Mosaico decorativo

Trouvé 2316 Résultats pour: Sem

  • Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. (Galatáknak írt levél 4, 1)

  • Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. (Galatáknak írt levél 4, 12)

  • Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. (Galatáknak írt levél 5, 2)

  • Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is. (Galatáknak írt levél 5, 10)

  • Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. (Galatáknak írt levél 6, 3)

  • Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek. (Galatáknak írt levél 6, 13)

  • Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. (Galatáknak írt levél 6, 15)

  • Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, (Efezusiaknak írt levél 3, 8)

  • Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. (Efezusiaknak írt levél 4, 29)

  • Ocsmány, léha vagy kétértelmû szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. (Efezusiaknak írt levél 5, 4)

  • Legyetek meggyõzõdve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. (Efezusiaknak írt levél 5, 5)

  • Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplõ, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplõtelen. (Efezusiaknak írt levél 5, 27)


"Seria mais fácil a Terra existir sem o sol do que sem a santa Missa!" São Padre Pio de Pietrelcina