Trouvé 191 Résultats pour: láttam

  • Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid idõre is, szomorúvá tett titeket, (Korintusiaknak írt II. levél 7, 8)

  • Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. (Galatáknak írt levél 1, 19)

  • Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk elõtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek? (Galatáknak írt levél 2, 14)

  • Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, (Jelenések könyve 1, 12)

  • Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az elõbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: "Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell." (Jelenések könyve 4, 1)

  • A trónon ülõ jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. (Jelenések könyve 5, 1)

  • Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki nagy hangon kérdezte: "Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?" (Jelenések könyve 5, 2)

  • Most azt láttam, hogy a trón és a négy élõlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. (Jelenések könyve 5, 6)

  • És láttam meg hallottam sok angyalt, az élõlények és a vének hangját, akik a trón körül voltak, számuk tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer volt, (Jelenések könyve 5, 11)

  • Ekkor láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét közül az egyiket, és hallottam, hogy a négy élõlény közül az egyik mennydörgõ hangon szólt: "Jöjj!" (Jelenések könyve 6, 1)

  • Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élõlény szólt: "Jöjj!" Ekkor fekete lovat láttam, lovasa mérleget tartott a kezében. (Jelenések könyve 6, 5)

  • Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág. Hatalmat kapott a föld negyed része fölött, hogy karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal pusztítsák az életet. (Jelenések könyve 6, 8)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina