével tett, amikor az Úr Izrael fiait kivezette Egyiptomból.

2. Jetró, Mózes apósa, vette Cipporát, Mózes feleségét, akit az hazaküldött,

3. továbbá két fiát. Ezek közül az egyiket Gersomnak hívták, "mivel - úgymond - idegen földön jövevény voltam";

4. a másiknak a neve Eliezer volt, "mivel - úgymond - atyám Istene lett a segítségem. Õ mentett meg a fáraó kardjától."

5. Jetró, Mózes apósa, két fia és felesége, tehát Mózeshez jöttek a pusztába, amikor az Isten hegyénél táborozott.

6. Mózest értesítették: "Nézd, apósod jön hozzád feleségeddel és két fiával, akik szintén vele vannak."

7. Mózes apósa elé ment, meghajolt elõtte és megcsókolta. Egymás hogyléte felõl érdeklõdtek, majd beléptek a sátorba.

8. Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr Izrael fiai érdekében a fáraóval és az egyiptomiakkal tett, mindazt a fáradságot, amelyet a pusztában átéltek, és azt is, hogyan mentette meg õket az Úr.

9. Jetró örült mindannak a jónak, amit az Úr Izraellel éreztetett, amikor az egyiptomiak hatalmából kiszabadította õket.

10. Jetró ezt mondta: "Áldott legyen az Úr, aki az egyiptomiak hatalmából és a fáraó hatalmából kiszabadított benneteket és a népet az egyiptomiak hatalmából kiváltotta.

11. Most már tudom, hogy Jahve nagyobb, mint az összes istenek...

12. Azután Jetró, Mózes apósa égõáldozatot és véres áldozatot mutatott be. Áron odament Izrael összes véneivel, hogy Mózes apósával Isten elõtt lakomát tartsanak.

13. Másnap reggel Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek. Az emberek reggeltõl estig ott álltak Mózes elõtt.

14. Amikor Mózes apósa látta, hogy mennyi dolga van a néppel, így szólt hozzá: "Miért bajlódsz annyit a néppel? Miért ülsz ott egyedül, a nép meg reggeltõl estig ácsorog elõtted?"

15. Mózes így válaszolt apósának: "Az emberek azért jönnek, hogy megtudják Isten döntéseit.

16. Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyek bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését."

17. Mózes apósa erre megjegyezte: "Nincs rendjén, amit csinálsz:

18. Felõrlöd magad és a veled levõ népet. A feladat túl terhes számodra, egyedül nem birkózol meg vele.

19. Hallgass szavamra, jó tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te képviseled a népet Isten elõtt, és ügyeiket vidd Isten elé.

20. Tanítsd meg õket a parancsokra és elõírásokra, mutasd nekik az utat, amelyen járniuk kell, s a tetteket, amelyeket követniük kell.

21. De válassz ki a népbõl derék, istenfélõ és megbízható férfiakat, akik nem haszonlesõk, s tedd meg õket az ezres, a százas, az ötvenes és a tízes csoportok elöljáróivá.

22. Õk ítélkezzenek állandóan a nép felett. Csak a fontosabb ügyeket vigyék eléd, a kisebb ügyeket maguk döntsék el. Így könnyítesz magadon. Viseljék õk veled együtt a terhet.

23. Ha így jársz el, és ha Isten is ezt parancsolja neked, akkor megmaradsz, s ezek az emberek is mind békében térhetnek haza."

24. Mózes megfogadta apósa tanácsát, s úgy tett, ahogy ajánlotta neki.

25. Mózes egész Izraelbõl kiválasztott alkalmas férfiakat, s a nép ezres, százas, ötvenes és tízes csoportjainak elöljáróivá tette,

26. hogy minden alkalommal igazságot szolgáltassanak a népnek. Csak a súlyosabb eseteket kellett Mózes elé vinniük, a kisebbeket maguk döntötték el.

27. Mózes aztán elbocsátotta apósát, s az visszatért lakóhelyére.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Az Úr azt mondta Mózesnek:

2. "Hirdesd ki Izrael fiainak. Ha az asszony szül, és a gyermeke fiú, akkor hét napig tisztátalannak számít, mint ahogy tisztátalan havi vérzése idején.

3. A nyolcadik napon metéljék körül a gyermek elõbõrét.

4. De õ még harminchárom napig maradjon otthon, hogy megtisztuljon vérétõl. Ne érintsen semmit, ami szent, és ne közeledjen a szentélyhez, amíg le nem telt tisztulásának ideje.

5. Ha leánygyermeket szül, maradjon tisztátalan két hétig, éppúgy, mint havi vérzése idején, és még hatvanhat napig maradjon otthon, hogy megtisztuljon vérétõl.

6. Amikor letelt tisztulásának ideje - akár fiúról, akár leányról van szó -, vigyen a papnak a megnyilatkozás sátorának bejáratához egy egyéves bárányt égõáldozatul és egy galambot vagy gerlét bûnért való áldozatul.

7. Ezt a pap áldozza fel az Úr elõtt. Így végezze el fölötte az engesztelés szertartását, s akkor megtisztul vérének folyásától. Ez az asszonyra vonatkozó elõírás, aki fiút vagy leányt szül.

8. Ha nincs annyi pénze, hogy egy bárányt vegyen, akkor hozzon két gerlét vagy két galambot: egyet égõáldozatnak, egyet pedig bûnért való áldozatnak. A pap végezze el fölötte az engesztelés szertartását, s akkor megtisztul."

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. (Aszaf zsoltára.) Milyen jó az Isten az igazakhoz, az Úr mindazokhoz, akiknek tiszta a szívük!

2. Lábam mégis majdnem megtántorodott, lépteim csaknem ingadozók lettek.

3. Irigység fogott el a gonoszakkal szemben, látva, mily jól megy soruk a bûnösöknek.

4. Nem gyötri õket a szenvedés, testük egészséges és erõvel teli.

5. A halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem ismerik.

6. A gõg úgy övezi õket, mint lánc a nyakat, s mint a ruha, fedi õket az erõszak.

7. A gonoszság a hájukból nõ ki, s a szívükbõl csap ki az álnokság.

8. Gúnyolódnak, s gonosz minden szavuk, hetykén fenyegetõznek hatalmukkal.

9. Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön.

10. S népem fut utánuk, mohón szürcsöli áradó vizüket.

11. Így szólnak: "Hogyan tudná az Isten, hogy szerezne róla tudomást a Magasságbeli?"

12. Lám, ilyenek a bûnösök: növelik hatalmukat és élnek háborítatlanul.

13. Hiába volt hát, hogy tisztán megõriztem a szívem, hiába, hogy bár ártatlan voltam, mostam a kezem?

14. Hiszen folyton rajtam van az ostor, minden reggel újra ér a csapás.

15. Ha azt gondolnám: "Úgy beszélek, mint õk", megtagadnám fiaid nemzetségét.

16. Elmélkedtem hát, hogy kifürkésszem, de túlontúl fárasztónak látszott,

17. míg be nem hatoltam az Isten titkába, s meg nem értettem: a végüket kell néznem.

18. Valóban ingatag talajra állítottad, és romlásba döntöd õket.

19. Milyen hirtelen összeestek, végük lett, az ijedség elvitte õket.

20. Ahogy az ébredõ elûzi az álomképet, Uram, úgy tünteted el árnyképüket, amikor fölkelsz.

21. Amikor elkeseredett a lelkem, amikor a szívem vérzett:

22. akkor balga voltam, józanság híján, akár a barom, olyan voltam színed elõtt,

23. de most már mindig nálad maradok, hiszen megfogtad jobbomat.

24. Szándékod szerint vezetsz majd engem, s végül fölveszel a dicsõségbe.

25. Különben kim lenne a mennyben? De ha nálad vagyok, nem kívánok semmit sem a földön.

26. Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten.

27. Lám, elvesznek, akik elszakadnak tõled, megsemmisíted mind, akik hûtlenül elhagynak.

28. Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.






"Não nos preocupemos quando Deus põe à prova a nossa fidelidade." São Padre Pio de Pietrelcina