Teljes olvasási terv
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
A hatvanadik napon a Számok könyve 10. fejezete felidézi Izrael népének a Sínai-hegyről való távozását, Isten jelenlétének felhője által vezetve. Az 5Mózes 9. fejezetében Mózes felidézi a nép makacsságát és Isten megbocsátását az aranyborjú esete után. A 10. zsoltár a gonoszok látszólagos büntetlensége miatti gyötrelmet fejezi ki, és megerősíti az isteni igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Egy nap, amely emlékeztet minket arra, hogy még az emberi kudarcok és emberi hibák közepette is Isten igazságos és irgalmas marad.
1. Azután ezt mondta az Úr Mózesnek:
2. "Csinálj magadnak két ezüstkürtöt, kovácsolt munka legyen. A közösség összehívására, s táborbontáskor jeladásra szolgáljanak.
3. Ha megfújják õket, az egész közösség gyûljön köréd a megnyilatkozás sátorának bejáratához.
4. De ha csak az egyiket fújják meg, akkor csupán a vezérek, Izrael ezreinek a fejei gyûljenek köréd.
5. Ha a kürtszó után felhangzik vezényszótok, a kelet felé táborozók keljenek útra.
6. A második olyan kürtszóra, amelyet parancsszótok követ, a dél felé táborozók induljanak. A kürtszó után vezényszónak kell következnie annak jeléül, hogy útra kell kelni.
7. A közösség összehívására azonban csupán kürtölni kell, jelszót nem kell kiadni.
8. Áron fiai, a papok fújják a kürtöt, s ez a szokás maradjon meg egyszer s mindenkorra, az eljövendõ nemzedékekre is kötelezõ szabálynak.
9. S ha földeteken a benneteket szorongató ellenség ellen hadba vonultok, fújjátok meg a trombitákat és adjatok vezényszókat, hogy az Úr, a ti Istenetek megemlékezzék rólatok, és megmeneküljetek ellenségeitek elõl.
10. Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égõ- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek."
11. A második esztendõ második hónapjában, a hónap huszadik napján fölemelkedett a felhõ a tanúság hajléka felõl.
12. Izrael fiai tehát tábort bontottak és pihenõket tartva (odébb vonultak) a Sínai pusztáról. A felhõ Paran pusztájában ereszkedett le.
13. Elõször keltek útra az Úr parancsára, amelyet Mózes által adott.
14. Elsõként Júda fiai táborának hadi jelvénye indult, az egyik csoport a másik után. Csapatuk élén Amminadab fia, Nachson állt.
15. Az Isszachár fiai törzsének csapatát Cuár fia, Netaneel vezette.
16. A Zebulun fiaiból álló törzs csapatának vezére Helon fia, Eliáb volt.
17. Amikor lebontották a hajlékot, elindultak Gerson és Merári fiai, akiknek a hajlékot kellett vinniük.
18. Azután Ruben fiai táborának hadi jelvénye következett, egyik csoport a másik után; az õ csapatuk élén Sedeur fia, Elicur állt.
19. A Simeon fiaiból álló törzs csapatát Curisaddai fia, Selumiel vezette.
20. A Gád fiaiból álló törzs csapatának Reuel fia, Eljazaf volt a vezére.
21. Azután Kehát fiai indultak, akiknek a szentélyt kellett vinniük; mire megérkeztek, akkorra a hajlékot már felállították.
22. Most Efraim fiai táborának hadi jelvénye indult, egyik csoport a másik után; csapatuk élén Ammihud fia, Elisama állt.
23. A Manassze fiaiból álló törzs csapatát Pedacur fia, Gamliel vezette.
24. A Benjamin fiaiból álló törzs csapatának Gidoni fia, Abidan volt a vezére.
25. Majd Dán fia táborának hadi jelvénye következett, ez szolgált az egész tábornak hátvédül; csapatuk élén Ammisaddai fia, Achiezer állt.
26. Az Áser fiaiból álló törzs csapatát Ochran fia, Pagiel vezette.
27. A Naftali fiaiból álló törzs csapatának Enan fia, Achira volt a vezére.
28. Ez volt a sorrend, amely szerint Izrael fiai útra keltek, az egyik csoport a másik után; így keltek útra.
29. Így szólt Mózes Hobábhoz, a Midián fiai közül való Reuel fiához, aki apósa volt Mózesnek: "Készen vagyunk rá, hogy elinduljunk arra a helyre, amelyrõl azt mondta az Úr: nektek adom. Gyere velünk! Jóval viszonozzuk majd, hiszen az Úr boldogulást ígért Izraelnek."
30. Õ azonban ezt válaszolta: "Nem megyek, inkább visszatérek szülõföldemre, rokonaim körébe."
31. De (Mózes) folytatta: "Ne hagyj cserben minket! Éppen mert olyan jól tudod, hol üthetünk tábort a pusztában, neked kell a szemünk világának lenned.
32. Ha velünk jössz, részed lesz mindabban a jóban, amelyet az Úr nekünk juttat."
33. Elindultak hát az Úr hegyétõl és háromnapi járásnyira (mentek) az Úr szövetségének ládája haladt a háromnapi úton elöl, hogy táborhelyet mutasson nekik.
34. S az Úr felhõje lebegett fölöttük azon a napon, amelyen a táborból elindultak.
35. Amikor a láda elindult, Mózes így szólt: "Kelj föl, Uram, hogy ellenségeid szétszóródjanak, s gyûlölõid fussanak színed elõl!"
36. S amikor megállt, ezt mondta: "Térj vissza, Uram, Izrael ezreinek sokaságához!"
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Halld, Izrael! Most átkelsz a Jordánon, s bevonulsz, hogy leigázd a nálad nagyobb és hatalmasabb népeket, az égig érõ falakkal megerõsített nagy városokat,
2. az enakiták nagy és magas termetû népét, amelyet ismersz, s amelyrõl magad hallottad: ki tudna Enak fiainak ellenállni?
3. Ma megtapasztalod, hogy az Úr, a te Istened maga kel majd át elõtted, mint emésztõ tûz. Elpusztítja, s hatalmad alá veti õket, úgyhogy gyorsan kiûzheted és elpusztíthatod õket, ahogy az Úr megmondta neked.
4. Amikor az Úr, a te Istened elûzi õket, ne mondd magadban: az Úr hûségemért engedi, hogy ennek az országnak a birtokába jussak, ezeket a népeket pedig gonoszságukért ûzi ki elõtted az Úr.
5. Nem hûségedért s szíved egyenességéért jutsz földjüknek birtokába, sokkal inkább gonoszságukért ûzi ki elõtted a népeket, azért, hogy teljesítse ígéretét, amelyet atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküvel tett.
6. Maradj annak a tudatában, hogy az Úr, a te Istened ezt a szép földet nem hûségedért adja birtokodul, mert nyakas nép vagy.
7. Emlékezzél! Ne feledkezz meg róla, hogy a pusztában magadra haragítottad az Urat. Attól a naptól, hogy kivonultatok Egyiptomból, erre a helyre érkezéstekig lázongtatok az Úr ellen.
8. A Hóreben annyira magatokra vontátok az Úr haragját, és az Úr megneheztelt rátok, hogy el akart pusztítani benneteket.
9. Ez akkor történt, amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kõtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr veletek kötött: negyven nap és negyven éjjel a hegyen maradtam, sem kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam.
10. Az Úr átadott nekem két kõtáblát, amelyre Isten ujja ugyanazokat a szavakat írta, amelyeket az Úr egybegyûléstek napján a hegyen a lángok közül intézett hozzátok.
11. A negyven nap és negyven éjjel elteltével az Úr átadott nekem két kõtáblát, a szövetség tábláit.
12. Aztán így szólt hozzám az Úr: "Siess, menj le! Mert néped, amelyet kivezettél Egyiptomból, bûnt követett el. Hamar letért az útról, amelyet rendeltem a számukra: bálványt öntött magának!"
13. Aztán így folytatta az Úr: "Látom, nyakas ez a nép!
14. Hadd pusztítsam hát el, s hadd töröljem el a nevét a föld színérõl! Téged pedig ennél nagyobb s népesebb néppé teszlek."
15. Akkor megfordultam, s lejöttem a hegyrõl. A szövetség két táblája a két kezemben, a hegy pedig lángokban égett.
16. Láttam, hogy újra vétkeztetek az Úr, a ti Istenetek ellen, borjút öntöttetek magatoknak, hamar letértetek az útról, amelyet az Úr rendelt számotokra.
17. Ezzel a két kõtáblát, amely kezemben volt, odavágtam, és a szemetek láttára összetörtem.
18. Aztán leborultam az Úr elõtt, s mint elõször, negyven nap és negyven éjjel sem kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam, bûnötök miatt, amit azzal követtetek el, hogy olyat tettetek, ami tetszése ellenére van, s haragra gerjeszti az Urat.
19. Mert féltem attól a haragtól és nehezteléstõl, amely eltöltötte az Urat ellenetek, annyira, hogy el akart pusztítani benneteket.
20. De most is meghallgatott az Úr; Áronra is nagyon megharagudott az Úr, úgyhogy el akarta pusztítani, de könyörögtem Áronért is.
21. Bûnötök tárgyát azonban, amelyet alkottatok, a borjút, megragadtam, s egészen porrá zúztam, tûzbe vetve elégettem; aztán porát a hegyrõl lefutó patakba szórtam.
22. Aztán Taberában, Masszában és Kibrot-Hattavában is haragra ingereltétek az Urat.
23. S amikor Kádes-Barneából ezzel a paranccsal indított benneteket útra: "vonuljatok oda és vegyétek birtokba a földet, amelyet adok nektek", akkor is lázadoztatok az Úr, a ti Istenetek parancsa ellen, nem hittetek neki és nem hallgattatok a szavára.
24. Amióta csak ismer benneteket, mindig lázongtatok az Úr ellen.
25. Leborultam, mert az Úr azzal fenyegetõzött, hogy elpusztít benneteket, s negyven nap és negyven éjjel arcra borulva
26. könyörögtem az Úrhoz, ezekkel a szavakkal: "Ó Uram, Istenem! Ne pusztítsd el népedet és örökségedet, amelyet nagy hatalmaddal kiszabadítottál és erõs kézzel kivezettél Egyiptomból!
27. Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Jákobra! Ne nézd ennek a népnek a makacsságát, gonoszságát s vétkét!
28. Különben azt mondják majd annak az országnak a népei, ahonnan kivezettél bennünket: Az Úr nem tudta elvezetni õket a földre, amelyet ígért nekik, s gyûlöletbõl félrevezette, hogy a pusztában elpusztítsa õket!
29. Mégiscsak a te néped és a te örökséged, te vezetted ki hatalmas erõddel és kinyújtott karoddal."
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
2. A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltõl, amit az kieszelt.
3. A bûnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat:
4. "Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!" - ez minden gondolata.
5. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tûnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét.
6. Így beszél szívében: "Nemzedékeken át nem ingok meg soha."
7. Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtõzik.
8. A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi.
9. Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sûrûben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt.
10. Figyel, rejtõzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának.
11. Ezt mondja szívében: "Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek."
12. Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedõt!
13. Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: "Úgysem áll bosszút!"?
14. De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola.
15. Törd el a bûnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szünjön meg élni!
16. Az Úr király örökre. Országából eltûntek a pogányok.
17. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerõsítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad.
18. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földbõl alkotott, ne rettegjen többé soha.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
"Amar significa dar aos outros – especialmente a quem precisa e a quem sofre – o que de melhor temos em nós mesmos." São Padre Pio de Pietrelcina