Teljes olvasási terv
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
A negyvenötödik napon a Kivonulás könyve 29. fejezete bemutatja a papok felszentelésének rituáléját, hangsúlyozva az Úrnak tett szolgálat szentségét. A Leviták könyve 21. fejezete meghatározza a papok tisztaságának szabályait, hangsúlyozva a tisztelet és a megkülönböztetés szükségességét. A Zsoltárok 119:89–176 továbbra is az Igét magasztalja, mint lábunk lámpását és ösvényünk világosságát, arra buzdítva minket, hogy hűségesen és szeretettel éljünk Isten törvénye iránt.
1. A következõ módon kell eljárnod, amikor Áront és fiait fölkened, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Végy egy fiatal bikát és két hibátlan kost,
2. kovásztalan kenyeret és kovásztalan, olajjal meghintett kalácsot, valamint kovásztalan, olajjal meghintett lepényt. Ezeket lisztlángból készítsd el.
3. Tedd õket kosárba és a kosarat hozd elém, éppúgy mint a bikát és a két kost.
4. Áront és két fiát vezesd a találkozás sátorának bejáratához és ott mossák le magukat.
5. Azután fogd a ruhákat, add rá Áronra a vászoninget, a felsõ köntöst, az efodot és a melltáskát, s vedd körül rajta az efod kötését,
6. tedd a fejére a fejkendõt, s a diadémot erõsítsd rá a fejkendõre.
7. Azután végy olajat, öntsd a fejére és így kend föl.
8. Vezesd oda fiait, add rájuk a vászoninget,
9. kösd át az övvel, s tedd fejükre a fejkendõt. Örök rendelkezéssel pappá teszem õket.
10. Vitesd a bikát a bizonyság sátra elé, hogy Áron és fiai a bika fejére tegyék kezüket.
11. Azután vágd le a bikát az Úr elõtt a bizonyság sátrának bejáratánál.
12. Végy a bika vérébõl, és ujjaddal kend az oltár szarvaira. A többi vért mind öntsd ki az oltár lábához.
13. Majd vedd az egész hájat, amely a beleket takarja, a májat és a két vesét a rajtuk levõ hájjal, s égesd el az oltáron.
14. A bika húsát, bõrét és beleit a táboron kívül égesd el. Ez a bûnért való áldozat.
15. Azután hozd oda az egyik kost, Áron és fiai tegyék kezüket a kosra.
16. Vágd le a kost, vedd le a vérét és öntsd körös-körül az oltáron.
17. Vágd a kost darabokra, mosd meg a belsõ szerveit, a lábait, s tedd a többi részéhez meg a fejéhez.
18. Azután égesd el az egész kost az oltáron. Ez égõáldozat, a megbékélés illata az Úr számára, az õ tiszteletére elköltött eledel.
19. Ezután vedd a másik kost, s Áron meg fiai tegyék kezüket a fejére.
20. Vágd le a kost, végy a vérébõl, kend meg vele Áron jobb fülét és fiainak jobb fülét, kezük jobb hüvelykjét és jobb lábuk nagyujját. A többi vért öntsd körül az oltáron.
21. Majd végy az oltáron lévõ vérbõl meg az olajból, és hintsd meg vele Áront és fiait, a ruháját, meg fiainak a ruháját, hogy ruhája meg fiainak a ruhája meg legyen szentelve.
22. Most vedd a kos háját: a farkát, a beleket borító hájat, a májat és a két vesét a rajtuk levõ hájjal együtt és a jobb lapockát - mivel ez a beiktatásért feláldozott kos -,
23. továbbá egy kenyeret, egy olajjal meghintett kalácsot és egy lepényt a kosárból, amely a kovásztalan kenyerekkel az Úr elõtt áll,
24. add mindezt Áronnak és fiainak a kezébe, hogy lengetéssel felajánlják az Úrnak.
25. Ezután vedd vissza a kezükbõl és égesd el az égõáldozat oltárán, a megbékélés illatául az Úrnak. Az Úr tiszteletére elköltött eledel az.
26. Vedd ezután a beiktatási áldozatra szánt kos szegyét és lengetéssel ajánld fel az Úrnak. Ez a te részed lesz.
27. A meglengetett szegyet és lapockát, amelyet a beiktatási áldozatra szánt kosból ajánlanak fel, szenteld Áronnak és fiainak.
28. Ezek Áronnak és fiainak járnak, mint Izrael fiaitól kapott örök járandóság. Ez ugyanis lengetéssel felajánlott áldozat, s azt Izrael fiainak közösségi áldozatából le kell adni, mint az Úrnak járó részt.
29. Áron szent ruháit a fiai öröklik, s õket azokban kell fölkenni és beiktatni.
30. Aki fiai közül helyette pap lesz, az hét napig viselje azokat, amikor belép a találkozás sátorába, hogy ellássa a szolgálatot a szentélyben.
31. Vedd a felszentelési kost és a húsát fõzd meg szent helyen.
32. Áron és fiai fogyasszák el a kos húsát a kenyérrel együtt, amely a bizonyság sátorának bejáratánál a kosárban van.
33. Csak azok ehetnek belõle, akikért az engesztelést elvégezték, amikor beiktatták és fölkenték õket. Kívülálló nem ehet belõle, mert szent dolog.
34. Ha pedig a felszentelési áldozat húsából vagy a kenyérbõl valami másnap reggelre megmarad, a maradékot el kell égetni, abból már nem szabad enni, mert szent dolog.
35. Pontosan úgy kell eljárnod Áronnal és fiaival, ahogy parancsoltam neked. A felszentelés hét napig tartson.
36. Mindennap be kell mutatnod egy bikát, mint bûnért való áldozatot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt az engesztelõ áldozat bemutatása által és szenteld meg felkenéssel.
37. Hét napon át végezd az oltáron az engesztelés szertartását és így szenteld meg. Így az oltár egészen szent lesz, s mindenki megszentelõdik, aki az oltárt megérinti.
38. Az oltáron ezt kell majd feláldoznod: két egyesztendõs bárányt mindennap, megszakítás nélkül.
39. Az egyik bárányt reggel áldozd fel, a másikat este felé:
40. hozzá egy tized lisztlángot, amely össze van keverve egy negyed hin zúzott bogyóból nyert olajjal, továbbá egy bárányhoz egy negyed hin bort italáldozatul.
41. A másik bárányt estefelé áldozd fel: az ételáldozat és italáldozat olyan legyen, mint reggel: ez a megbékélés illata, az Úr tiszteletére elköltött eledel.
42. Mint állandó égõáldozatot kell ezt nemzedékrõl nemzedékre bemutatni az Úrnak a bizonyság sátorának bejáratánál, ahol veled találkozom, hogy szóljak hozzád.
43. Izrael fiaival ezen a helyen találkozom, amelyet megszentel dicsõségem.
44. Megszentelem a találkozás sátorát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy mint papok szolgáljanak nekem.
45. Izrael fiai között fogok lakni és Istenük leszek.
46. Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az õ Istenük vagyok, aki kivezette õket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az õ Istenük.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Az Úr azt mondta Mózesnek: "Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és közöld velük: Senki közületek ne tegye magát tisztátalanná övéinek holttestével,
2. hacsak nem a legközelebbi rokona: anyja, apja, fia, lánya, testvére.
3. Ezenkívül hajadon nõvéréért is tisztátalanná válhat, ha az nála maradt mint rokon, és nem ment férjhez.
4. Mint férj, ne tegye magát tisztátalanná övéi által, megszentségtelenítené magát.
5. Fejükön ne nyírják meg a hajat, ne vágják le szakálluk végét, testükön ne ejtsenek bevágásokat.
6. Istennek vannak szentelve, ne szentségtelenítsék meg Istenük nevét: õk mutatják be az Úr eledelét, Istenük táplálékát, azért szentnek kell lenniük.
7. Ne vegyenek kicsapongó vagy meggyalázott asszonyt feleségül, sem pedig olyat, akit férje elûzött, mivel a pap Istennek van szentelve.
8. Tekintsd hát szentnek, mivel õ mutatja be az áldozatot Istenednek. Legyen számodra szent, mivel én is szent vagyok, és én szentellek meg benneteket.
9. Ha egy papnak a leánya kicsapongással meggyalázza magát, azzal apját szentségteleníti meg, ezért el kell égetni.
10. Az a pap, aki fölötte áll testvéreinek, akinek a fejét fölkenték olajjal, és akit a szent ruha felöltésével iktattak be, ne hordja kibontva a haját, és a ruháját se szaggassa meg.
11. Ne érjen hozzá senki holttestéhez, és ne tegye magát tisztátalanná sem apjáért, sem anyjáért.
12. A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentõl való fölkenést. Én vagyok az Úr.
13. Feleségül érintetlen leányt vegyen.
14. Özvegyet, elvált, meggyalázott vagy kicsapongó asszonyt nem vehet feleségül, hanem népébõl származó érintetlen leányt vegyen feleségül.
15. Ne szentségtelenítse meg levita származását, mivel én, az Úr szenteltem meg."
16. Az Úr így szólt Mózeshez:
17. "Mondd meg Áronnak: Ha valaki utódaid közül bármelyik nemzedékben valamilyen betegségben szenved, ne közeledjék, hogy felajánlja Istennek az áldozati eledelt.
18. Senki se közeledjék oda, akinek testi hibája van, tehát sem vak, sem béna, sem alaktalan vagy nyomorék ember,
19. sem olyan, akinek a lába vagy a keze eltört,
20. sem púpos, sem görbe lábú, sem szembajos, sem kiütéses, sem kelevényes ember, sem pedig eunuch.
21. Áronnak egyetlen papi ivadéka sem ajánlhatja fel az Úr eledelét, ha betegségben szenved. Ha beteg, ne közeledjék, hogy felajánlja Isten áldozati eledelét.
22. Ehet Istennek az ételébõl, a nagyon szent és a szent dolgokból,
23. de ne jöjjön a függöny közelébe és ne közeledjék az oltárhoz. Beteg, ezért nem teheti közönségessé szent dolgaimat, mivel én, az Úr szenteltem meg õket."
24. Mózes közölte mindezt Áronnal és fiaival és Izrael minden fiával.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
89. Uram, a szavad örökké megmarad, szilárd, mint az ég dicsõsége.
90. Hûséged nemzedékrõl nemzedékre száll, te alkottad a földet, és az megmarad.
91. Rendelésed szerint minden idõkre fennáll, és neked szolgál a mindenség.
92. Ha törvényed nem volna gyönyörûségem, elmerülnék a nyomorban.
93. Soha nem feledkezem el parancsaidról, hiszen életet adtál általuk.
94. A tied vagyok, adj nekem szabadulást, mivel fürkészem végzéseid.
95. Bûnösök leskelõdtek, hogy elveszítsenek, de én törvényeidre gondoltam.
96. Minden nagyságnak láttam a végét, de parancsod átnyúlik a messze végtelenbe.
97. Mennyire szeretem törvényedet, egész nap szemem elõtt lebeg.
98. Parancsod bölcsebbé tesz ellenségemnél, és mindig velem jár.
99. Okosabb lettem, mint összes tanítóm, mert arról elmélkedem, amire te oktatsz.
100. Több értelmet kaptam, mint az aggastyánok, mert azt követem, amit te elõírsz.
101. Tartsd távol lábamat a gonosz utaktól, hogy megtarthassam szavad.
102. Végzéseidbõl semmit el nem hagyok, mert magad tanítottál rájuk.
103. Kijelentéseid édesek ínyemnek, számnak méznél édesebbek.
104. Útmutatásod belátásra segít, azért gyûlölöm a hamisság útjait.
105. Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.
106. Esküt tettem és megtartom, s követem, amit elrendeltél.
107. Mennyire megtört vagyok, Uram! Tarts életben, amint megígérte szavad.
108. Fogadd tetszéssel ajkam áldozatát, és taníts meg parancsaidra.
109. Életem mindenkor teli van veszéllyel, de törvényeidrõl meg nem feledkezem.
110. A bûnösök csapdát állítottak nekem, de törvényedtõl akkor sem tértem el.
111. Végzésed az örökségem és szívemnek örökre gyönyörûsége.
112. Késztetem a szívem, hogy törvényedbõl éljen, hûségben mindörökre.
113. A megosztott szívtõl irtózom, törvényedet szeretem egyedül.
114. Te vagy védelmezõm, te vagy a pajzsom, szavadban megbízhatom.
115. Gonosztevõk, hátráljatok! Én megtartom Istenem parancsát.
116. Fogadj el engem ígéreted szerint, akkor élni fogok! Ne engedd, hogy csalódjam reményemben,
117. siess segítségemre, akkor megmenekülök, és intézkedéseidre figyelni fogok.
118. Akik elfordulnak törvényedtõl, azokat elveted, mert minden törekvésük csalás.
119. A gonosztevõket mint salakot kiszórod, azért szeretem parancsaidat.
120. Testem remeg elõtted a félelemtõl, reszketve nézem ítéletedet.
121. Ami jogos és igazságos, azt követem, ne szolgáltass ki elnyomóimnak!
122. Vállalj kezességet szívesen szolgádért, hogy a kevélyek le ne gyõzzenek.
123. Szemem vágyódva fürkészi segítségedet, az igazságosságot, amelyet ígértél.
124. Bánj szolgáddal irgalmad szerint, és taníts meg parancsaidra!
125. Szolgád vagyok, oktass engem, hogy megismerjem útjaidat!
126. Uram, eljött a tettek ideje, hiszen megszegték törvényedet.
127. Azért parancsaidat többre tartom az aranynál, kedvesebbek nekem, mint a színarany.
128. Mindenben igazodom utasításodhoz, és irtózom minden hamis úttól.
129. Rendelkezéseid csodálatosak, azért lelkem megtartja õket.
130. Szavaid fénye világít, és tanítja a tudatlanokat.
131. Sóvárogva nyitom ki számat, parancsaid után kívánkozom.
132. Fordulj felém és könyörülj rajtam, ahogy azokkal bánsz, akik tisztelik neved.
133. Irányítsd léptemet ígéreted szerint, hogy a bûnnek ne legyen hatalma felettem.
134. Szabadíts meg az emberek elnyomásától, s követni fogom útmutatásodat.
135. Derítsd fel arcodat szolgád felett, és taníts meg minden végzésedre.
136. Szemembõl könnyek patakja árad, mivel sokan nem tartják meg törvényedet.
137. Igazságos vagy, Uram, igazak végzéseid!
138. Igazságosságban és teljes hûségben nyilvánítod ki parancsaidat!
139. Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.
140. Kijelentésed tiszta és igaz, azért kedves szolgád szemében.
141. Bár kicsi vagyok és lenézett, törvényeidet mégsem felejtem el.
142. Jogod örök érvényû jog, utasításod maga az igazság.
143. Szomorúság és szükség látogatott meg, törvényed mégis gyönyörûségem.
144. Bizonyságod mindörökre igaz, taníts meg rá, és élni fogok.
145. Egész szívembõl szólítalak, Uram, hallgass meg! Az utat, amelyre tanítasz, azt fogom követni.
146. Hozzád kiáltok, adj szabadulást, s megtartom parancsaidat.
147. Korán reggel jövök segítségért, és várok szavaidra.
148. Szemem már az éjjeli õrség elõtt ébred, hogy megfontoljam tanításod szavát.
149. Halld meg hangomat, Uram, irgalmad szerint, s ahogy megígérted, adj nekem életet!
150. Közelednek, akik álnokul üldöznek, s törvényeidtõl nagyon távol állnak.
151. De te közel vagy, Uram, s minden szavad igazság.
152. Parancsaidat már régóta ismerem, örök idõkre hirdetted ki õket.
153. Tekints nyomorúságomra és ments meg, hisz nem feledkeztem meg törvényeidrõl.
154. Képviseld ügyemet és szabadíts meg, ígéreted szerint adj nekem életet!
155. A gonoszoktól messze a szabadulás, mert nem keresik tetszésedet.
156. Irgalmad irántunk nagyon bõkezû, Uram, végzésed szerint adj nekem életet!
157. Sokan üldöznek és szorongatnak, de törvényed mellõl nem tágítok.
158. A gonoszokat nézem és megborzadok, mert egyáltalán nem nézik szavad.
159. Nézd, Uram, én szeretem parancsaidat, ezért irgalmadban tartsd meg életem!
160. Szavaid eleje és vége igazság, igaz ítéleted örökre érvényes.
161. A fejedelmek ok nélkül üldöznek, de szívem csak a te szavadat féli.
162. Ígéreteidnek úgy örülök, mint aki gazdag zsákmányhoz jutott.
163. Gyûlölöm a bûnt és irtózom tõle, de törvényedet szeretem.
164. Napjában hétszer zengem dicséreted, mert rendelkezéseid mind jogosak.
165. Akik szeretik törvényedet, azoké a béke teljessége, azért soha el nem buknak.
166. Várom segítségedet, Uram, tégy hát, ahogy megígérted.
167. Lelkem követi útmutatásodat, hisz azt mindennél jobban szeretem.
168. Megtartom tanításodat és parancsaidat, útjaim színed elõtt vannak.
169. Kiáltásom jusson eléd, Uram, szavad szerint taníts engem!
170. Könyörgésem jusson el hozzád, szabadíts meg ígéreted szerint.
171. Ajkam zengjen dicsérõ éneket, mivel, megtanítasz törvényedre.
172. Nyelvem dicsõítse a szavadat, hisz minden parancsod jogos.
173. Nyújtsd ki kezedet segítségemre, mivel törvényedet választottam.
174. Uram, hozzád esengek szabadulásért, mert törvényed örömömre van.
175. Csak éljen a lelkem és áldjon téged, és utasításaid segítsenek engem!
176. Eltévedtem, mint a bárány, mely útját vesztette. Keresd meg szolgádat, hiszen nem feledkeztem meg törvényeidrõl!
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
"Quando o dia seguinte chegar, ele também será chamado de hoje. Tenha sempre muita confiança na Divina Providência." São Padre Pio de Pietrelcina