Biblia egy év alatt.

A 131. napon a királyi családban zajló intenzív eseményeket követjük nyomon. A 2Sámuel 13-ban a családi intrikák és tragédiák feltárják a bűn és az engedetlenség következményeit. A Krónikák 17. fejezete feljegyzi Isten Dávidnak tett ígéretét, amelyben garantálja származását és örök királyságát. A 35. zsoltár az igazságosságért és az isteni védelemért való kiáltást fejezi ki, összekapcsolva a hitet és a reményt a nehézségek közepette.

1. Ezután a következõk történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett.

2. S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék.

3. De Amnonnak volt egy barája. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt.

4. Azt mondta neki: "Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?" Amnon így válaszolt: "Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába."

5. Erre Jonadab azt mondta: Feküdj le az ágyba, és tettesd magad betegnek. Ha aztán eljön apád meglátogatni, hát mondd neki: Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s õ adjon nekem enni. Ha itt készíti el az ételt a szemem láttára, akkor elfogadom a kezébõl".

6. Amnon tehát lefeküdt az ágyba és betegnek tetette magát. Amikor a király elment meglátogatni, Amnon így szólt a királyhoz: "Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s hadd csináljon a szemem láttára néhány lepényt. Az õ kezébõl megenném."

7. Erre Dávid üzent Támárnak a palotába: "Menj el bátyád, Amnon házába, és készíts neki valami ételt."

8. Támár tehát elment bátyja, Amnon házába. Az ágyban feküdt. Fogta a tésztát, kidagasztotta, s a szeme láttára lepényt csinált belõle, aztán megsütötte a lepényt.

9. Akkor fogta a serpenyõt és kiborította elõtte. De õ nem akart enni, hanem azt mondta: "Menjetek ki innét, mindnyájan!" Erre mindannyian elmentek.

10. Most azt mondta Amnon Támárnak: "Hozd be nekem az ételt a belsõ szobába, hogy a kezedbõl ehessek." Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belsõ szobába.

11. De amikor odanyújtotta neki, az elkapta és azt mondta neki: "Gyere, húgom, feküdj mellém!"

12. Azt felelte neki: "Hagyd ezt, bátyám, ne becsteleníts meg! Ilyesmit nem szokás Izraelben tenni. Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot!

13. Hova mehetnék szégyenemmel? S te magad is egyike vagy Izrael fõembereinek. Beszélj inkább a királlyal, biztosan nem tagad meg tõled."

14. De nem hallgatott szavára, erõszakot követett el rajta, meggyalázta, együtt hált vele.

15. Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tõle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tõle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet elõzõleg érzett iránta. Ezért azt mondta neki Amnon: "Fogd magad és menj innét!"

16. De õ így felelt neki: "Nem, bátyám! Ha most elkergetsz, még nagyobb igazságtalanságot követsz el ellenem, mint amilyet már elkövettél." Csakhogy nem hallgatott rá,

17. beszólította a legényt, aki a szolgálatára volt, és megparancsolta neki: "Lökd ki nekem ezt az utcára, és reteszeld be mögötte az ajtót!"

18. [Hosszú ujjú tunikát viselt, ilyet hordtak ugyanis a királylányok, amíg szüzek voltak.] Erre a legény kituszkolta az utcára és bereteszelte az ajtót.

19. Támár hamut szórt a fejére és megszaggatta hosszú ujjú tunikáját, amelyet viselt, és ahogy ment, jajgatott.

20. Bátyja, Absalom így szólt hozzá: "Bátyád, Amnon volt együtt veled? Akkor hallgass, húgom, hiszen a bátyád. Ne vedd szívedre a dolgot!" Így Támár magányosan élt bátyja, Absalom házában.

21. Amikor Dávid király meghallotta a dolgot, haragra lobbant. De nem vette el fiának, Amnonnak a kedvét, mert szerette, hiszen elsõszülött volt.

22. Absalom azonban egyetlen szót sem váltott Amnonnal, sem rosszban, sem jóban. Absalom ugyanis gyûlölte Amnont, amiért meggyalázta húgát, Támárt.

23. Két esztendõvel késõbb történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát.

24. Elment a királyhoz, és így szólt hozzá: "Szolgád birkanyírást tart. Kísérje el a király udvari embereivel szolgáját!"

25. De a király azt mondta Absalomnak: "Nem, fiam! Nem megyünk el mindnyájan, mert hisz terhedre lennénk." Absalom tovább unszolta, de (Dávid) mégsem akart menni, hanem áldásával útra bocsátotta.

26. Erre Absalom azt mondta: "Ha nem, hát akkor hadd jöjjön velünk legalább testvérem, Amnon." A király megkérdezte: "Miért menjen veled?"

27. Mégis, mivel Absalom erõltette, hát elengedte vele Amnont és a király fiait, mind. Absalom királyi lakomát csapott,

28. s megparancsolta szolgáinak: "Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!"

29. Absalom szolgái úgy tettek Amnonnal, amint Absalom parancsolta. Erre a király fiai felugrottak, ki-ki öszvérére kapott és menekült.

30. Még úton voltak, amikor a hír már Dávid fülébe jutott: "Absalom mind megölte a király fiait, nem hagyott közülük élve egyetlen egyet sem!"

31. Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában.

32. De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: "Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral.

33. Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott."

34. Maga Absalom elmenekült. Amikor az õrségen levõ szolga kinézett, a Bachurim felõli úton egy csapat embert látott, amint lefelé ereszkedett a lejtõn. Az õr jelentette a dolgot a királynak, ezekkel a szavakkal: "Embereket láttam, amint lefelé ereszkedtek a lejtõn, a Bachurim felõli úton."

35. Erre Jonadab így szólt a királyhoz: "Lám, megjöttek a királyfiak. Úgy történt minden, amint mondtam."

36. Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak.

37. Maga Absalom azonban elmenekült és Ammihud fiához, Gesur királyához, Talmaihoz ment. A király egész idõ alatt gyászolta fiát.

38. Miután Absalom elmenekült és Gesurba jutott, három esztendeig maradt ott.

39. A király belenyugodott Amnon halálába, s így nem neheztelt tovább Absalomra.

1. Amikor Dávid már a házában lakott, így szólt Nátán prófétához: "Nézd, én már cédrusházban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig sátor alatt van."

2. Nátán így felelt Dávidnak: "Valósítsd meg mind, amit elterveztél, hiszen az Isten veled van."

3. De Isten szava még azon az éjjelen felszólította Nátánt:

4. "Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Nem te fogsz nekem házat építeni lakásul.

5. Nem laktam házban attól az idõtõl kezdve, amikor kihoztam Izraelt, mind a mai napig, hanem sátorból sátorba, hajlékból hajlékba vonultam.

6. Az egész idõ alatt, amikor egész Izraellel vándoroltam, mondtam-e egynek is Izrael bírái közül, akiket mint pásztorokat népem élére állítottam: miért nem építettek nekem cédrusházat?

7. Ezt közöld tehát szolgámmal, Dáviddal: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelõrõl, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy.

8. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem elõtted minden ellenségedet. Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön.

9. Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelõtt,

10. abban az idõben, amikor bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Leigázom minden ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked,

11. s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megõrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én megerõsítem királyságát.

12. Õ épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom trónját.

13. Atyja leszek, õ pedig fiam lesz, s nem vonom meg tõle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elõdödtõl.

14. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre."

15. Nátán közölte Dáviddal ezeket a szavakat, az egész kinyilatkoztatást.

16. Ekkor Dávid bement, leült, az Úr elé, és így szólt: "Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én házam, hogy idáig vezettél?

17. De a te szemedben, Istenem, ez még kevés volt. Szolgád házának még a messze jövõre is adtál ígéretet. Akarod, hogy úgy nézzenek rám, mint az emberek csoportjára, akiket az Úr, az Isten fölemelt.

18. Mi többet kívánhatna még Dávid tõled, amikor látja a tõled kapott dicsõséget? Magad tüntetted ki szolgádat,

19. Uram, és szolgád, kutyád kedvéért végbevitted ezeket a nagy dolgokat.

20. Uram, nincs senki, aki hasonló volna hozzád. Rajtad kívül nincs más Isten, ezt saját fülünkkel hallottuk.

21. Van-e még olyan nép a földön, mint Izrael népe, amelyhez lehajolt az Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népévé tegye, a nagyság és erõ dicsõségét szerezze meg neki azáltal, hogy Egyiptomból kiváltott néped elõl nemzeteket ûzzél el?

22. Népedet, Izraelt arra szemelted ki, hogy mindig a te néped legyen, és te, Uram az Istene lettél.

23. Nos, tehát Uram, legyen érvényes a szavad örökre, amellyel szolgádnak és házának ígéretet tettél. Tégy úgy, ahogy mondtad.

24. Ígéreted valósuljon meg, és a neved legyen nagy mindörökre, hogy elmondhassák: A Seregek Ura Izrael Istene, õ Izrael Istene. Szolgádnak, Dávidnak a háza szilárdan áll elõtted.

25. Te, Istenünk, tudattad szolgáddal, hogy házat építesz számára. Ezért vette szolgád a bátorságot, hogy imádkozzék hozzád.

26. Nos, tehát Uram, te Isten vagy, s te adtad szolgádnak ezt a dicsõséges ígéretet.

27. Jóságodban megáldottad szolgád házát, hogy örökre fennmaradjon elõtted. Igen, Uram, te áldottad meg, és áldott marad örökre."

1. (Dávidtól.) Szállj perbe, Uram, azokkal, kik velem vitáznak, gyõzd le azokat, kik ellenem harcolnak!

2. Ragadj fegyvert és pajzsot, kelj föl védelmemre,

3. vess lándzsát és dárdát üldözõim ellen! Mondd lelkemnek: "Én vagyok üdvösséged!"

4. Vesszenek dicstelenül, akik életemre törnek, hátráljanak meg szégyenletesen, akik gonoszat forralnak ellenem!

5. Legyenek olyanok, mint pelyva a szélben, az Isten angyala szórja õket szét!

6. Útjuk legyen síkos és sötét, üldözze õket az Isten angyala!

7. Mivel ok nélkül csapdát állítottak nekem, és ok nélkül vermet ástak életemnek.

8. Érje õket fájdalmas pusztulás, akadjanak a nekem vetett hálóba maguk, és essenek bele a verembe!

9. Lelkem pedig ujjongjon az Úrban, örüljön segítségének!

10. Minden tagom hirdeti majd: Ki olyan, mint te vagy, Uram? Te, aki a gyengét megmented a túlerõtõl, a szegényt a rablók kezétõl.

11. Elvetemült tanúk álltak elõ, s vallattak dolgokról, mikrõl mit sem tudtam.

12. A jót rosszal viszonozták nekem, üressé vált az életem.

13. Pedig én, amikor betegen feküdtek, vezeklõruhát öltöttem, lelkemet böjttel gyötörtem, s imádságban öntöttem ki a szívem.

14. Bánatosan jártam, mintha barátom vagy testvérem lett volna. Mint aki anyját gyászolja, úgy roskadoztam a szomorúságtól.

15. Mégis örültek, amikor ingadoztam, és összegyûltek, ellenem fordultak. Idegenek, kiket nem ismerek, marcangoltak és nagy kiáltásokkal

16. azt kiáltják: "Ha! Ha! Láttuk!" Fogukat csikorgatták ellenem.

17. Uram, meddig nézed még ezt? Oltalmazd meg dühüktõl életem, mentsd meg lelkemet az oroszlánoktól!

18. Akkor hálát adok neked a nagy közösségben, az egész nép elõtt dicsõítlek téged.

19. Akik igazságtalanul rám támadnak, ne diadalmaskodjanak fölöttem! Ne hunyorgassák szemüket, akik ok nélkül gyûlölnek!

20. Õk nem a béke hangján szólnak, akik szelídek a földön, azok ellen álnokságot koholnak.

21. Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: "Na most majd meglátjuk!"

22. Uram, te láttad, ne hallgass tovább. Uram, ne maradj távol tõlem!

23. Ébredj fel, kelj védelmemre, Istenem és Uram, intézd te az ügyem!

24. Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam,

25. ne gondolják szívükben: "Éppen így akartuk!" Ne mondhassák: "Most aztán felfaltuk!"

26. Pusztuljanak el szégyenletesen mind, akik nyomorúságomon kéjelegnek! Érje szégyen és gyalázat azokat, akik fölényesen beszélnek felõlem!

27. De örüljenek és ujjongjanak mind, akik ügyemet mérlegelik! Mondogassák szüntelenül: "Nagy az Úr, üdvét akarja szolgájának!"

28. Az én nyelvem pedig hirdesse igazságosságodat, s mindörökké zengje dicséreted!