Mosaico decorativo

Biblia egy év alatt.

A harminchatodik napon a győzelmet ünnepeljük, és az isteni függőségről tanulunk. A Kivonulás könyve 15-16 Mózes nagyszerű énekét meséli el, amely a Vörös-tengernél aratott győzelmet ünnepli, majd a manna és a fürj csodálatos ellátása következik a pusztában, megtanítva Izraelt arra, hogy naponta bízzon Istenben. A Leviticus 11 megállapítja a tiszta és tisztátalan állatokra vonatkozó törvényeket, megkülönböztetve Izraelt más nemzetektől, és a gyakorlati szentségre tanítva. A 71. zsoltár egy idős ember megindító imája, aki isteni védelemért kiált, és Isten ifjúságától fogva tanúsított hűségére emlékezik.

Fejezet 15

1. Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsõség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.

2. Az Úr az erõsségem és menedékem, õ lett a szabadítóm. Õ az én Istenem, õt dicsõítem. Õ az atyáim Istene, õt magasztalom.

3. Az Úr nagy harcos, Jahve a neve.

4. A fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, legjobb harcosai elmerültek a Sás-tengerben.

5. A hullámok elborították õket, úgy merültek a mélybe, mint a kõ.

6. Uram, a jobbod kitûnik erejével, Uram, a jobbod leveri az ellenséget.

7. Dicsõséged nagyságával megbénítottad ellenségeidet, haragod tüze megemésztette õket, mint a pelyvát.

8. Orrod leheletétõl a víz feltornyosult, a hullámok megálltak, mint a fal, a habok a tenger közepén megmerevedtek.

9. Az ellenség így szólt: üldözõbe veszem, utolérem õket, szétosztom a zsákmányt, s lelkem kielégül. Kivonom kardomat, s kezem elpusztítja õket.

10. De te kifújtad leheletedet, s a tenger elborította õket. Úgy merültek el, mint az ólom, a hatalmas hullámokban.

11. Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged? Félelmetes vagy tetteidben, csodákat mûvelsz.

12. Kinyújtottad jobbodat, a föld elnyelte õket.

13. A népet, amelyet kiszabadítottál, jóságosan vezetted, elvitted hatalmaddal szent lakóhelyedhez.

14. A népek hallották és remegtek, Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg.

15. Edom fejedelmei megijedtek, Moáb vezetõit elfogta a félelem, s Kánaán minden lakója reszketett.

16. Félelem és rettegés fogta el õket, karod erejétõl megmerevedtek, mint a kõ. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál.

17. Elhoztad õket és elültetted, a hegyen, amely a te szent örökséged. Ezt a helyet, Uram, te tetted lakóhelyeddé, ezt a szentélyt, Uram, a te kezed készítette.

18. Az Úr uralkodik örökkön örökké.

19. Amikor a fáraó lovai, szekerei és lovasai beértek a tengerbe és az Úr visszazúdította rájuk a vizet, és amikor Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak,

20. akkor Mirjam prófétanõ, Áron nõvére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve.

21. Mirjam így énekelt elõttük: "Magasztaljátok az Urat, mert dicsõség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette."

22. Ezután Izrael Mózes parancsára elindult a Sás-tengertõl, Sur pusztája felé vették útjukat, s három napig meneteltek anélkül, hogy vizet találtak volna.

23. Marába érkezve sem tudtak vizet inni, mert keserû volt. Ezért hívják a helyet Marának.

24. A nép zúgolódott Mózes ellen és megkérdezték: "Mit fogunk inni?"

25. Õ az Úrhoz fordult, s az Úr mutatott neki egy fadarabot. Mózes a vízbe dobta, s az édessé vált tõle. Itt adott neki törvényt és jogot, és állította választás elé.

26. Így szólt: "Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az õ szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod."

27. Ezután Elimbe érkeztek. Ott tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Itt táboroztak le a víz mellett.

Fejezet 16

1. Elindultak Elimbõl, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap 15. napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el.

2. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen.

3. Izrael fiai ezzel estek nekik: "Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen."

4. De az Úr így szólt Mózeshez: "Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égbõl. A nép menjen ki, és gyûjtsön magának egy napra valót belõle. Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el.

5. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyûjtöttek."

6. Mózes és Áron így szóltak Izrael fiainak egész közösségéhez: "Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból,

7. holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsõségét. Õ ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mi vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?"

8. Mózes azután így folytatta: "Ma este az Úr húst ad nektek enni és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mi vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen."

9. Mózes így szólt Áronhoz: "Mondd az izraeliták egész közösségének: járuljatok az Úr elé, mert õ hallotta zúgolódástokat."

10. Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és õk a puszta felé fordultak, az Úr dicsõsége megjelent felhõ alakjában.

11. Az Úr így szólt Mózeshez: "Hallottam Izrael fiainak zúgolódását.

12. Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Errõl fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek."

13. Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhõ volt a tábor körül.

14. Amikor a harmatozó felhõ felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön.

15. Izrael fiai észrevették és kérdezték egymást: mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: "Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni.

16. Az Úr parancsa a következõ: mindenki szedjen belõle szükségletének megfelelõen, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma szerint. Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belõle."

17. Izrael fiai így tettek és gyûjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet.

18. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyûjtött, annak nem volt fölöslege, aki keveset, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelõen gyûjtött.

19. Mózes még ezt mondta: "Senki ne tegyen el belõle másnap reggelre."

20. De nem hallgattak Mózesre, és egyesek mégis eltették másnapra. Ez azonban tele lett féreggel és bûzlött, ezért Mózes megharagudott rájuk.

21. Így aztán reggelenként gyûjtötték, mindenki szükséglete szerint. Hanem amikor a nap erõsen kisütött, elolvadt.

22. A hatodik napon kétszer annyi ételt gyûjtöttek, két omert egy személyre. A közösség elöljárói Mózeshez jöttek és jelentették.

23. Õ így válaszolt: "Az Úr parancsa ez: holnap a teljes nyugalom napja van, az Úr szombatja. Most tegyétek kemencébe, amit meg akartok sütni, és most fõzzétek, amit meg akartok fõzni. A fölösleget tegyétek el holnapra."

24. El is tették másnapra, ahogy Mózes parancsolta: ez nem bûzlött, és férgek sem voltak benne.

25. Mózes így szólt: "Ma ezt egyétek, mert ma az Úr nyugalomnapja van, ma nem találtok kint semmit.

26. Hat napon át gyûjtsetek, de a hetedik nap szombat; azon nincs semmi."

27. Amikor a népbõl egyesek a hetedik napon kimentek gyûjteni, nem találtak semmit.

28. Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: "Meddig késlekedtek még és nem követitek parancsaimat meg utasításaimat?

29. Lássátok meg, hogy az Úr adta nektek a szombatot, ezért juttat nektek a hatodik napon két napra való eledelt. A hetedik nap maradjon mindenki otthon és senki se hagyja el lakását."

30. A nép a hetedik napon tartózkodott is minden munkától.

31. Izrael háza mannának nevezte ezt. Fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak.

32. Mózes kihirdette: "Az Úr ezt parancsolja: töltsetek meg belõle egy omert, és tegyétek el a jövendõ nemzedék számára, hogy lássa azt a kenyeret, amellyel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak Egyiptomból."

33. Mózes utasította Áront: "Végy egy edényt, tégy bele egy omer mannát, s állítsd az Úr elé, hogy megmaradjon a jövõ nemzedékek számára."

34. Áron tehát vett egy edényt és megtöltötte egy omer mannával, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta, s a bizonyság elé helyezte, hogy megmaradjon.

35. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek.

36. Az omer egy efának a tized része.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz:

2. "Mondjátok meg Izrael fiainak: Nézzétek, az összes szárazföldi állatok közül ezeket ehetitek.

3. Minden állatot, amelyeknek hasított körmû, villás patája van, és amely kérõdzik, megehettek.

4. De vannak közöttük, amelyek kérõdznek és hasított körmük van, mégsem ehetitek õket. A tevét tartsátok tisztátalannak, mert bár kérõdzik, de nem hasított körmû.

5. Tartsátok tisztátalannak a szirti borzot, mert kérõdzik ugyan, de nem hasított körmû.

6. Tartsátok tisztátalannak a nyulat, mert kérõdzik ugyan, de nem hasított körmû.

7. Tartsátok tisztátalannak a sertést, mert bár hasított körme, villás patája van, de nem kérõdzik.

8. Ne egyétek meg a húsát, ne érintsétek a hulláját, tartsátok tisztátalannak.

9. A vízben élõ állatok közül ezeket ehetitek. Azokat, amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van, s vízben, tengerben vagy folyóban élnek, mind megehetitek.

10. De amelyeknek a tengerben és a folyóban nincs uszonyuk és pikkelyük, az ilyen állatokat és élõlényeket, amelyek ott élnek, tartsátok tisztátalannak.

11. Tekintsétek õket tisztátalannak, ne egyétek a húsukat és utáljátok a hullájukat.

12. Azt, ami vízben él, de nincs uszonya és pikkelye, mind tartsátok tisztátalannak.

13. A madarak közül ezeket tartsátok tisztátalannak; ne egyetek belõlük, mert tisztátalanok: a keselyû, a szakállas keselyû, a réti sas,

14. a fekete kánya és a vörös kánya különféle fajtái,

15. a varjak különféle fajtái,

16. a strucc, a kuvik, a sirály, a karvalyok különféle fajtái,

17. a fülesbagoly, a bagoly, a kormorán,

18. a vöcsök, az ibisz, a pelikán, a fehér keselyû,

19. a gólya, a különféle gémek, a búbos banka, a denevér.

20. Minden szárnyas rovart, amely négy lábon mászik, tartsatok tisztátalannak.

21. A négy lábon mászó szárnyas rovarok közül csak a következõket ehetitek meg: azokat, amelyeknek a lábszáruk fölött combjuk van, hogy szökdécselhessenek a földön.

22. Tehát ezeket ehetitek meg: a vándorsáska különféle fajtáit, a szolham-sáskát, a hargol-sáskát és a hangab-sáskát.

23. De minden más szárnyas rovart tartsatok tisztátalannak.

24. Ezektõl váltok tisztátalanná: aki megérinti hullájukat, estig tisztátalannak számít.

25. Aki hullájukat cipeli, mossa ki a ruháját, s estig tisztátalannak számít.

26. Azokat az állatokat, amelyek nem hasított körmûek és nem kérõdznek, tartsátok tisztátalannak; aki megérinti õket, tisztátalanná válik.

27. Azokat a négylábú állatokat, amelyek egész talpukon járnak, tartsátok tisztátalannak; aki érinti hullájukat, estig tisztátalan marad.

28. Aki cipeli hullájukat, mossa ki a ruháját, és estig számítson tisztátalannak. Ezeket tekintsétek tisztátalannak.

29. A földön mászkáló állatok közül ezeket tartsátok tisztátalannak: a vakondot, az egeret, a különféle gyíkokat,

30. a gekkót, a fürge gyíkot, a zöld gyíkot, a szalamandrát és a kaméleont.

31. Az összes kis állatok közül tehát ezeket tartsátok tisztátalannak. Aki megérinti hullájukat, estig tisztátalannak számít.

32. Azok a tárgyak, amelyekre ilyen hulla ráesik, mind tisztátalanná válnak: minden faedény, ruha, bõr, zsák és minden edény. Vízbe kell tenni és estig tisztátalannak számít, azután megtisztul.

33. Minden cserépedényt, amelybe ilyen hulla beleesett, össze kell törni: a tartalma is tisztátalanná lesz.

34. Minden ehetõ étel, amely ilyen vízhez ér, tisztátalan lesz. Minden ital, amelyet inni szoktak, tisztátalanná válik, bármi is.

35. Minden, amire ilyen hulla ráesik, tisztátalannak számít. A kemencét és a tûzhelyet szét kell szedni, mivel tisztátalanná váltak és tisztátalanok maradnak számotokra,

36. de a forrás, a ciszterna és a nagy tó tiszta marad. Aki azonban megérint egy benne levõ hullát, az tisztátalanná válik.

37. Ha a hulla a vetõmagra esik, az tiszta marad.

38. De ha a mag be van áztatva vízbe, és ilyen hulla beleesik, akkor tartsátok tisztátalannak.

39. Ha olyan állat hullott el, amely egyébként táplálékul szolgál, aki megérinti hulláját, estig tisztátalannak számít.

40. Aki eszik a húsából, mossa ki a ruháját, és estig számítson tisztátalannak. Aki elcipeli hulláját, mossa ki a ruháját és estig számítson tisztátalannak.

41. Minden kis állat, amely a földön mászkál, tisztátalan, tehát nem ehetitek meg.

42. Mindegyik, amelyik a hasán csúszik, mindegyik, amelyik négy lábon mászik, azaz röviden minden kis állat, amely a földön mászkál, tisztátalan, tehát nem ehettek belõle.

43. Ne tegyétek magatokat tisztátalanná ezekkel a csúszómászó állatokkal, ne szennyezzétek be magatokat velük, és azok ne szennyezzenek be titeket.

44. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelõdtetek, szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal.

45. Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: legyetek szentek, mivel én is szent vagyok."

46. Ez az állatokra, a madarakra és az összes élõlényre vonatkozó törvény; azokra, amelyek a vízben nyüzsögnek és a szárazföldön mászkálnak.

47. Az a célja, hogy megkülönböztesse a tisztát a tisztátalantól, az ehetõ állatokat azoktól, amelyeket nem szabad megenni.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Uram, hozzád menekülök, ne hagyj soha szégyent vallanom!

2. Igazságodban ments meg, szabadíts meg! Fordítsd felém füled és siess segítségemre!

3. Légy megmentõ sziklám, erõs váram! Valóban te vagy sziklám és váram.

4. Istenem, ments meg engem a gonoszok kezétõl, a bûnösök és hatalmaskodók öklétõl!

5. Mert te vagy, Istenem, bizodalmam, Uram, te vagy reményem ifjúságom óta.

6. Anyám méhétõl fogva veled tartottam, anyám ölétõl kezdve te voltál osztályrészem, mindig tebenned bizakodtam.

7. Csodálat tárgya lettem sokak szemében, hisz hatalmas gyámolom te vagy.

8. Szám tele volt dicséreteddel, egész nap tele dicsõítéseddel.

9. Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erõm elfogy!

10. Ellenségeim úgyis megszólnak, szemmel tartanak, ellenem beszélnek.

11. Azt mondják: "Elhagyta az Úr, ûzzétek, fogjátok el, hisz senki sincs már, aki pártját fogná!"

12. Istenem, ne maradj távol tõlem, Uram, siess segítségemre!

13. Valljanak szégyent, kik vesztemre törnek, és pusztuljanak el! Akik bajt hoznak rám, azokat érje szégyen és gyalázat!

14. Én azonban mindig reménykedem, és mindennap gyarapítom dicséreted.

15. Szám hirdeti igazságosságodat, naphosszat segítségedet.

16. Eljövök az Úr erejében, és csak a te tetteidet dicsõítem.

17. Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma is csodáidról emlékezem.

18. De öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem! Hadd hirdessem e nemzedéknek karodat, és minden utódomnak hatalmadat,

19. és igazságosságodat, Istenem, amely fölér az égig! Nagy dolgokat vittél véghez; ki olyan, mint te, Istenem?

20. Sok kemény terhet raktál rám, de újra életet adsz, és kiemelsz a földnek mélyébõl.

21. Állítsd helyre híremet és engedd, hogy újra megvigasztalódjam.

22. S hûségedet, Uram, zeneszóval magasztalom, Izrael Szentje, hárfán játszom neked.

23. Ajkam örül, amikor neked énekelek, s lelkem ujjong, mert megváltottad.

24. Naphosszat áldja nyelvem igazságosságodat, mert szégyen érte s gyalázat azokat, akik vesztemet akarták!

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.






"Quando o dia seguinte chegar, ele também será chamado de hoje. Tenha sempre muita confiança na Divina Providência." São Padre Pio de Pietrelcina