Trouvé 2741 Résultats pour: Mert
Ezt a Lélekrõl mondta, amelyben a benne hívõk részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsõült meg Jézus. (János evangéliuma 7, 39)
Jézus megfelelt nekik: "Ha magam mellett teszek is tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, és hova megyek. (János evangéliuma 8, 14)
Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. (János evangéliuma 8, 16)
Így beszélt Jézus a kincstár mellett, amikor a templomban tanított. De nem vetett rá kezet senki, mert még nem jött el az õ órája. (János evangéliuma 8, 20)
Azért mondtam nektek, hogy bûnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bûnötökben." (János evangéliuma 8, 24)
Sokat mondhatnék még rólatok ítéletképpen, mert az, aki küldött, igaz, s azt hirdetem a világnak, amit tõle hallottam." (János evangéliuma 8, 26)
Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van." (János evangéliuma 8, 29)
Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. (János evangéliuma 8, 37)
Jézus ezt válaszolta: "Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentõl való vagyok, tõle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem õ küldött. (János evangéliuma 8, 42)
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. (János evangéliuma 8, 43)
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. (János evangéliuma 8, 44)
Aki az Istentõl való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentõl valók." (János evangéliuma 8, 47)