1. Halljátok, egek, szólni szándékozom! A föld figyeljen ajkam szavára!
2. Esõként permetezzen tanításom, Harmatként hulljon a szavam, Mint a zápor a sarjadó fûre, A záporesõ a lankadt gyepre.
3. Mert az Úr nevét hirdetem, Dicsõítsétek Istenünket.
4. Kõszikla! Amit csak tesz, tökéletes, Mert igazság minden útja, Igaz és egyenes.
5. Vétkeztek ellene, akiket hibátlannak alkotott, Gonosz és elvetemült nemzedék!
6. Ezzel fizettek az Úrnak, Te ostoba és balga nép? Hát nem atyád és teremtõd? Hûséges Isten, ment minden álnokságtól, Létet adott neked és életben tart!
7. Emlékezzél a rég letûnt napokra, Vedd fontolóra az esztendõket nemzedékrõl nemzedékre! Kérdezd meg atyádat, majd elmondja, Véneidet, õk majd elbeszélik!
8. Amikor kiadta a Fönséges a népnek örökségét, Amikor az emberek fiait különválasztotta, A népeknek határokat Az Isten fiainak számához mérten szabott.
9. Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül.
10. A pusztában sajátjává fogadta, A sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védõn körülvette, oltalmazta, Óvta, mint szeme világát.
11. Mint a sas, amelyik a fészkét védi, Ott lebeg a fiókja fölött, Kiterjeszti szárnyát, felkapja, Tulajdon szárnyán hordozza.
12. Az Úr vezérelte egymaga, Idegen isten nem volt vele.
13. Fölvezette az ország magaslataira, A földnek gyümölcseivel táplálta. Mézet szívhatott a sziklából, Olajat a kemény kõbõl.
14. Aztán a tehén teljes teje és a juhtej, Meg a bárányok és kosok kövérsége. Básán barmai és bakjai, Hozzá a búza java És a szõlõ vére, a mámorító ital.
15. Jákob evett a jóllakásig, Telt lett Jesurun és kirúgott a hámból. Eltaszította Istenét, aki teremtette, Üdvössége szikláját megvetette.
16. Fölkeltették idegenekkel féltékenységét, Undoksággal haragra ingerelték.
17. Gonosz szellemeknek áldoztak, nem Istennek, Ismeretlen isteneknek, Újaknak - akkor bukkantak fel, Atyáik nem félték õket.
18. Nem gondoltál többé teremtõ szikládra, Istent, aki életet adott neked, elfeledted.
19. Az Úr látta, s fiai, lányai fölkeltette haragjában Kimondta, hogy elveti õket.
20. Így szólt: Elrejtem elõlük arcomat, Hadd lám, mi lesz velük. Mert telve csalárdsággal ez a nemzedék, A fiakban nincsen semmi hûség.
21. Nem létezõ istennel féltékennyé tettek, Kivetni való bálványaikkal ingereltek. Nos, én is féltékennyé teszem õket egy nem néppel, Istentelen, pogány hordákkal bõszítem õket.
22. Haragomban lángra lobban a tûz, Elhatol az alvilág mélyéig. Elpusztítja a földet és hozamát, Megemészti a hegyek alapját.
23. Elhalmozom õket bajjal, Kilövöm rájuk minden nyilam.
24. Éhséggel rakott csûr lesz majd az íj, Láz és sorvadás a méreg. Rájuk küldöm a fenevadak fogát, A földön kúszók mérgével együtt.
25. Kívül kard ragadja el a fiakat, Belül a rettenet. (Utolér) ifjat és leányt, Csecsemõt és õsz öreget.
26. Azt mondanám: "Megsemmisítem õket, Kitörlöm emlékezetüket az emberek közül,"
27. Ha nem félnék az ellenség gõgjétõl: Másban keresnék a támadót. Azt mondanák: "A mi hatalmas karunk, Nem az Úr tette ezt mind!"
28. Rövidlátó nép ez, nincs benne belátás.
29. Ha bölcsek volnának, felfognák, Fontolóra vennék sorsukat.
30. Hogy üldözhetne ezret egy, Mint szalaszthatna meg kettõ tízezret? Csak úgy, hogy sziklájuk eladta, Az Úr kiszolgáltatta õket!
31. Mert az õ sziklájuk nem olyan, mint a mi sziklánk, Nem ellenségeink dolga, hogy közbenjárjanak értünk.
32. Mert szõlõtövük Szodoma szõlõtövérõl való, Szõlõvesszejük meg Gomorra kertjeibõl. A szõlõszemek mérgezettek, Keserû bogyók.
33. Boruk sárkánytajték, Viperának gyilkos mérge.
34. Nincs-e nálam, mint drágakõ, Pecsét alatt kincstáramban?
35. Enyém a bosszúállás és a jutalmazás, Arra az idõre, mikor meginog lábuk. Mert közel van pusztulásuk napja, Sorsuk hamarosan utoléri õket.
36. (Mert az Úr igazságot szolgáltat népének, Megkönyörül szolgáin.) Látja, hogy minden erejük elhagyta õket, Nincs többé sem szolga, sem szabad.
37. Így szól: Hova lettek isteneik? A szikla, amelyben bizakodtak?
38. Akik ették áldozataik kövérjét, S itták italáldozataik borát? Keljenek fel és segítsenek! Szolgáljanak menedékül nektek!
39. Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezembõl!)
40. Igen, az égre emelem kezem S mondom: Úgy éljek örökké, ahogy igaz!
41. Ha kiélezem villámló kardom, Érvényt szerzek a jognak, Bosszút állok ellenségeimen, S megfizetek gyûlölõimnek.
42. Nyilamat vérrel itatom részegre, Kardom hússal lakatom jól - Az elesettek és a sebesültek vérével, Az ellenséges vezérek fejével.
43. Ti egek, ujjongjatok, Istennek fiai, imádjátok! Ti népek, ujjongjatok népével, Istennek küldöttei, magasztaljátok hatalmát! Mert megtorolja szolgáinak vérét, Hasonlóval fizet ellenségeinek. Bosszút áll gyûlölõin, Népének földjét megtisztítja a bûntõl.
44. Mózes tehát ment, s hangosan elõadta a népnek ennek az éneknek minden szavát, õ és Józsue, Nun fia.
45. Amikor Mózes elkészült vele, hogy ezeket a szavakat mind egész Izrael elé tárja,
46. ezt mondta nekik: "Vegyétek fontolóra ezeket a szavakat mind, amelyeket ma ünnepélyesen a szívetekbe vések. Parancsoljátok meg gyermekeiteknek, ügyeljenek rá, hogy a törvénynek ezeket a szavait mind valóra váltsák.
47. Mert nem üres szóbeszéd az, hanem maga az élet a számotokra! Ennek a törvénynek a jóvoltából ugyanis hosszú életetek lesz azon a földön, amelyre most a Jordánon átkelve elérkeztek, hogy birtokba vegyétek."
48. Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez:
49. "Menj fel az Abarim-hegységbe, Nebo hegyére, amely Moáb földjén Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul.
50. Azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz - megtérsz törzsed tagjaihoz, amint testvéred, Áron is meghalt, s megtért törzse tagjaihoz Hor hegyén,
51. mivel Kádesban, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai elõtt.
52. Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok."
